2022. december 3.
//
Ferenc névnap

Godena Ferenc nélkül folytatja a VESC

Még be sem tudott mutatkozni a hazai közönség előtt Godena Ferenc és sajnos már el is köszönt a Veszprémi Egyetem SC-től.

A játékos és a klub közös megegyezéssel vált el egymástól – számolt be a veszpremkosar.hu. Az ok prózai. Godena nem tudta, hogy gyermeke születésével mennyiben fog megváltozni az élete. A 40 éves, felelősségteljes, ráadásul munkájában folyamatosan ingázó apának egy hónap után vált nyilvánvalóvá, hogy nem tudja vállalni már az NB I/B szabta kötelességeket és így nem képes olyan mértékben a csapat hasznára lenni, ahogy azt szeretné.

– Augusztusban hízelgő volt a Veszprém megkeresése és boldog voltam, hogy 40 évesen még számítanának rám. Mivel első gyermekem született októberben, ezért sajnos nem tudhattam, milyen feladatokkal jár az apa szerep. Azonban mára kiderült, hogy a családom és a munkám mellett nem tudok már ezen a szinten időt áldozni a sportra – mondta Godena.

A sportoló hozzátette: sajnálja, hogy az eredeti megállapodásnak megfelelően nem tudja ezt az évet végig kitölteni és köszöni Naményi Miklósnak, Petőfi Áronnak és a csapatnak, hogy megértették problémáját és további sok sikert kívánt a csapatnak.

– Természetesen, amikor már hazai pályán játszhat a Veszprém, családommal Siófokról átjövünk szurkolni és figyelemmel kisérem a csapat teljesítményét – búcsúzott a kosárlabdázó.

– Nagyon sajnálom, hogy Feri így döntött, de megértem. Sok boldogságot és egészséget kívánok az egész Godena családnak. Az eddigi mérkőzések alapján látszik, hogy egy stabil emberrel leszünk kevesebbek. Nagyon nehéz lesz őt pótolni, hiszen ilyenkor egy ötös poszton játszó játékost nem könnyű találni. Biztos vagyok benne, hogy a fiatalok, Czakó és Takács több lehetőséget fog kapni és élni is fognak vele – fogalmazott Naményi Miklós szakosztályvezető.

vehirsport.hu
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2022/2023 14. 2022. december 17. 17:30 Budapest, Gabányi Sportcsarnok MAFC Veszprém KK
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2022/2023 13. 2022. december 10. 18:00 Veszprém, Vetési Gimnázium Veszprém KK DEAC U23
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2022/2023 12. holnap 17:00 Fót. Városi Sportcsarnok PMT Fót Veszprém KK
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2022/2023 11. 2022. november 26. 18:00 Veszprém, Vetési Gimnázium Veszprém KK BKG Akadémia 68-93
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2022/2023 10. 2022. november 20. 18:00 Salgótarján, Városi Sportcsarnok Salgótarján Veszprém KK 96-76
kosárlabda Férfi kosárlabda Hepp-kupa, 2022/2023 1. 2022. november 17. 19:00 Veszprém, Vetési Albert Gimnázium Veszprém KK Dávid Kornél KA 69-86
előző események betöltése