Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Unihoki-forduló: felemás mérleg

2014. január 25. 22:30
A Lizards FT egy győzelemmel zárta az U11-es unihoki-bajnokság veszprémi fordulóját az új év első hétvégéjén.

A veszprémiek az SZPK ellen kezdtek, s a védekezésre fektették a hangsúlyt, mivel esélyesebb ellenfelük folyamatosan sorozta kapujukat. Tóth Péter és Trombitás Balázs kiválóan védekezett és építette a támadásokat. Csatárpárjaink szintén vitézkedtek, annak ellenére is, hogy kevesebbet volt náluk a labda. Bár 10-3-ra kikaptak a kisgyíkok”, szervezett játékuk és küzdeni tudásuk dicséretet érdemel.

A Vajda ellen néhányan már nem tudtak újra felpörögni a kezdők közül, így a párokat variálni kellett. Annak ellenére is a mieink irányítottak, hogy fejben néhányan elfáradtak. Az első félidő után 2-2 állt az eredményjelzőn. Ezt követően ismét több lehetőséghez jutottak a kezdők, akik remek játékkal beállították a 9-5-ös eredményt. A találkozó krónikájához tartozik, hogy Hajas Emma megszerezte első igazi akciógólját.

A Lizards mérlege az U11-es bajnokságban: két győzelem és két vereség.

U11-es unihoki-bajnokság:
Lizards FT–SZPK 3-10
Lizards FT–Vajda 9-5
Veszprémi pontszerzők: Tóth Péter (2+3), Tótik Loretta, Trombitás Balázs (9+0), Hajas Emma (1+1), Tóth Máté, Lenner Benedek, Horváth Gergő, Tóth Bálint, Maier Péter.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.