Mivel vízözönről szóló elbeszéléssel nem csupán a Bibliában, hanem a környező kultúrák irodalmában is találkozunk, valószínűnek tűnik, hogy a közel-kelet népei átéltek egy súlyos árvizet, amely mély nyomot hagyott kulturális emlékezetükben. A rendelkezésünkre álló elbeszélések elsősorban nem a történelmi pontosságra és hitelességre törekedtek, hanem az emberi ésszel fel nem fogható eseményt próbálták saját kultúrájuknak megfelelően megmagyarázni. E magyarázatokban mély emberismeretet és bölcsességet fedezhetünk fel.
Már első olvasáskor feltűnik azonban a szöveg rendezetlensége: Még az alább olvasható rövidített változatban is több ismétléssel találkozunk, a teljes elbeszélésben pedig több ellentmondás is található. Ilyen pl. a bárkába felvitt állatok száma, vagy Noé kora: Noé a vízözön kezdetén kicsit idősebb, mint a végén. E furcsaságok fellebbentik a fátylat a szöveg keletkezésének történetéről. Mint minden régi történet, a vízözönről szóló elbeszélés is évszázadokon át szóban hagyományozódott: nemzedékékek egymásnak adták tovább, amíg le nem írták. Mint minden szájhagyomány útján terjedő történet, az évek alatt ez is módosult. Ráadásul több (valószínűleg kettő) verziót is leírtak. Ezek külön-külön szépen elmondták a vízözön történetét, mindkettő kicsit más szempontokat emelt ki. Amikor pedig a Teremtés könyvét állították össze, nem akarták egyik történetet sem kihagyni, hanem „összeollózták” a két történetet – így lett belőle egy.
Ha a történet üzenetére vagyunk kíváncsiak, vagyis arra a válaszra, amivel a vízözön tragédiáját túlélő emberek magyarázták meg a katasztrófát, két lényeges pontra tapinthatunk rá. Először is az emberiségnek „szüksége volt” egy bizonyos megújulásra, „megérdemelte” az Istentől jövő csapást. (Mivel a régiek még annyira sem ismerték a természet törvényeit, mint mi, ezért ők minden ilyen jelenséget Istenre vezettek vissza.) Másodszor azonban a történet kiemeli, hogy ez az „erőszakos” beavatkozás az emberiség történelmébe nem jelent megoldást az ember lényeges problémáira.
A történet szerint az emberiség megromlott. A Biblia nem részletezi, hogy mi is ez a bizonyos rossz útra térés. Talán nem tévedünk sokat, ha párhuzamot vonunk napjainkkal: Szeretünk panaszkodni, rengetegszer találkozunk elviselhetetlen helyzetekkel, szembesülünk saját tehetetlenségünkkel. Ilyenkor érezzük, mennyire szükségünk van egyéni és közösségi szinten is a megújulásra, valamilyen újrakezdésre. A szerző az ember erkölcsi romlását emeli ki, vagyis az ember embertelenné válását, ami mintha azóta sem változott volna sokat. Van bennünk egy olyan erő vagy talán kísértés, ami saját érdekeinket előtérbe helyezve mások letarolására, kisemmizésére indít. Amikor engedünk, kifordulunk önmagunkból, magunkat is, környezetünket is tönkretesszük. Mindig szükségünk van tehát a megújulásra, az újrakezdésre – kérdés, hogy ezt hogyan valósítjuk meg. A bibliai történetben Isten megpróbálja eltörölni a rosszat, meghagyva a jót, amit átment egy új világba. Gyerekesnek tűnő ötlet ez, mégis mélyen benne rejlik emberi gondolkodásunkban. Gondoljunk csak a XX. század nagy ideológiáira, amik úgy próbálták megújítani a társadalmat, hogy kiirtották belőlük a „rendszer ellenségeit”, a „rosszakat”. Mindannyiunkat megkísért az erőszakos rendrakás gondolata: minden eszközt bevetünk azért, hogy úgy alakítsuk a magunk és mások sorsát, ahogy az a mi ízlésünknek megfelel.
Bizonyos szempontból a Biblia özönvízről szóló elbeszélése és Istene megvádolható egy ilyen tévesnek tűnő gondolkodásmóddal. Mégis – és ez már a második lényeges pont –, az elbeszélésben egy olyan Istennel találkozunk, aki mintha tudna tanulni az eseményekből: megígéri, hogy több olyan vízözön, amely minden életet elpusztít, nem fogja súlytani a világot. Az erőszak – legyen bármekkora – mégsem alkalmas eszköz az emberben rejlő rossz legyőzésére. A „rosszak” kiirtása nem vezet automatikusan javuláshoz, sőt sokszor a meglévő rosszat fokozza csak. Noé történetében ezt „tanulja meg” Isten. Itt fontos megjegyezni, hogy a zsidóság ill. a kereszténység istenképe nem csak erre a történetre épít, így mára eljutott odáig, hogy Isten nem követ el olyan „műhibát”, mint amilyennel ebben a történetben találkozunk. A történetben szereplő Isten azonban mégis követhető, elsősorban nem a tévedésben, hanem inkább a tudatosságban, és abban, ahogyan felismeri és elismeri tévedését, majd eldönti, hogy nem akarja elkövetni még egyszer ugyanazt a hibát. Erre utal az áldás és a szövetség, aminek jelképe a szivárvány.
Végül érdemes Noéra is vetni egy pillantást: bár az elbeszélés nem emeli ki külön, ő mégis olyan ember, aki ha kell, tud szembe úszni az árral. Az ő igazságossága nem önelégültség, nem mások szemében szimpatikus ember, hanem objektív, valódi értékek alapján. Olyan ember ő, aki felismeri a sok fontos hang között az egy lényegeset és azt követi akkor is, amikor az nem tűnik kifizetődőnek. Hiszen kinek jut eszébe bárkát építeni a szárazföldön. És mégis: ez az őrültségnek tűnő vállalkozás volt Noé esetében az egyetlen valóban ésszerű megoldás.
Vízözönnel, kisebb-nagyobb katasztrófákkal mindnyájan szembesülünk. Ezeket arról ismerjük meg, hogy mint Noé kortársainak, úgy a mi fejünk felett is összecsapnak a hullámok. Ekkor általában már késő. De bizonyára most még nem tartunk itt. Érdemes tehát elgondolkodnunk azon, hol vannak a mi bárkáink, amelyek nehéz helyzetekben a hullámok fölé emelnek bennünket…
Teremtés könyve 6,9-9,16 (részletek)
6 9 Noénak ez a története: Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. Noé Isten színe előtt járt. 10 Noénak három fia született: Szem, Kám és Jáfet. 11 A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. 12 Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért. 13 Isten így szólt Noéhoz: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. 14 Ezért eltörlöm őket a föld színéről. Építs magadnak bárkát fenyőfából s nádfonatból, kívül és belül kend be szurokkal. 17 Ugyanis vízözönt bocsátok a földre, hogy eltöröljek minden testet, amely az ég alatt létezik. El fog pusztulni minden, ami a földön van. 18 Veled azonban szövetséget kötök. Te beszállsz a bárkába, te, és veled együtt fiaid, a feleséged és fiaid feleségei. 19 Minden élőlényből, minden testből vigyél kettőt a bárkába, hogy veled együtt életben maradjon, egy hímet és egy nőstényt. 22 Noé pontosan úgy járt el, ahogy Isten megparancsolta neki.
7 11 Noé 600. évében, a második hónap 17. napján, ezen a napon megnyíltak a nagy mélységek forrásai, és megeredtek az ég csatornái. 17 Ezután negyven napig ömlött az eső a földre. A víz megdagadt és fölemelte a bárkát úgy, hogy a föld felett úszott. 18 Az ár elhatalmasodott, és erősen megduzzadt a föld felett, a bárka azonban a vízen úszott. 19 A víz még magasabb lett a földön, annyira, hogy az ég alatt minden magas hegyet elborított. 20 Tizenöt könyökkel múlta felül a víz őket, annyival emelkedett a hegyek fölé. 21 Így minden élőlény elpusztult, amely a földön mozgott: madarak, háziállatok, vadállatok, mindenféle földi csúszómászó és minden ember. 22 Minden, ami lélegzett, ami a szárazföldön élt, elpusztult. 23 Így törölt el Isten minden élőlényt a földön: az embertől az állatig, a csúszómászókig és az égi madarakig. Mind eltörölte őket a földről. 24 Csak Noé maradt meg, és ami vele volt a bárkában. A víz százötven napig áradt a földön.
8 1 Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden vadállatról, minden házállatról, ami vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett. 4 Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott, és a bárka megállt az Ararát hegyén. 13 Noé 600. életévében, a hónap első napján felszáradt a víz a föld színén. Ekkor Noé félretolta a bárka fedelét, körülnézett, s íme, a föld felszíne szikkadt volt. 14 A második hónapban, a hónap 27. napján a föld száraz volt. 15 Ekkor Isten szólt Noéhoz: 16 Szállj ki a bárkából: te, a feleséged, a fiaid és fiaidnak feleségei. 17 Minden élőlény, amely veled van, a madarak, az állatok, a földi csúszómászók menjenek ki, nyüzsögjenek a földön, legyenek termékenyek és szaporodjanak el a földön.
9 1 Isten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek és töltsétek be a földet. 9 Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utána utódaitokkal 10 és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal s az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával. 11 Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet.” 12 Aztán így szólt Isten: Ez legyen jele a szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek lévő minden élőlény között minden nemzedékre: 13 Szivárványt helyezek a felhőkbe: Ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. 14 Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket és a szivárvány megjelenik a felhőkön, 15 akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden lényt elpusztítson.
