Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Óriási csatában nyertek!

2014. január 30. 13:26
Az MKB-MVM Veszprém végig szoros mérkőzésen 30:29-re nyert a német Rhein-Neckar Löwen ellen a BL-ben.

Csoportrangadó a hazai premieren – idénybeli első hazai Bajnokok Ligája összecsapásán a Rhein-Neckar Löwent fogadta a veszprémi férfi kézilabdacsapat. Mint ismert, a mieink a nyitó fordulóban magabiztosan nyertek Szentpéterváron, a német sztárcsapat azonban jókora meglepetésre döntetlent játszott az ukrán Zaporizzsja vendéglátójaként.

A képre kattintva galéria nyílik!

Érdekesség, hogy a Bundesliga előző kiírásában harmadik helyen végző alakulat keretében két korábbi veszprémi légiós – a szerb Zarko Sesum és a norvég Bjärte Myrhol – mellett a bakonyi kölcsönjátékos, a szintén szerb Rajko Prodanovic is szerepel.

Ötezer szurkoló fergeteges biztatása mellett kiválóan kezdett a magyar bajnok: Nagy László első kísérletéből a hálóba bombázott, a túloldalon pedig Alilovic mutatkozott be két bravúrral. Az MKB-MVM kőkemény védekezése szemlátomást megzavarta a riválist, Sulic és Gulyás emberelőnyben lőtt góljával az 5. percben már 4:0 állt az eredményjelzőn. Nagy László kétperces kiállítása után Ekdahl és Genshemier is betalált, de a Veszprém továbbra is hengerelt támadásban (10. perc: 7:2). Gudmundur Gudmundsson időkérése után rendezte sorait a vendégcsapat. Landin zsinórban három ziccert hárított, miközben társai három gólt jegyeztek válasz nélkül.

A játékrész derekánál egyenlítési lehetősége is adódott a sárgamezeseknek, elrontott lövésük után azonban Rodriguez villant (9:7). Némi aggodalomra Nagy László második kisbüntetése adott okot, bár Rodriguez emberhátrányban is tarthatatlannak bizonyult. Hatalmas iram jellemezte a játékot, melyben mindkét fél játékba csúsztak hibák, az Orgtega-csapat azonban őrizte előnyét. A legnagyobb fejtörést a volt veszprémi Myrhol okozta a bakonyi védelemnek, aki kíméletlenül értékesítette helyzeteit (22. perc: 12:10). A folytatásban Ruesga is bemutatkozott, a másik újonc, Ilic duplájával pedig négygólos különbségnél fordulhattak a felek a hajára. Hárommal a szünet előtt Myrhol alakította 15:12-re az állást, amely különbség meg is maradt a pihenőre (17:14).    

Sulic kiállításával és Gensheimer értékesített hetesével folytatódott a játék, mely után Sigurmannsson és Nagy László is megvillant két-két alkalommal. Igazi adok-kapok zajlott a pályán, szinte minden támadás góllal végződött. Veszprémi oldalon Ilic, a németeknél pedig Groetzki szórta meg magát. Utóbbi révén a mérkőzés kétharmadánál egyenlítettek az „oroszlánok” (40. perc: 21:21). Carlos Ortega időkérése után Sulic és Ilic is túljárt Landin eszén, ám a mannheimiek továbbra is tapadtak riválisukra.

Ruesga rögtön két találattal tette le a névjegyét, lélegzetvételnyi előnyhöz juttatva társait (47. perc: 26:23). A Rhein-Neckar azonban igazolta a német együttesekre jellemző mentalitást, hiszen tízzel a vége előtt ismét egalizáltak (26:26). Óriási harcot tartogatott tehát a végjáték, melyben ismét Nagy Lászlók kerültek kétgólos előnybe, melyből egy maradt meg öttel a lefújás előtt (29:28). Sőt, Ekdahl ismét ikszre hozta az állást. Hihetetlen izgalmak közepette Rodriguez ismét visszavette a vezetést, majd harminc másodperccel a vége előtt az ellenfél kért időt. Vészkapussal támadtak Peterssonék, Schmid utolsó pillanatban eleresztett lövését azonban Alilovic és a kapufa együttesen hárította. A Veszprém óriási mérkőzésen 30:29-re nyert.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 2. forduló:
MKB-MVM Veszprém–Rhein-Neckar Löwen 30:29 (17:14)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Dentz, Reibel (franciák).
Veszprém: ALILOVIC – Gulyás 1, NAGY L. 4, Sulic 3, RODRIGUEZ 4, ILIC 9 (1), Ugalde 1. Csere: Fazekas (kapus), Schuch, Terzic, Iváncsik T. 2 (1), Ruesga 3, Jamali 2, Iváncsik G. 1, Pesic. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Löwen: LANDIN – GROETZKI 4, Petersson, G. Guardiola 2, MYRHOL 5, Ekdahl 4, GENSHEIMER 6 (4). Csere: Schmid 2, I. Guardiola 2, Manojlovic 1, Roggisch, Prodanovic, Gorbok, Sigurmannsson 3. Vezetőedző: Gudmundur Gudmundsson.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill. 5/5.

Korábbi eredmények
csütörtökön játszották: Motor Zaporizzsja (ukrán)–Croatia Zagreb (horvát) 31:30 (18:15)
szombaton játszották: Celje (szlovén)–Szanktpetyerburg (orosz) 29:22 (15:10)

Az állás: 1. Veszprém 4 pont, 2. Zaporizzsja 3, 3. Celje 2 (50-46), 4. Zagreb 2 (54-52), 5. RN Löwen 1, 6. Szanktpetyerburg 0


Nyilatkozatok

Carlos Ortega: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, kifejezetten magas szintű kézilabdát láthattak a nézők. Kiválóan kezdtünk, gyorsan megléptünk öt góllal, de ez a mai kézilabdában pillanatok alatt ledolgozható, s ezt meg is tette az ellenfelünk. Háromgólos előnnyel vonulhattunk szünetre, a szünet után azonban támadásban feljavult a Löwen. Nekünk ugyan problémáink akadtak ezen a téren, a csapatom azonban tovább küzdött. Emiatt nagyon büszke vagyok a fiúkra, noha a legvégén a szerencsére is szükségünk volt.

Gulyás Péter: – Végig vezetni tudtunk, az utolsó tíz-tizenkét percben azonban már olvasta a támadójátékunkat a Löwen, s Landin is remekelt a kapujukban. A végén feljöttek ránk, s a szerencse is kellett a sikerünkhöz.

Gudmundur Gudmundsson: – Gratulálok a Veszprémnek. Csodálatos érzés volt ma itt kézilabdázni, kiváló meccsen vagyunk túl. Nagyon örülök, hogy a rossz kezdés után vissza tudtunk jönni a meccsbe, igaz, ekkor ismét sok technikai hibát vétettünk. Ellenfelünk jelentős előnnyel mehetett a szünetre, amely megnehezítette a helyzetünket. Ennek ellenére remek második félidőt játszottunk, feljavultunk védekezésben és támadásban is. A hajrában lehetőségünk volt a pontszerzésre, de kikaptunk. Úgy vélem, hogy a döntetlen reálisabb eredmény lett volna.

Rajko Prodanovic: – Gratulálok az ellenfélnek. Nagyon jó és kemény meccsen vagyunk túl. A végén esélyünk volt az egy pontra, de Fortuna nem volt velünk. Ennek ellenére úgy vélem, hogy a kézilabda ünnepe volt ez a hatvan perc. Továbbá bízom benne, hogy Németországban lehetőségünk lesz visszavágni.

Galéria
MKB-MVM Veszprém – Rhein-Neckar Löwen 30:29
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.