Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Az RTL Klub levélben kért elnézést a szövetségtől

2014. június 11. 15:02 // Forrás: MTI
Levélben kért elnézést a Magyar Kézilabda Szövetségtől az RTL Klub programigazgatója azért, mert vasárnap a csatorna a Magyarország-Szlovénia férfi kézilabda vb-selejtező utolsó negyven másodpercét már nem közvetítette.

Kolosi Péter levele a tévétársaságnak a sajtó számára fenntartott honlapjára került fel szerdán. Ebben a programigazgató azt írta: kollégái még májusban jelezték a szövetségnek, hogy aznapi műsoruk igen szoros, így nem fognak tudni minden csúszáshoz alkalmazkodni.

"Ennek ellenére mindent elkövettünk, hogy a sajnálatos eset ne történjen meg" - fogalmazott, hozzátéve: a tervezetthez képest 16 perces csúszást még így is megoldották, többre azonban nem volt lehetőségük a Szerencsejáték Zrt.-vel kötött szerződésük miatt. Közlése szerint azt törvény írja elő, hogy a Hatoslottó sorsolásának meddig kell adásba kerülnie. (A csatorna ennek sugárzása miatt szakította meg a sportközvetítést.)

Mint írta, a közvetítés megszakításakor még nem lehetett tudni, hogy az már csak 40 másodpercig tart.

"Sajnálattal kell megállapítanom azt is, hogy amennyiben figyelembe vették volna előzetes írásbeli kérésünket, és a mérkőzést nem másfél perces késéssel kezdik, mindez nem történt volna meg, és a mérkőzés teljes egészében adásba kerülhetett volna" - írta Kolosi Péter.

A Magyar Kézilabda Szövetség kedden közölte: magyarázatot vár az RTL Klubtól, amiért a csatorna vasárnap, a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőn a rendes játékidő letelte előtt megszakította a közvetítést, így a szurkolók nem értesülhettek a találkozó végeredményéről.

A Veszprémben rendezett összecsapást 25-22-re nyerte Mocsai Lajos csapata, a visszavágóra vasárnap kerül sor Velenjében.

vehirsport.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.