Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Nekiveselkedtek az alapozásnak

2014. augusztus 14. 22:31 // Forrás: veszpremkosar.hu
Nagyvonalakban összeállt a Pannon Egyetem Veszprém KK felkészülési programja, Petőfi Áron vezetőedző pedig a minap megtartotta első tréningjét az egyetemi tornacsarnokban.

A veszprémi kosárlabdázók számára eddig tartott a nyári szünet. A sportolók hétfő délután az egyetemi csarnokban gyülekeztek, ahol mint néhányuktól – némi meglepetésre – megtudtuk: már hiányzott nekik a mozgás. Az első gyakorlásról hárman maradtak távol: a francia Meghan Popotte, akit jövő hétre várnak Guadeloupe-ból, a kisebb betegséggel bajlódó Gáll Dominik és a tavasszal pompásan teljesítő Szlávik Tamás. A térdsérülést szenvedett Oltárczy Máté megjelent a nyitó foglalkozáson, de csak civilben figyelhette társait, lévén, a beszakadt szalagjai miatt két-három hét múlva kapcsolódhat be a közös munkába. A többiek, a „régi és az új bútordarabok” ott voltak a füllesztő meleg létesítményben. Ez azt jelenti, hogy az előző idény végén megbetegedettek és megsérültek felépülése, rehabilitációja jól halad, Nagy Róbert, Vertetics Ádám és Czakó Tamás is teljes értékű munkát végezhet. A játékosok természetesen a holt szezonban sem eresztettek le teljesen, ami azért is fontos, mert az elkövetkező hetekben aligha unatkoznak.


Fotók: foto24.hu

Ugyanis csak az első nap szólt a ráhangolódásról, utána kemény edzések következnek – vagyis szinte azonnal a munkáé a főszerep. Petőfi-edző elmondta: reményei szerint a jövő héttől már teljes kerettel dolgozhat, s célja, hogy mindenkit azonos erőállapotba hozzon. A fiatalokkal nyáron is sokat dolgoztak, ám mint megjegyezte: a rutinosabbakkal sem lesz gond. Az újonnan igazoltaknak szemmel láthatóan nem okozott gondot felvenni a ritmust, noha gyaníthatóan az edzés(ek) és a mentalítás is eltérő attól a munkától, amit eddig végeztek. Ám a korábbi válogatott Kámán Tamás, illetve a fiatal Sipos Ádám és Novák Patrik is könnyen azonosult az első tréningek hangulatával. Nem kizárólag az első, hanem a szeptember eleji rész is a fizikai felkészülésről szól majd – egészen pontosan: a játékosok az utóbbi során kapják a csúcsterhelést. Természetesen a labdának is szerep jut, de a szakvezető főként a kondícióra helyezi a hangsúlyt. Közben a csapatrészekkel kapcsolatos feladatok is sorra kerülnek, majd kialakítják a taktikai repertoár egy részét.

A Pannon Egyetem VKK legalább tíz edzőmérkőzést tervez az NB I/B-s bajnokság október eleji rajtjáig. Augusztus 28-án és 29-én a Vetési gimnázium tornatermében hoznak tető alá egy teszttornát, a francia CSM Bonneuil (trénerük az ex-veszprémi Krasznai Milán), az MTK Törökbálint és a Győr-Szol Széchenyi Egyetem részvételével. Az eseményen mindenki játszik mindenkivel, így az együttesekre csütörtökön két, míg pénteken egy mérkőzés vár. A mieink 29-én este egy másik felkészülési találkozót is vívnak a gimnáziumban, az élvonalbeli Alba Fehérvárral, majd másnap a két gárda Székesfehérvárott megint összeméri az erejét. Szó van róla, hogy Takács Andrásék elindulnak a 45. Göcsej-kupán, de a szeptember második felében, Zalaegerszegen tartandó rendezvényen még kérdéses a részvételük.

A tervszerűen és szisztematikusan felépített edzésterv közepette a sportolók már alig várják az első tesztmérkőzéseket, azonban addig is csiszolják, fejlesztik a játékukat, hiszen mindnyájan arra törekszenek, hogy még jobb kosárlabdázók legyenek. Most derül csak ki igazán, hogy az újak mire képesek, miben lehetnek leginkább a társaság segítségére. Az már most körvonalazódik, hogy a klub két teljesen más szemléletű ötöst is pályára küldhet majd, az egyik az átgondoltabb játékot favorizálhatja, a másik pedig egy rohanós, egész pályás letámadással operálhat.

S még az is lehet, hogy Kámán Tamás, Sipos Ádám, Novák Patrik, Meghan Popotte és Gáll Dominik után újabb játékos csatlakozik a kerethez…


Forrás: veszpremkosar.hu

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.