Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C

Irány Köln: a Veszprém lelépte a PSG-t!

2014. április 26. 17:32
Bejutott a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe a parádés teljesítményt nyújtó MKB-MVM Veszprém, miután a negyeddöntő visszavágóján is legyőzte a Párizst.

Sportágtörténeti siker kapujába lépett a megyeszékhely férfi kézilabdacsapata, amely kétgólos előnnyel fogadta a francia Paris Saint-Germain együttesét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének hazai visszavágóján. A korábbi finalista és elődöntős Veszprémnek ugyanis a négyes döntő bevezetése óta még soha sem sikerült beverekednie magát a kölni végjátékba.

Az természetesnek mondható, hogy a Veszprém Aréna csordultig megtelt az összecsapásra, az azonban újdonság, hogy óriási tömeg gyűlt össze a csarnok előtt elhelyezett óriáskivetítő előtt is. A katlanon belül, s azon kívül is egészen parádés hangulat fogadta a mérkőző feleket. A sorozat indulója alatt a B-közép a „Harcoljunk a közös álomért!” feliratot feszítette ki öt nyelven.

Álomszerűen kezdődött az összecsapás, Sulic után Nagy talált be, Alilovic hálóját azonban büntetőből sem tudta bevenni a francia bajnok. Iváncsik Tamás góljára Kopljar csak hat perc elteltével tudott válaszolni (3:1). Aztán a franciák is megvillantották tudásukat, két hazai kapufa után Abalo villámgyorsan egyenlített. Sulic és Narcisse „pengeváltása” után ismét a kiválóan védekező MKV-MVM tudott két góllal meglépni, de Vori azonnal büntetett egy hazai labdaeladást követően.

Iváncsik Gergő révén a 17. minutumban vezetett először hárommal a magyar bajnok (8:5), de Hansen és Narcisse bombáival hamar visszazárkóztak a fehérmezes vendégek. Óriási küzdelem zajlott a pálya minden négyzetcentiméterén, Gulyás kiskiállítását követően újra kettőre növelte előnyét a házigazda (9:7). Eközben a párizsi hátsó alakzat teljesítménye is feljavult és a cserekapus Sierra is hozzá tudott tenni az övéi teljesítményéhez. Öttel a pihenő előtt Honrubia duplázott egyenlőre alakítva az állást (10:10). Sőt, nem sokkal később már a riválisnál volt az előny, Alilovic védése után aztán Nagy állította be a 12:12-es félidei állást.

Sulic ellenállhatatlan formában kezdte a második felvonás, öt perc alatt három gólt rámolt Sierra kapujába, 16:13-nál Philippe Gardent már másodszor kért időt. Úgy tűnt, hiába. A Veszprém ugyanis Vilovskinak köszönhetően négyre növelte fórját (39. perc: 18:14). Az Ortega-csapat eksztázisban kézilabdázott, a drukkerek pedig fantasztikus miliőt teremtettek a lelátón. Szinte valamennyi veszprémi támadás góllal zárult, a meccs kétharmadánál már öt volt közte (20:15).

A parádés teljesítményre aztán még egy lapáttal rátett a Veszprém, amely zsinórban hármat lőtt válasz nélkül, így nyolcgólos (!) fórral fordulhatott az utolsó tíz percre (28:20). A PSG reménytelen helyzetben is ott loholt ellenfele nyakában, s hattal a vége előtt visszajött mínusz ötre (29:24). A meccs finisében ötezer szurkoló állva ünnepelte kedvenceit, zúgott a „final four”, majd a „Reszkess Európa!” rigmus. A végén a hétgólos Ilic és a nyolc találatot számláló Sulic is betalált. A vége 31:26 lett, a Veszprém fennállása során először bejutott a kölni négyes döntőbe!

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
MKB-MVM Veszprém–PSG Handball 31:26 (12:12)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Nikolov, Nacsevszki (macedónok).
Veszprém: ALILOVIC – Iváncsik T. 3 (1), NAGY L. 4, SULIC 8, RODRIGUEZ 2, ILIC 8 (2), Iváncsik G. 2. Csere: Fazekas (kapus), SCHUCH, TERZIC, Gulyás, Vilovski 2, Ruesga 1, Ugalde 1. Vezetőedző: Carlos Ortega.
PSG: Annonay – Abalo 2, Narcisse 3, Kopljar 1, Diaw, M. HANSEN 9 (6), HONRUBIA 6. Csere: Vezetőedző: Sierra (kapus), Vori 3, Melic, Garcia Robledo 1, Császár, Gunnarsson, Hallgrimsson 1. Vezetőedző: Philippe Gardent.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 9/6.
Továbbjutott: a Veszprém, kettős győzelemmel, 59-52-es összesítéssel.

További negyeddöntős eredmény:
Vardar Szkopje–Flensburg 27:25 (10:15)
Továbbjutott: a Flensburg, 49-49-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

Barcelona–Rhein-Neckar Löwen 31:24 (15:11)
Továbbjutott: a Barcelona 62-62-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

Vasárnap játszották:
THW Kiel–Metalurg Szkopje 34:26 (19:11)
Továbbjutott: a Kiel, kettős győzelemmel, 65-47-es összesítéssel.


Nyilatkozatok

Carlos Ortega: – Nagyon boldog vagyok, hogy bejutottunk a final fourba. A PSG az a csapat, amely talán a legjobban alkalmazza a leindításokat Európában. Kiválóan felkészültünk a találkozóra, ma volt talán a legjobb a védekezésünk ebben a szezonban. Sokszor csak azokra a játékosokra figyelnek, akik támadnak, de kiemelném Schuch Timuzsint és Mirsad Terzicet, akik nagyon fontos munkát végeznek védekezésben. Az első félidőben három-négy labdát is eladtunk, amelyekből könnyű gólokat szerzett a Párizs. A második félidőben ugyanazon a színvonalon védekezetünk, s támadásban is remekeltünk. Szeretném mindenkinek megköszönni a segítséget. Még nincs vége az idénynek, sok feladat vár még ránk.

Mirsad Terzic: – A PSG egy kiváló csapat, amely szintén megérdemelte volna, hogy bejusson a fináléba. Két nagyon nehéz találkozón vagyunk túl, ez különösen a párizsi ütközetről mondható el, de mindkettőt meg tudtuk nyerni. Ma egy kicsit ünnepelünk, holnaptól pedig koncentrálunk az előttünk álló feladatokra.

Philippe Gardent: – Gratulálok a győztesnek, úgy gondolom, hogy megérdemelték a továbbjutást. Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk, mert a Veszprém nagyon erős a saját csarnokában. Voltak elképzelésink, hogy miként tudnák megnehezíteni a dolgukat, de ezt nem tudtuk megvalósítani. Az első félidőben jól kézilabdáztunk, de ez elmondható az ellenfelünkről is. A második játékrészben felemésztette az energiánkat a védekezés, s már nem tudtuk tartani a lépést a magyar együttessel. Fontos lett volna, hogy indításgólokat szerezzünk, de ekkor már ez is elmaradt. Szomorú vagyok, mert az első meccsen nyerni kellett volna, de elismerem, hogy a jobbik csapat jutott tovább.

Daniel Narcisse: – Az első játékrésszel elégedett vagyok. A második félidőben szerettük volna folytatni a jó játékunkat, de a kihagyásaink miatt erre nem kerülhetett sor.

Galéria
MKB-MVM Veszprém – PSG Handball 31:26 (12:12)
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
30-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
36-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
27-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
22-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
20-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
Paris Saint- Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 9. 20:45
Helyszín
Párizs, Stade Pierre de Coubertin
Eredmény
35-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 13. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. április 18. 14:45
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Győri, Audi Aréna
Eredmény
34-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 23. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2026. április 30. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 2. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 6. 18:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
26-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém
Időpont
holnap 18:15
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. május 29. 19:00
Helyszín
One veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. június 2. 19:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.