2022. január 28.
//
Károly, névnap

„Csapatként kell pótolnunk Nagy Lacit"

Fazekas Nándor internetes naplója az MKB-MVM Veszprém–Celje BL-párharcról.

A nemzetközi porondon nincsenek könnyű mérkőzések idegenben. Erre számítottunk a Celje vendégeként is, amely – a korábban legyőzött Zágrábhoz hasonlóan – nagyon fiatal, rohanós együttes. Nekünk azonban csak az járt a fejünkben, hogy ezúttal sem szabad pontot veszetnünk. A Löwen ugyanis korábban már megtette nekünk ezt a „szívességet”. A botlásukkal pedig megteremtették a lehetőséget arra, hogyha mindenkit két vállra fektetünk a csoportban, akkor a németországi visszavágó már nem befolyásolhatja az elsőséget.

Az alapos videó-elemzésnek köszönhetően jól felkészültünk a szlovénekből. A legnagyobb fegyverüket – a gyors lerohanásokat – ha nem is teljesen, de jórészt meg tudtuk akadályozni. Igaz, az első játékrészben ennek és a támadásaiknak is nehezen találtuk az ellenszerét. S bár így is lett volna lehetőségünk elhúzni három-négy találattal, több ziccert is kihagytunk, így csak plusz eggyel fordultunk. Ráadásul Nagy Laci egy ütközés során megsérült, s rövid időre ugyan visszajött még, de utána be kellett menni az öltőzőbe, mert erős fájdalmat érzett.

A második félidő elején azonban – megalkuvást nem tűrve – remek tizenöt-húsz percet produkáltunk, s meg is tudtunk lépni hat-hét góllal. A Celje ekkor már feladta a meccset és a rohanást is, nem akartak ugyanis nagyobb verségbe beleszaladni.  Mindenesetre remek mérkőzést játszottunk csodálatos közönség előtt, hiszen több mint ezer szurkolónk kísért el minket. Hatalmas köszönet jár nekik, de remélem, hogy a pályán is örömöt okoztunk nekik.

Tehát, ha nehezen is, de begyűjtöttük a két ponton. Ennek tükrében azonban még keményebb visszavágóra számítok, hiszen nagyon közel van egymáshoz a két találkozó. Ilyenkor mindenki fejében ott motoszkálnak a történtek, frissek az élmények.

Minden jegy elkelt, ismét fantasztikus hangulat és kiváló ütközet vár ránk. A Celje edzője, Vladan Matic bárhol játszik, mindig győzelemre tör, s minden mérkőzésen a legtöbbet igyekszik kihozni a csapatából. Biztos, hogy megint próbálnak megfuttatni minket – akár a kapott gólok után gyors középkezdésből –, s könnyű gólokat szerezni. Nekünk azonban ismét fel kell venni a kesztyűt és bírni kell a hatvanperces rohanást a fiatalokkal szemben.

Nagy Lacira sajnos két hét pihenő vár, tehát a hátlévő két BL-meccsen nem tud szerepelni. Mindenképpen meg kell oldanunk a pótlását, még ha ez nehéznek is ígérkezik. Gulyás Peti remek formában kézilabdázik, jobbátlövőként nagyon kecsegtető lövéseket produkál mostanában. Védekezésben azonban nehezebb dolgunk lesz, hiszen Lacinak ebben hatalmas szerepe van, ő irányítja a hátsó alakzatot. A feladat adott: egységesen, csapatként ezt is meg kell oldanunk. Ennek szellemében gyakorolunk egész héten. Mindenkin látszik az elszántság, s hogy a legjobb formáját mutatva szeretné kiszolgálni a közönséget.

Fazekas Nándor

vehirsport.hu
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. Kielce 10 7 0 3 316 299 17 14
2. PSG 10 5 2 3 331 295 36 12
3. Veszprém 10 6 0 4 316 288 28 12
4. Barça 10 5 2 3 311 287 24 12
5. Flensburg 10 4 1 5 278 280 -2 9
6. Zaporizzsja 10 4 0 6 285 308 -23 8
7. Porto 10 3 1 6 280 322 -42 7
8. Bukarest 10 3 0 7 293 331 -38 6
Utolsó módosítás: 2021. december 10. 21:38
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. Szeged 13 12 1 0 481 332 149 25
2. T. Veszprém 12 11 1 0 430 305 125 23
3. Balatonfüred 12 8 1 3 372 328 44 17
4. FTC 12 7 0 5 350 341 9 14
5. Tatabánya 12 5 2 5 323 340 -17 12
6. NEKA 12 6 0 6 338 363 -25 12
7. Budakalász 13 5 2 6 332 371 -39 12
8. Gyöngyös 12 5 1 6 325 332 -7 11
9. Komló 12 4 2 6 328 355 -27 10
10. Dabas 12 3 3 6 303 312 -9 9
11. F. B. Veszprém 12 4 1 7 335 354 -19 9
12. Csurgó 12 4 0 8 290 326 -36 8
13. Eger 12 2 0 10 326 399 -73 4
14. Kecskemét 12 2 0 10 303 378 -75 4
Utolsó módosítás: 2021. december 12. 17:35
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2021/2022 11. 2022. február 16. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Porto
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 14. 2022. február 12. 18:00 Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok Csurgó Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 13. 2022. február 5. 19:15 Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok Tatabánya Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 12. 2021. december 12. 15:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém NEKA 49-32
kézilabda Férfi kézilabda BL, B csoport, 2021/2022 10. 2021. december 9. 18:45 Flensburg, Németország Flensburg Telekom Veszprém 30-27
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 11. 2021. december 4. 18:00 Dabas, OBO Aréna Dabas Telekom Veszprém 21-34
előző események betöltése

További cikkek

Már az egyenes kieséses szakaszban a Fejér-B.Á.L. Veszprém
Már az egyenes kieséses szakaszban a Fejér-B.Á.L. Veszprém
Három győzelemmel kezdett, aztán háromszor is kikapott, de továbbjutott csoportjából a januári felkészülést is szolgáló Liga Kupában a Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata.
Kovacsics Anikó gyermeket vár
Kovacsics Anikó gyermeket vár
Gyermeket vár Kovacsics Anikó 143-szoros válogatott kézilabdázó, a bajnoki címvédő Ferencváros csapatkapitánya.
Női kézilabda Eb-selejtező: Tatabányán és Santanderben játszanak a magyarok
Női kézilabda Eb-selejtező: Tatabányán és Santanderben játszanak a magyarok
Tatabányán és Santanderben rendezik a magyar-spanyol mérkőzéseket márciusban a női kézilabda Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik, illetve negyedik fordulójában.
Gulyás István: csődöt mondtunk, kudarcot vallottunk
Gulyás István: csődöt mondtunk, kudarcot vallottunk
Gulyás István szövetségi kapitány szerint csődöt mondtak és kudarcot vallottak, mivel a magyar férfi kézilabda-válogatott a csoportkörből sem jutott tovább a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.
Büszke a játékosaira, hiszen évekig tisztességgel dolgoztak
Büszke a játékosaira, hiszen évekig tisztességgel dolgoztak
Miután a magyar férfi kézilabda-válogatott a csoportkörben búcsúzott a részben hazai rendezési Európa-bajnokságtól, Gulyás István szövetségi kapitány azt nyilatkozta lapunknak, férfias küzdelemben maradtak alul, ezért a játékosaira egytől egyig nagyon büszke.