Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Mindenki másképp egyforma

2019. szeptember 25. 16:07
Harmadik alkalommal rendezte meg a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesülete megyei esélyegyenlőségi napját Veszprémben.

Az egész napos program során fogyatékkal élők készültek kulturális produkciókkal a Szent Imre téren, valamint 14 kiállító árulta portékáit, melyek megvásárlásával is őket segíthették a résztvevők, hiszen a termékek készítői szinten egytől egyig érintettek voltak. A rendezvény emellett idén egy kicsit ki is bővült: a fogyatékkal élők mellett a mélyszegénységben élőkkel és a cigány kultúrával is megismerkedhettünk – tudtuk meg Horváthné Somogyi Ildikótól, a Tapolcán székelő szervezet elnökétől.

A rendezvény üzenete egyszerű, a mindennapokban azonban ezt olykor mégsem vesszük olyan egyértelműnek: függetlenül attól, hogy milyenek az anyagi körülményei, honnan származik, egészséges vagy fogyatékkal élő, valójában mindenki másképp egyforma.

Mindezt azért is lenne fontos észben tartani, mert bár talán kevesen tudják, de Magyarországon minden 20. ember fogyatékkal él. Azaz szinte nincs olyan személy, aki családja, baráti, ismerősi köre lévén ne lenne érintett a témában. Szerencsére az elfogadás itthon is egyre jobban terjed, a társadalom igyekszik olyan alternatívákat kidolgozni, amelyek segítik a beilleszkedést. A megyében például a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltségével közösen elindult egy EFOP program, amelynek célja feltérképezni és megoldást nyújtani a szegregációs problémákra, csökkenteni a kirekesztettségben, szegénységben és mélyszegénységben élők számát, valamint elősegíteni a fogyatékkal élők integrációját – mondta el köszöntőjében Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Önkormányzat alelnöke.

A törekvésben természetesen fontos szerepet kapnak az olyan kezdeményezések, mint az esélyegyenlőségi nap a tolerancia hirdetésével, annak a gondolatnak a terjesztésével, miszerint mindenkiben rejlik egy olyan képesség, tulajdonság, amellyel a társadalom hasznos tagjának érezheti magát. Van, aki számára egy kicsit több segítség kell ahhoz, hogy megtalálja azt, miben jó, de támogatással igenis rá lehet bukkanni erre a képességre – hangsúlyozta az alelnök.

Ebben fontos szerepet játszik a kultúra, a művészet is, hiszen a fogyatékkal, mélyszegénységben élők ugyanúgy szeretnek szerepelni, alkotni, játszani, táncolni, ugyanúgy izgulnak egy fellépés előtt és ugyanúgy örülnek a sikernek, mint bárki közülünk.

Strenner Zoltán önkormányzati képviselő arról beszélt, a toleranciára való felhívás nem csak az olyan kampánynapokon szükséges, mint a fogyatékkal élők világnapja, amelyet 1992 óta tartunk az ENSZ javaslatára, vagy éppen a mai nap. A mindennapokban is ugyanúgy tennünk kell az elfogadásért. A megyei rendszer már nagyon felkészült, de mi, hétköznapi emberek is kivehetjük a segítésből a részünket, és ehhez semmiféle furfangra nincs szükség: csupán arra, hogy érzékennyé váljunk a téma iránt.

Az eseményen részt vettek Ovádi Péter és Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselők is, akiknek a támogatása nagyon sokat jelent az egyesület számára, melyet egy-egy emlékéremmel köszönt meg nekik a szervezet.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54 A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. tegnap 10:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.