Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
20°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
20°C

Ismét óriási mezőny a kézilabda-fesztiválon

2014. augusztus 4. 9:24
Húsz ország több mint 164 csapatával idén már a 18. alkalommal rendezik meg a Cell-Cup Nemzetközi Kézilabda Fesztivált augusztus 12-18. között.

A torna Veszprém város kiemelt rendezvénye dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár fővédnökségével, valamint, többek között dr. Bohács Zsolt, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke, Porga Gyula polgármester, Vetési Iván az MKSZ elnöke és Andorka Sándor, az EHF játékvezetői Bizottságának elnöke védnökségével, a veszprémi és az érintett települések önkormányzatainak támogatásával.

Közép-Európa legnagyobb nemzetközi kézilabda-fesztiváljára ebben az évben eddig húsz ország több mint 164 csapata jelentkezett, amelyek között nagy múltú, ismert klubok utánpótlás-együttesei is vannak összesen hét korosztályban, férfi/fiú és női/lány kategóriákban. A játékvezetést az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) biztosítja egy nagyjából 24 fős csapattal, amelynek tagjai több országból érkeznek.

A Cell-Cup mérkőzései több helyszínen zajlanak. A központ, Veszprém mellett Alsóörs, Balatonfüred, Várpalota és Ajka is helyet biztosít a látványos küzdelmeknek összesen tizenhárom sportcsarnokban. A helyezett csapatok érem-, oklevél- és kupadíjazásban részesülnek, a legjobbak pedig értékes sportfelszereléseket is kapnak. Kategóriánként a legjobb játékos különdíjat vehet át. A sport mellett számos szabadidős program közül is választhatnak a résztvevők.

A kézilabda fesztivál az EHF kiemelt nagyrendezvénye, amely egyben az EHF „Young Referee” programjának vizsgabázisa

– Mára a Cell-Cup Európa egyik legnagyobb kézilabda fesztiváljává vált, ahol a magas színvonalú, kizárólag beltéren lejátszott mérkőzéseken túl megannyi speciális programmal gondoskodunk arról, hogy a nálunk eltöltött hat nap egy életre szóló élmény legyen. A Cell-Cup egy olyan esemény, amelyen diákként több, később profi kézilabdás is megfordult. Minden gyerek vágya Császár Gábor vagy Grebenár Gábor válogatott játékosok nyomdokaiba lépni. A Cell-Cup központja Veszprém, a királynék városa, amely a bajnokok ligájában résztvevő MVM-MKB Veszprém kézilabda csapatának otthona. Tehát minden adott, hogy a résztvevő játékosok, csapatvezetők, szülők, nézők élményekkel gazdagodjanak, hiszen ez a torna mindenkié, a Cell-Cupon nincsenek vesztesek!” – mondta Süle Nándor, a torna ötletadója és főszervezője.

Az elmúlt tizenhat évben 1504 csapat 24.940 versenyzője látogatott el a rendezvényre összesen 41 országból.

A Cell-Cup Nemzetközi Kézilabda Fesztivál 1997. augusztus 17-én indult útjára a Vas megyei Celldömölk városában. Ebben az évben négy korosztályban 42 együttes szerepelt az eseményen hét országból. A színvonalas rendezésnek köszönhetően a résztvevő csapatok száma folyamatosan nőtt, így a kisvárosi helyszín már nem bizonyult elegendőnek a fesztivál lebonyolításához. Előbb Pápára, majd 2005-től Veszprémbe költözött a Cell-Cup, a részvevő országok száma pedig egyre többször közelítette meg a húszat.

A szervezők mindig is fontosnak tartották az esemény fesztivál jellegét, azaz a sport mellett kulturális és szabadidős programot is kínáltak a sportolóknak és a vendégeknek.

vehirsport.hu
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.