Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagy-parádéval kétgólos előny!

2014. április 19. 18:03
Az MKB-MVM Veszprém fordulatos meccsen 28:26-ra nyert a Paris Saint-Germain vendégeként a férfi kézilabda BL negyeddöntőjének első meccsén.

Az idény legfontosabb párharcához érkezett a veszprémi férfi kézilabda-alakulat, amely a Paris Saint-Germain együtteséhez látogatott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán. A világklasszisok sorát felvonultató sztárcsapat és az újdonsült Magyar Kupa-győztes is a legjobb összeállításában várta találkozót.

Jól kezdtek a kapusok, csaknem öt percet kellett várni az első gólra, ekkor Ilic talált be büntetőből. A Veszprém kiválóan védekezett, M’tima csak a 8. percben tudott egalizálni, majd Hansen és Sulic volt eredményes (10. perc: 3:3). Nagy remekül pattintott lövése után Melic hetesből még egyenlített, ekkor azonban zsinórban háromszor is a bakonyiak voltak eredményesek. Alilovic remekelt, a párizsiak teljesen tanácstalanul adogattak a veszprémi hatos fal előtt. Philippe Gardent időkérése után Iváncsik Gergő már a második gólját szerezte betörésből, majd a 15. percben Sulic alakította 4:9-re az állást egy gyors ellentámadás végén.

Ekkor azonban varázsütésre megváltozott a játék képe: az MKB-MVM támadójátéka megakadt, az eladott labdákból rendre betalált a PSG, s Alilovic is elvesztette a fonalat. A hazaiaknak jót tett Császár és Vori beállása, akik hét perc alatt így le is dolgozták hátrányukat. Nagy László nyolcperces (!) gólcsendet megtörve ismét visszavette a vezetést (11:12), de a hajrában újra Voriék koncentráltak jobban (14:12).

Fotó: EFE/EPA/Christophe KarabaFotó: EFE/EPA/Christophe Karaba

Carlos Ortega a második felvonás elején Ugaldénak és Fazekasnak is bizalmat szavazott, aki rögtön védte Császár löketét. Abalo és Nagy gyors „pengeváltása” után Vori révén lett először három közte (16:13). Ilic első akciógóljával kezdte meg a felzárkózást az Ortega-csapat, s Ugade is feliratkozott a gólszerzők közé, Nagy pedig már hatodszor lőtt a hálóba (38. perc: 17:17). A meccs háromnegyedéig felváltva estek a találatok, rendre a hazai tudtak egy góllal vezetni (20:19).

Fazekas beállása újabb fordulatot hozott, a kiválóság védett, csapata pedig sorozatban három találatot is jegyzett. Időkérése után aztán ismét egyenlített a Párizs, ekkor Kopljar volt eredményes a szélről (52. perc: 23:23). A magyar bajnok továbbra is uralta a találkozót, s öttel a vége előtt megint kettővel vezetett. Fazekas egy védését követően megrúgta a felső lécet, amiért két perce kiállították a meglehetősen szigorú horvát sípmesterek. Öröm az ürümben, hogy Alilovic védte Melic hetesét. 26:27-nél már ismét a magyar hálóőr állt a veszprémi kapuban, aki hatalmas bravúrral fogta M’Tima ziccerét. A "slusszpoént" pedig Ilic szolgáltatta a dudaszó pillanatában eleresztett sikeres lövésévével. A Veszprém 26:28-ra nyert és hatalmas lépést tett a kölni négyes döntő felé. 

A találkozó bizonyította, hogy a párizsi világklasszisok nem alkotnak egységes csapatot, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy játékosaik bármikor képesek megrázni magukat, így lefutottnak semmiképpen sem tekinthető a párharc. A visszavágót április 26-án (szombaton) 16 órától rendezik a Veszprém Arénában.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Paris Saint-Germain Handball–MKB-MVM Veszprém 26:28 (14:12)
Párizs, 3500 néző. Vezette: Gubica, Milosevic (horvátok).
PSG: Annonay – Abalo 2, Narcisse 3, KOPLJAR 4, Diaw, M. Hansen 4, M’TIMA 5. Csere: Sierra (kapus), R. Gunnarsson, Melic 4 (4), VORI 3, Császár, Hallgrimsson 1, Garcia Robledo. Vezetőedző: Philippe Gardent.
Veszprém: Alilovic – Iváncsik T. 2 (2), NAGY L. 9, Sulic 3, RODRIGUEZ 2, ILIC 7 (4), Iváncsik G. 2. Csere: FAZEKAS (kapus), SCHUCH, Terzic, Vilovszki, Ruesga, Gulyás 1, Jamali, Ugalde 2. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Kiállítások: -, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/6.

Optimista franciák

Philippe Gardent: – Két nagy csapat nagy meccse volt. Elégedett vagyok, mert vissza tudtunk jönni a nagy hátrányból, jövő héten ez adhat alapot a siker kiharcolásához.

Patrice Annonay: – Először is gratulálok a Veszprémnek. Mindkét csapat intenzíven és keményen játszott. Megmutattuk, hogy egyes időszakokban jól tudunk kézilabdázni. Úgy érzem, ki tudjuk harcolni a továbbjutást Veszprémben, de pokolian nehéz lesz!

Carlos Ortega: – Ez egy top meccs volt. Az első tizenöt percben fantasztikusan védekeztünk, utána a PSG megmutatta, hogy milyen erős, hiszen az ötgólos előnyünket azonnal eltűntették. Nem szabad megállnunk, nincs még vége a párharcnak. Elégedett vagyok a játékosaimmal, remélem, hogy első alkalommal bejutunk a final fourba!

Nagy László: – Nagyon nehéz meccs volt. Az első félidő elején jól védekeztünk, utána sok hibát vétettünk, s ellenfelünk megfordította az eredményt. Most azonban boldognak kell lennünk, mert itt nem egyszerű dolog nyerni. Hátra van még a visszavágó, nem szabad, hogy a kétgólos győzelem elaltasson bennünket. Otthon saját közönségünk segítségével van esélyünk a legjobb négy közé jutás kiharcolására.

A nyilatkozatok forrása: mkb-mvmveszprem.hu.


További eredmény:
Metalurg Szkopje–THW Kiel 21:31 (9:14)
Vasárnap játszották:
Rhein-Neckar Löwen–Barcelona 38:31 (22:14)
Hétfőn játszották:
Flensburg-Handewitt–Vardar Szkopje 24:22 (13:14)

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: ma 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.