Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-1°C
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-1°C

Októbertől lehet pályázni a NEA pályázataira

2019. szeptember 3. 15:23
Veszprémbe érkezett kedden a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának országos roadshowja, amely során a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2020-ra kiírt pályázatairól adtak tájékoztatást a civil szervezeteknek.

Varga Endre, a Veszprém Megyei Civil Információs Centrum szakmai vezetője a városházán tartott esemény kezdetén felhívta a jelenlévők figyelmét, stratégiai gondolkodás nélkül ma már a civil szervezetek sem lehetnek sikeresek, éppen ezért is lehet kulcsfontosságú minden, a rendezvényen elhangzó információ a pályázóknak.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében ugyancsak rávilágított arra, miért érdemes minél jobban megragadni ezt az alkalmat a civileknek: minden nappal egyre közelebb kerülünk 2023-hoz, az EKF évhez, amelyben a városvezetés kiemelt szerepet szán a helyi civil szervezeteknek. Ők azok, akik segítségével eddig is rengeteget fejlődött Veszprém – hiszen ahogy a polgármester már többször is hivatkozott rá, erős város nem létezhet erős civil szféra nélkül –, és akikkel a 2023-at követő években is Európa kulturális fővárosai között maradhatunk, hivatalos címtől függetlenül is.

A civil szervezetek további erősödésében komoly szerepe lehet a NEA pályázatainak is, melyekről Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár beszélt részletesebben. Mint felidézte, a NEA alapot minden fel nem használt egy százalék adja, amelyeket aztán a pályázó civil szervezetek között osztanak szét újra, így biztosan jó helyre mennek azok az adó egy százalékok is, amelyekről nem rendelkeztek. 2019-ben ennek köszönhetően minden eddiginél magasabb, 5,9 milliárdos keretből gazdálkodhattak, míg 2020-ban ez az összeg már 7,7 milliárd forintra rúg. Szalay-Bobrovniczky hozzátette, a teljes keretünk ugyanakkor ennél nagyobb, hiszen a különböző állami szervek szintén hozzátesznek az alaphoz. Így összesen 284 milliárdot osztanak szét a ma Magyarországon működő több mint 61 ezer civil szervezet között.

Veszprém megye valószínűleg jövőre is a sikeres pályázók közé tartozik majd, ha az előző tapasztalatokból indulunk ki: összesen 2873 civil szervezet működik itt, akik közül tavaly 464-en pályáztak, közel 50%-uk, 211 pedig nyert is, ami meghaladja az országos átlagot.

2020-ra egyébként már október 1-jétől lehet pályázni – az egyes területeket érintő összevont pályázatok egy-egy nap eltéréssel ekkortól lesznek elérhetőek, míg az egyszerűsítettek november elsejétől. Mindkét verzió leadására egy-egy hónap lesz a határidő, a szervezet pedig a pályázatok beérkezte után gyakorlatilag azonnal meg is kezdi azok értékelését, így várhatóan már a tavaszi programok is előfinanszírozás nélkül, az időben megérkezett támogatásokból tudnak lezajlani.

Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, a pályázatokon túl az ősz további fontos újdonságot is tartalmaz: hamarosan megjelenik az első civil kézikönyv, mely 134 oldalon nyújt útmutatást az elengedhetetlen tudnivalókhoz. Utóbbi a helyi civil irodákban is elérhető lesz nyomtatott formában, de a hírlevélre feliratkozók elektronikus formában is letölthetik.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Könnyebb beilleszkedést tesz lehetővé a Szakképzési Centrum a felsőoktatásba Könnyebb beilleszkedést tesz lehetővé a Szakképzési Centrum a felsőoktatásba A Pannon Egyetem és a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikuma szorosabbra fűzte kapcsolatát azzal, hogy kiegészítették már meglévő megállapodásukat. amely eddig alapvetően a vegyipari, informatikai és távközlés területén megvalósult képzéseket foglalta magába.  A Pannon Egyetem a Humántudományi Karon meghirdetett óvodapedagógus,tanító és pedagógia alapszakokat hozzákapcsolja a technikumban folytatott kisgyermekgondozó- és nevelő képzéshez.   ma 18:01 Pedagógus béremelést jelentett be Pintér Pedagógus béremelést jelentett be Pintér A cél a gyermekek tudásszintjének növelése, hogy versenyképesek legyenek az Európai Unió területén - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti éves meghallgatásán. tegnap 17:30 Megnyitott az eplényi sípálya szabadidősport Megnyitott az eplényi sípálya Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a Síaréna Vibe Park közösségi oldalán hétfőn. tegnap 14:14 Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat A kínai Ningbo város lakosságszáma pont akkora, mint Magyarországé: 9,6 millió ember. Ez a város pedig Veszprémmel ápol már húsz éve partnervárosi kapcsolatot. Ennek egyik eredménye a Pannon Egyetemre szervezett fotókiállítás, aminek a megnyitóján a hazánkban tartózkodó ningbói delegáció is részt vett hétfőn. tegnap 15:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.