Színházból érkezett?
Nem, most nem színházból jövök, csak muszáj volt tankolnom, különben késve sem értem volna ide.
Ritka napok egyike, hogy színházmentes napja van?
Ma nincsen színház, a beszélgetés után forgatni megyek, ugyanis elvállaltam egy sorozatot, amiről még nem beszélhetek. Muszáj egy kis időt pihenésre is szánni, különben az ember futószalaggá válik, viszont most úgy döntöttem – átbeszélve a családdal –, hogy ez a forgatás belefér, így elvállaltam.
Ha nem az időt, akkor mit mérlegel egy szerep vállalása kapcsán?
Nem mindegy, ki kéri fel az embert, de természetesen átolvasom a forgatókönyvet, megnézem a történetet, és, hogy kikkel dolgoznék együtt, illetve nyilván fontos magának a szerepnek a milyensége. Amikor szabadúszó voltam, akkor sokáig az volt a baj, hogy nem úgy jöttek a felkérések, ahogy kellett volna. Vagy sok jött, vagy kevés, vagy esetleg olyan, ami nagy falat lett volna…
Ma is akadhat olyan szerep, ami „nagy falat” lenne?
Szerintem előfordul, hogy az ember megijed tőle, és akkor nemet mond rá. Persze van olyan is, hogy megijed, de kihívásnak éli meg, így elvállalja. Ez egy elég érzékeny dolog, talán ennél konkrétabban nem is tudnám megfogalmazni.
Tehát, ha azt kérdezem, milyen szerep az, amit Tóth Ildikó visszaad, nem tudna válaszolni?
Mostanában azért kevesebb van, bár ez nem életkorhoz kötött, hanem szerephez. Ha például nagyon távolinak érzem magamtól az adott figurát… és akkor most saját magamnak mondok ellent, hiszen az ember maga az univerzum, a mindenség, a teljesség. Természetesen rengeteg dolog „támogatja” az egyént: hogy hova születik, milyen iskolába jár, mit kap az égiektől… De színészként egy tőlem nagyon távoli figurához is tudok hidakat, kapcsolódási szálakat találni, meg azért az ember, saját magának a kutatólaborja. De nagyon sokat számít a kultúra, a környezet, a háttér…
Fotó: Feigl Zsófia
Ha az ember a teljességet hordozza magában, akkor a környezettől függ, hogy mely tulajdonság válik dominánssá?
Igen! Én azt gondolom, hogy az ember első öt-hat éve hihetetlenül fontos és meghatározó. Mindent akkor tanul meg, még azt is, amit esetleg nem nevezünk tanulásnak, mint a szaglás, a tapintás, a nézés. Az ember ebben az időszakban többet tanul, mint később egész életében.
Akkor Ön a gyerekkorából hozhatta a természet közelségét, a kertészkedés szeretetét? Egyszer például azt mondta, világmegváltó gondolatok születnek Önben, amikor a kertben tevékenykedik…
Vidéken nőttem fel, víz csak az udvarban volt… Ma már ezt sokan elképzelhetetlennek tartják, de nekem ez maga volt a paradicsom, akár ma is tudnék olyan körülmények között élni. Elképzelhető, hogy onnan hozom ezt a szeretetet, engem teljesen kikapcsol a természet. A föld energiát ad; egészen egyszerűen más szempontból kezdem látni a világot. Tegnap is kint voltunk anyukámmal és fákat ültettünk.
Kiszakít mindenből, és segít feldolgozni dolgokat,
segít, hogy a gondolataim ezerfelé fussanak, aztán másnap úgy megyek próbálni, hogy rájöttem valamire…
Mennyire stresszelős?
Végtelenül, de azt mondják a kollégáim, nem látszik rajtam; viszont csodálom, hogy nincsen semmi szervi bajom. Ráadásul ez nem csökken bennem, hanem nő. Ahogy az ember egyre több tapasztalatot szerez, nagyobb tudás kerül a birtokába, és felelősségérzete lesz, egy idő után bizonyítani akar, és bármilyen közhely, közben rájön, hogy mennyire kicsi. És ahogy mennek az évek, ezt a múlékonyságot, illékonyságot sokkal mélyebben éli át.
Fotó: Feigl Zsófia
Nemrég olvastam egy statisztikát: kimutatták, hogy a mai pályakezdők (nemcsak színészek) öt év munkaviszony után teljesen más foglalkozást választanak maguknak. A színészetben mennyire jellemző a lemorzsolódásnak az a verziója, amikor száznyolcvanfokos fokos fordulatot tesznek?
A színészetben is jelen van ez, viszont nem szakadnak el teljesen, hanem akár elkezdenek tanítani, vagy súgók lesznek, dramaturgok. Előfordul, hogy valaki annyira zaklatott lesz ettől, hogy hátat fordít. Az a helyzet, hogy sokan a hirtelen berobbanást várják, viszont rengetegen akarnak színészek lenni. Ráadásul most olyan világ van, hogy ha valamit nagyon felkapnak, akkor ugyanolyan gyorsan el is ejtik. Ez benne van a pakliban, ezt tudni kell!
Ön tudta? Mennyire volt rögös az eddigi út?
Amikor én kezdtem, még nem volt ennyire veszélyes és kiszámíthatatlan a pálya. Már mi is éreztük, hogy ez nem fáklyás menet, sok a hullámvölgy, de még pont az a generáció voltunk, amely a főiskola után egyből kapott munkát. Egyre több a lehetőség, de tényleg rengetegen szeretnének színészek lenni.
Arról mi a véleménye, amikor nem diplomás színészek kapnak szerepeket? Ezt egy színész hogyan látja belülről?
Ez egy nehéz kérdés, természetesen most nem az Éjjel-nappal Budapest „szereplőiről” beszélünk, hiszen az egy másik történet. Vegyünk egy napi sorozatot: körülbelül másfél hónappal tartanak előrébb, tehát amit ma leforgatnak, az másfél hónap múlva kerül adásba. Ez elképesztő munka. Ebben az esetben az a cél, hogy minél kevesebb idő alatt, minél kevesebb pénzből kivitelezzék. Viszont egy társulatban játszó színész csak nyáron tud forgatni, egyszerűen képtelenség év közben egyeztetni. Ha az anyagi részét nézzük, akkor a diploma nélküli embereknek mondhatják azt, hogy kevesebb pénzt kapnak, és még örülnek is neki, hiszen kamera előtt vannak. Viszont azért nem véletlenül van egy ötéves képzés a Színművészetin, hiszen ez egy szakma, aminek a nagy része megtanulható. De persze mindig akad olyan, aki „bejön az utcáról”, és ő az üstökös.
Fotó: Feigl Zsófia
Nemrég egy színpadi próba következtében megsérült a könyöke, ezért egy bemutatónak csúsznia kellett… Került valaha nagy veszélybe forgatás alatt?
Még a főiskola alatt lovagolnom kellett – és bár vidéki lány vagyok –, nagyon féltem. A lovaktól mindig tartok… egy jó három lépés távolságot, ráadásul ez a ló félvak volt. De aztán megnyugtattak, hogy ha a ló meghallja a csapó szót, rögtön tudja, mi a dolga. Az Aurora Borealisban például egy dzsipet kellett vezetnem, azért attól is tartottam.
A Csinibabában elsüllyedt csónak nem is számít ide?
Az hatalmas élmény volt: búvárruhában vettük fel a jelenetet, így nem volt nagy veszély, inkább attól tartott mindenki, hogy jól felfázunk, hiszen szeptemberben forgattunk.
Veszprémben a Pannon Várszínház színpadra állította a Csinibabát. Mi a véleménye, amikor kultikussá vált filmeket színpadra visznek?
Nem lehet véletlen, hogy színpadra kerülnek, éppen a kultikusság miatt. A Csinibaba ráadásul tele van jó dalokkal, tehát jól eladható. Létezik egy olyan korosztály, akinek ez nosztalgia lehet, vagy akár a gyerekeikkel meg akarják ismertetni. Ezek jó bulik tudnak lenni, én a nemes szórakoztató kategóriába sorolnám a hasonló feldolgozásokat, hogyha jól és színvonalasan vannak megcsinálva.
