Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C

Csoknyai: a kilencedik hely a realitás

2014. augusztus 3. 10:14
Az U20-as magyar férfi kézilabda-válogatott hat góllal legyőzte Norvégiát, így a 9. helyen zárta az ausztriai Európa-bajnokságot.

– Az első két csoportmeccsen azért nagyobb ellenállást vártam játékosaimtól, többen mintha megilletődöttek lettek volna. Részben érthető ez, néhányan első világversenyükön, Európa-bajnokságukon játszottak. Azonban a svédek aranyéremért, a szlovénok ötödik helyért játszanak, láthatóan nehéz csoportból nem jutottunk tovább. Nyilván emiatt mindannyiunkban van csalódottság, hiszen a bravúros Európa-bajnoki kvalifikáció után még többet akartunk, a nyolcba jutni. Ez nem jött össze, viszont azzal elégedett vagyok, amit a gyenge rajtot követő öt meccsen vittünk véghez – értékelt Csoknyai István szövetségi edző az utanpotlassport.hu oldalnak.

– Minden a terveink szerint alakult, még a fehéroroszok elleni vereség alkalmával is, mert akkor tudtam forgatni a csapatot, pihentetni a játékosokat. Fájó kimondani, hogy a kilencedik hely a realitás, de a mezőnyt, és a tudásunkat elnézve ez a valóság. Azonban az is látszik, elindult valami. A garnitúra tavaly tizedik lett a hazai rendezésű vébén, a sokkal erősebb európai mezőnyben előrelépés a mostani helyezés. Egyértelmű, és ezt fontos rögzíteni: rengeteg munka vár ránk, hogy a jövőre, a junior-világbajnokságon jobbak legyünk. Ebben segíthet az, hogy a játékosok nagy része Balatonfüreden és más csapatokban is NB I-ben játszik szeptembertől. Összességében gratulálok a játékosaimnak, és köszönöm a stábnak a munkát, a szövetségnek a nyugodt felkészülést és a lehetőségeket – tette hozzá a szakember..

U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokság, Ausztria, középdöntő a 9. helyért:
Magyarország–Norvégia 28-22 (12-12)
Traun, játékvezetők: D. Accoto Martins, R. Accoto Martins (portugálok).
Magyarország: Borbély, Miklós (kapusok), Bánhidi, Faluvégi 4, Fekete 1, Gyene, Hornyák P. 5, Horváth D. 5, Kovacsics P. 2, Leimeter 1, Ligetvári 5, Nagy Sz., Törteli 1, Vasvári, Vizes 4, Zakics. Szövetségi edző: Csoknyai István.
Norvégia: Oeien, Aasheim (kapusok), Bielenberg, Borch 3, Christensen, Ekren, Eriksen 2, Finsrud 3, Grimstad, Johanessen 5, H. Johanessen 1, G. Pedersen 3, Rammel 3, Sandvik, Tennfjord 1, Thornbjörnsen 1. Szövetségi edző: Vidar Gjesdal.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/3.

vehirsport.hu
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.