Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
10°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
10°C

Sikerrel zárta az alapszakaszt a Barabás

2014. március 8. 19:45
A veszprémi női kézilabdacsapat alacsony színvonalú mérkőzésen 32:20-ra verte a vendég MTK Budapestet az NB I-ben.

Az alapszakasz utolsó mérkőzésen a tabella utolsó előtti helyén álló MTK látogatott a Március 15. utcai sportcsarnokba. A vendégek játékerejéről sokat elárul, hogy eddig mindössze négy pontot gyűjtöttek (mindkétszer a sereghajtó egrieket verték egy-egy góllal). Az már korábban eldőlt, hogy a két együttes az alsóházi rájátszásban is találkozni fog egymással, hiszen a mieink mindenképpen a tízedik helyen zárnak.

A képre kattintva galéria nyílik!

Álmosan kezdett a hazai alakulat, 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a felek, a 13. percben pedig már kettővel vezettek a fővárosiak (4:6). A játékrész kétharmadánál utolérte ellenfelét a vendéglátó (7:7). Ezt követően megnyitotta védekezését a veszprémi csapat, amely támadásban is magasabb fokozatba kapcsolt, így át is vette a vezetést (24. perc: 11:10). A félidő hajrájában 4:1-es szériát produkáltak a veszprémi lányok, beállítva a 15:11-es félidei állást.

A szünet után már nem tudott megújulni az ellenfél. A bakonyiak hibáik ellenére is folyamatosan növelték előnyüket, így a negyvenhetedik percben már nyolc volt közte (47. perc: 24:16). A mérkőzés utolsó szakaszában cserejátékosait beállítva is hizlalta fórját a Barabás, amely 32:20-as győzelemmel zárta az kézilabda élvonal alapszakaszát.

Női kézilabda NB I alapszakasz, 22. (utolsó) forduló:
Veszprém Barabás Duna Takarék KC­–MTK-Budapest 32:20 (15:11)
Március 15. utcai sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Andorka, Hucker
Veszprém: Szemerey – Vesztergombi 2, Tóth G. 8, Planéta 4, Kurucz I., Tóth E 6 (2), Pelczéder 3. Csere: Pásztor (kapus), Horváth D., Takács B. 7, Hajtai, Kokas (1), Marincsák 1. Vezetőedző: Róth Kálmán.
MTK: Schneck ­– Barczi 1, Takács F 2, Borbás 2, Petrovszki 3 (1), Despotovic 3, Balog B. 6 (5). Csere: Kurucz A. (kapus), Tamás 2, Pácz, Fundák 1, Buzsáki. Vezetőedző: Majoros Gusztáv.
Kiállítások: 12, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 8/6.

Edzői nyilatkozatok

Róth Kálmán: – Bár nagykülönbségű győzelmet arattunk, nem volt egyszerű dolgunk. A rájátszásban ennél többre lesz szükség a csapatomtól.





 

Majoros Gusztáv: – Miután szétesett a védekezésünk, támadásban is megálltunk.






 

Galéria
Veszprém Barabás Duna Takarék KC­ – MTK-Budapest 32:20
Zatkalik Dániel
Melczer Zsolt
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.