A Pécsről érkező Udvardy György huszonkét év után váltotta a nyugdíjba vonuló Márfi Gyulát augusztus végén. Az új érsek beiktatására azért volt szükség, mert Márfi Gyula tavaly betöltötte 75. életévét, és ekkor a szokásjog alapján lemondott a tisztségéről. Ugyanezen szokásjog alapján Udvardy György akár 2035-ig vezetheti a főegyházmegyét. Ferenc pápa döntött az új érsekről, aki kinevezése után fogadott minket.
Mielőtt a Veszprémi Főegyházmegye érseke lett, 2011-2019 között pécsi megyés püspök volt. Hogyan tekint vissza az ottani időszakra és szolgálataira?
Nagy örömmel tekintek vissza az ott töltök időszakra. Ezt megelőzően Budapesten sok programban, tevékenységben tudtam részt venni, de önálló felelősséggel vezetni egy egyházmegyét már más feladat. Pécs egy komoly történelemmel, hagyományokkal és kultúrával rendelkező város. Pécs ezt szívesen is mondja magáról. Nagyon izgalmas nyolc évet töltöttem ott, ráadásul rengeteg fejlesztést hajthattunk végre plébániákban, valamint oktatási- és egyházi intézményekben. Hálával tekintek az időszakra, hisz sokat tanulhattam, sok jó emberi kapcsolattal lehetett együtt fejlődni. Ebben a munkában szólított meg Ferenc pápa döntése.
Hogyan élte meg a pápa döntését?
Készséggel fogadtam, hisz a Szentatya döntésénél lehet-e egyértelműbben a Jóisten akaratát felfedezni? Bármennyire is jól éreztem magam Pécsett, ezzel együtt a döntés azt jelenti, hogy teljes szándékommal, valómmal itt vagyok itthon, és itt szeretném azt szolgálni, amiben a Jóisten akaratát fedezem fel. Itt keresem azt, melyek lehetnek azok a pontok a papság és a világi munkatársak számára, az egyetem felé, a régió és a városvezetés felé, amit érdemes és tudok mozgatni a hit és az evangélium szemével.
Beiktatásakor említette, hogy megerősítené a kereszténységet az egyházmegyében. Milyen konkrét céljai vannak?
A keresztségi létünket akarom megerősíteni. Miért? Egyrészt divatos arról beszélni, hogy identitásválságban vagyunk, másrészt realitás. Utolsóként az ötvenes években az egzisztencializmus vállalkozott arra, hogy elméleti szinten megfogalmazza, hogy mi az ember. Ma már alig van elgondolás, elméleti bázis, aki erre vállalkozna. Hogy miért?
Mert az embert egészében kell nézni. A vágyaiban, személyi, akarati vállalásaiban, az idő-tér dimenziójában.
De mintha ez ma felesleges lenne, és az lenne a fontos, hogy mit tudsz produkálni, milyen teljesítményed van, milyen kapcsolataid vannak, hogyan tudod magad kibontakoztatni.
Ezek fontos dolgok, de ez az emberi létnek csak egy szelete. Ráadásul ezeken a területekben a siker és a pénz a meghatározó dolgok. Igen ám, de látjuk, hogy ez képes torzítani. Nagyon nagy szerepe van az identitáskeresésben annak, hogy korábban egységes kultúrában nőttünk fel, ahol az értékek értelmezhetők voltak. Ezek többnyire vallási alapon álltak.
Most azt látjuk, hogy erre az egységes szemléletre kisebb igény lenne, és az ember mindig a pillanatnyilag önmaga szerinti állapota szerint szeretné definiálni magát. Ez keveseknek sikerül. Szükség van a kultúra hordozó erejére, ahol például tudom, hogy az ünnep és a gyász mit jelent.
Mivel ez meggyengülni látszik, az ember határhelyzetekben érezheti magát. Magányosnak, egyedülinek. De ha döntenie kell, mi alapján dönt? Általában a pillanatnyi vágyai és állapota szerint, ami igaz volt ott és akkor, de nem biztos, hogy holnap is az lesz. Na és holnap hogy dönt? A két döntés között hol a koherencia?
Azt gondolom, hogy amikor az identitás megerősítésről beszélek, akkor arra utalok, hogy az ember felelős magáért, és a döntéseinek van következménye.
Ez nem kell, hogy félelemmel töltsön el bennünket, hanem épp örömmel, a szabadság élményével.
Még akkor is, ha benne van a hibázás lehetősége. Hibáztam, és akkor mi van?
Az biztos, hogy az Isten irgalmasan tekint ránk, benne van a jövőnkben. Azt gondolom, hogy a krisztusi emberkép a teremtményi mivolt és a megváltott, erővel is felruházott ember képes az Isten képesigésével élni. Amikor az identitás megerősítéséről beszélek, erről beszélek. Ha Krisztushoz tartozom, a krízisek után is van erőm újrakezdeni, de ezt a lehetőséget meg kell adni a másiknak is.
Az egyházmegyében 116 lelkipásztor van, amit azt jelenti, hogy minden vasárnap legalább 350 helyen elhangzik általuk az igehirdetés, az áldozat bemutatása. Ez azt jelenti, hogy óriási az egyház felelőssége, hogy az egyes falvakban, településeken milyen reménye van az embernek. Az evangélium erre való, hogy hosszútávú reményt nyújtson. A papságnak és az egyházi intézményeknek is fontos szerepe van ebben.
Ma is sokszor gondolnak úgy az egyházra, mint aki a lelki-spirituális és gazdasági befolyás okán a hatalom körött sertepertél. Azt gondolom, hogy az egyháznak mindig is feladata az adott világi rendben való jelenlét. A földi keretek közt az anyagi javak célszerű felhasználása mindig adott közegben és kultúrában. Az azonban egészen bizonyos, hogy a kereszténység szolgálni akarja az embert. Ilyen szempontból már idejövetelem előtt látszott, hogy a Veszprémi Főegyházmegyében az oktatási intézményeken keresztül a vallási oktatás meghatározó.
A szokások változnak, és az egyház szerepe is változik, mert igazodni akar az emberek életviteléhez. Mi jó? Mi segít? Mire van szüksége? Ilyen szempontból nyitottan próbálok figyelni az atyák reakcióira, és a közéleti vonatkozású kérdésekre is.
Milyennek látja a kereszténység helyzetét itthon, Európában és a világban?
Én azt gondolom, hogy a kereszténység olyan helyzetben van, hogy ha ügyesen ragaszkodik az identitásához, akkor nagyon sok ember számára tud fogódzópont lenni. Ma sok helyen nem az a kérdés, hogy Isten létezik-e, hanem az, hogy milyen? És hogy kapcsolatba léphetek-e vele? Az jó-e, ha kapcsolatba kerülök vele? Ilyen szempontból a kereszténység óriási lehetőség előtt áll. Az intézmények megítélésében már sok kérdőjel merül fel, mert általában Európában van egyfajta általános erős intézményellenesség.
Nagy kérdés az is, hogy mennyire egyértelműen radikálisan jelenik meg egy-egy vallás. Nem a köznapi értelmében radikálist értem, hanem a keresztény egyértelműséget, amiben az igen az igen, a nem az nem. Vagyis ha keresztény vagyok, akkor bizonyos gondolatok és életvitel nem tartozik a kereszténységhez. Nagyon sok olyan életforma van, ami a kereszténység lényegéhez tartozik. Az evangéliumi radikalitás azt mutatja meg, hogy legyen egyértelmű, ki vagyok.
Érdekes, hogy a fiataloknál is azt látjuk, hogy a semmihez nem teszik mellé magukat, de ha valamiben azt látják, hogy radikális, áldozatot is képesek hozni érte. Ilyen szempontból én nagyon pozitívan tekintek a fiatalokra, az ő lelkesedésükre. Ezt az egyházban sok jó tettre lehet váltani.
Beiktatása után az első útja a hajléktalanszállóra vezetett. A vendégül látáson volt-e más egyéb üzenete a cselekedetnek?
Ősegyházi tapasztalat, hogy amikor összejöttek a keresztények az eucharisztiát ünnepelni, odavitték az adományokat. Ennek egy részét felajánlották, egy másik részét elfogyasztották, egy részét pedig elvitték a szegényeknek, azért, hogy ők is részesedjenek az ünnepben. Az együvé tartozás okán azt szerettem volna, hogy ők is részesei legyenek az ünnepnek.
Az ünnepek jelzés értékűek. Nem oldanak meg mindent, de jelzés értékűek. Ezt a jelzést akartam feléjük közölni. A Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat egyébként ezt az áldozatos munkát napról-napra végzi.
Mit adhat a 21. században a kereszténység?
Azt gondolom, hogy a kereszténység abszolút reményt és jövőt ad. A remény és jövő ma a legfontosabb az embernek. Pár hónapja szinte divat beszélni a klímakatasztrófáról, vagy klíma depresszióról, hogy akkor most mi lesz a jövőnkkel? Reális kérdés és fenyegetettség. Mi azt mondjuk, hogy van jövőnk, benne van az Isten, de ehhez nekünk is tennünk kell. Azt gondolom, hogy ezt a fajta reményt, jövőt és a biztonságot adja meg a kereszténység.
Ma a leggyakrabban tapasztalt életérzés a félelem. Ez egyre inkább megjelenik és a mindennapi embernek gyakori tapasztalata. Mi azt mondjuk, hogy biztonságot tudunk adni, de nem azt, hogy ne kelljen küzdeni. A kereszténység meg tudja adni azt az érzést, hogy az életed jó helyen van. Negyedikként kiemelném a létezés örömét, hogy ez a lét ez jó. Van értelme, célja és jó a társakkal lenni. Ha ezeket a keresztény közösségeink több dimenzióban megélik, akkor ezek egy szép jövőt vetítenek előre. Azt gondolom, hogy ezzel tudunk szolgálni.
Mi az ön jelmondata?
A jelmondatom, ami megvalósít egy konkrétumot, a „Jézus Krisztus az Úr”. Ami a Filippibeliekhez írt levélben áll. Miért? Mert nincs más esélye az embernek, mint Jézus megváltása, ismerete és engedni, hogy olyan módon tudjunk élni, ahogy azt ő felkínálta nekünk. Azt gondolom, hogy nincs más esélye az embernek.
