Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Floorball és gumiasztal bemutató napok

2014. január 30. 13:27
A Trampolin Egyesület szeptember 20-21-én bemutató napra várja a két sportág iránt érdeklődőket.

A Lizards Floorball Team csapata a tavalyi szezonban magyar bajnok lett a tizenegy és a tizenhárom éven aluliak között is. Az ilyen sikerekhez nem csak egy jó edzői stáb, de jó csapat is kell. A jó csapat alapja pedig a tehetséges utánpótlás megtalálása és nevelése. A „Gyíkok” csapata szeretné folytatni a megkezdett munkát a már sikeres csapatokkal, de legalább ekkora figyelmet szentel az új játékosok felkutatásának.

Ennek érdekében a szeptember 21-ei (szombati) bemutató napon a stadion sportcsarnokában megmutatják minden érdeklődő gyermeknek és szülőnek a sportág szépségeit. Emellett lehetőséget biztosítanak mindenkinek, hogy kipróbálja a játékszereket és saját magát a pályán ügyességi feladatok keretein belül.

A Trampolin Egyesület másik sikeres közössége a gumiasztal Szakosztály.
„Valljuk be őszintén, nem csak a gyerekek szeretnek az ágyon ugrálni, de mi felnőttek is szívesen tennénk ezt meg néha. Most lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek, hogy egy kicsit nagyobbat is ugorjanak, mint amit az ágymatrac elbír és egy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak. Szeptember 20-án (péntek) délután és 21-én (szombat) délelőtt lesz erre lehetőség a Kossuth Iskola udvarán, rossz idő esetén a tornateremben” – olvasható a szakosztály felhívásában. 

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.