Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Hevesi Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya - maga is cukorbeteg - elmondta, hogy a tavalyi Eb-győztes csapat némileg átalakult, a tíz játékos fele újonc.
"Az idén erősebb mezőny lép majd pályára, de senkitől sem félünk. Mi vagyunk az esélyesek, minket akarnak majd legyőzni, de képesek leszünk nyerni" - mondta Hevesi Tamás.
Az Eb rendezőinek célja, felhívni a figyelmet arra, hogy aktív sportolással, időben elkezdett kezeléssel, rendszeres vércukor-méréssel a cukorbetegek teljes értékű életet élhetnek.
Dunai Antal, az Újpest olimpiai bajnok labdarúgója a magyar szövetség képviseletében kiemelte, hogy a csapat tagjai akaraterejükkel, sportszeretetükkel példaként állhatnak korosztályuk tagjai előtt.
A mérkőzéseket a Balatonfüredi Szabadidő és Konferencia központban rendezik meg. Az eredeti 16 helyett 14 válogatott szerepel az Eb-n, s az első napon ezeket négy - három, illetve négycsapatos - csoportba osztják be. A csoportmeccseket hétfőtől szerdáig játsszák le, majd csütörtökön a kieséses szakaszra kerül sor, pénteken pedig a bronzmeccsel és a fináléval zárul a torna, melyre a belépés ingyenes.
Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta, tudatosan törekednek arra, hogy városuk a kultúra mellett a sport városa is legyen, ezért szívesen vállalkoztak a torna megrendezésére.
Az EB-n részt vevő országok: Belgium, Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Üzbegisztán.
A magyar válogatott játékosai: Tövisháti Tamás (kapus), Brondics Péter, Czernai Gábor, Földvári Dániel (csapatkapitány), Nagy Roland, Pinczés Balázs, Purguly Edgár, dr. Rezessy Bálint, Sándor Balázs, Tordai Vince.