Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Telt ház várható a budapesti négyes döntőn

2014. március 25. 16:35 // Forrás: MTI
Szinte biztos, hogy telt ház, 10 ezer néző előtt rendezik majd a női kézilabda Bajnokok Ligája történetének első négyes döntőjét, május első hétvégéjén, a budapesti Papp László Arénában.

 Amint az az európai szövetség (EHF), valamint a négy érintett klub - a címvédő Győri Audi ETO KC, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica, a macedón Vardar Szkopje és a dán Midtjylland - képviselőinek jelenlétében megtartott keddi, budapesti értekezleten elhangzott: az értékesítés első szakaszában rendelkezésre bocsájtott 2500 belépő öt nap alatt elfogyott, a második értékesítési szakasz április elején indul. A mind a négy összecsapásra (két elődöntő, bronz- és aranymeccs) szóló jegy 9900 és 34 990 forint között vásárolható meg.    

Alapból a három külföldi klubnak 310-310 belépő jár, amit maga értékesíthet szurkolói között, ugyanakkor az interneten keresztül is lehet jegyet vásárolni, így előfordulhat, hogy egy-egy csapatot ennél lényegesen többen kísérnek majd el Budapestre.     

Torben Kölbaek, az elődöntőben a Győrrel találkozó Midjylland ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az időpont nem túl kedvező a dán rajongók számára, mert május első hétvégéje hagyományosan családi ünnep Dániában.

"Két hét múlva többet tudok mondani. Lehet, hogy ezren kísérnek el minket, lehet, hogy csak százan..." - jegyezte meg.    

Hozzátette: az elődöntő - és az egész Final Four - egyértelmű esélyese a Győr, de mivel a párharcokban egy meccs dönt, bízik benne, hogy Dávid legyőzi Góliátot.    

"Már arra is büszkék vagyunk, hogy sikerült idáig eljutnunk. Úgy ítélem meg, a magyar szervezők remek munkát végeznek, hogy egy nagyszerű kézilabdás ünnep legyen a Final Four" - mondta a Midjylland képviselője.   

Srdjan Markoc, a Podgorica főtitkára szerint a Buducsnosztot 4-500 szurkoló kíséri el a magyar fővárosba, ahol szeretnék megnyerni a BL-trófeát. Markoc nem tudta elkerülni a Milena Knezevic botrányára vonatkozó kérdést. A montenegrói játékos március 9-én, a döntetlennel zárult Győr elleni találkozó utolsó másodpercében szándékosan lefejelte Görbicz Anitát, amiért két BL-mérkőzésre szóló eltiltást kapott, és így a május 4-i helyosztón már játszhat.    

"Knezevic nemcsak a klubjának, hanem magának is óriási kárt okozott, amely végigkíséri egész pályafutásán. Amint már jeleztük: a szezon végéig fizetésének felét kapja, a másik felét pedig jótékony célra fordítja" - mondta Markoc.

Tanja Medved, a Vardar Szkopje sportigazgatója úgy fogalmazott, első ízben jutottak ugyan a BL-ben a négy közé, de nem elégednek meg ennyivel, noha tisztában vannak azzal, hogy az ETO a legnagyobb favorit.

"Nagyon egységesek vagyunk, ebben rejlik az erőnk. Alapcélunk az volt, hogy idáig eljussunk, de szeretnénk meccset nyerni Budapesten is" - mondta Medved hozzátéve: csaknem 350 szimpatizáns érkezik Macedóniából majd a BL négyes döntőjére.

Kelecsényi Ernő, a győriek klubelnöke kiemelte: szeretnének olyan házigazdái lenni az eseménynek, hogy az EHF-nél Budapest legyen az európai női kézilabdázás fővárosa, és mint a férfi BL esetében Köln, úgy több évig a magyar főváros adjon otthont a női BL végküzdelmeinek. Ehhez az is szükséges, hogy a csarnokon belüli és kívüli kísérő programokon a hangulat jó legyen. Az ETO a torna mindkét napjára különvonat indítását tervezi győri szurkolói számára.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.