Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 19. Emma
2025. április 19. Emma

A németek ellen készül a Mocsai-csapat

2014. március 31. 16:53 // Forrás: MKSZ
Hétfőn megkezdte a közös munkát a magyar férfi kézilabda-válogatott Szigetszentmiklóson, amely pénteken és szombaton Németországban a házigazdák ellen vív felkészülési találkozókat.

Ezúttal nem tudott csatlakozni a kerethez Iváncsik Gergő, aki gyermeke születése után két héttel családja mellett maradt, míg Császár Gábor derékbántalmait párizsi klubjánál kezelik, ő a hét folyamán érkezhet meg a nemzeti csapat edzőtáborába. Bekerült a keretbe Bodó Richárd, a Tatabánya balátlövője – számolt be a szövetség honlapja.

Együttesünk két mérkőzéssel zárja az összetartást, április 4-én Oldenburgban, másnap pedig Lingenben Németország legjobbjai ellen lép pályára. Mindkét csapat a szezon végi világbajnoki selejtezőpárharcra készül, a mieink ellenfele Szlovénia (június 8-án Veszprémben, június 15-én pedig Velenjében), a németeké Lengyelország lesz a 2015-ös katari vb-részvétel kiharcolásáért. A német és a magyar válogatott legutóbb bő két évvel ezelőtt, 2012 januárjában, a mostanihoz hasonló páros mérkőzés keretében találkozott egymással. Akkor Brémában 36-33-ra a hazaiak, másnap Magdeburgban 22-21-re Mocsai Lajos tanítványai nyertek.


A MAGYAR KERET
Kapusok
: Mikler Roland (Pick Szeged), Tatai Péter (Pick Szeged), Székely Márton (Balatonfüred)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Nagy László (MKB-MVM Veszprém)
Irányítók: Császár Gábor (PSG Handball, francia), Lékai Máté (Celje, szlovén)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Bodó Richárd (Grundfos Tatabánya), Ilyés Ferenc (Pick Szeged), Putics Barna (VfL Gummersbach, német), Zdolik Bence (Balatonfüred)
Balszélsők: Vadkerti Attila (Pick Szeged), Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös), Bóka Bendegúz (Balatonfüred)
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos, edző: Juhász István.

A PROGRAM
Április 4. (péntek)
19:00, Oldenburg: Németország‒Magyarország
Április 5. (szombat)
20:15, Lingen: Németország‒Magyarország

vehirsport.hu
Melczer Zsolt
további cikkek
A bajnokságban vágott vissza a Szegednek a Veszprém One Veszprém HC A bajnokságban vágott vissza a Szegednek a Veszprém Öt nappal az elveszett Magyar Kupa-döntő után a bajnokság szuperrangadóján a címvédő One Veszprém HC három góllal legyőzte az OTP Bank - Pick Szeged gárdáját. Xavier Pascual legénysége az idény során először tudta felülmúlni legnagyobb hazai riválisát. tegnap 22:14 Férfi kézilabda NB I: Győrben kikapott, egyelőre nem érmes a Ferencváros férfi kézilabda NB I Férfi kézilabda NB I: Győrben kikapott, egyelőre nem érmes a Ferencváros A tabella harmadik helyén álló Ferencváros 37-35-re kikapott a győri ETO University HT otthonában a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján. tegnap 19:53 Az Egyesült Államokban túrázik jövőre a Győri Audi ETO KC kézilabda Az Egyesült Államokban túrázik jövőre a Győri Audi ETO KC Az Egyesült Államokban túrázik jövő nyáron a női kézilabda Bajnokok Ligája jelenlegi címvédője, a Győri Audi ETO KC csapata. tegnap 16:02 Európai kézilabdaligák: bajnok lett a korábbi veszprémi kapus kézilabda Európai kézilabdaligák: bajnok lett a korábbi veszprémi kapus Rosta Miklós mind a hét lövését gólra váltotta a címvédő és listavezető Dinamo Bucuresti-ben, amely házigazdaként 35-27-re verte a CSM Vasluit a román férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Az Éles-Veszprém korábbi kapusa, Miklós Gergő finn bajnok lett a Riihimäen Cocks színeiben tegnap 9:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.