A jeles esemény apropójából Sisak Zsófia készített interjút az ünnepelttel a Taekwon-do Infoportálon.
– Sokunk példaképe vagy, de a legifjabbak közül nem mindenki ismerhet téged. A Veszprémi Taekwon-do SE-t 1979-es alapításától fogva erősíted. Ott voltál az edzéseken, számos versenyen, tanácsaiddal, bölcsességeddel mindig segítetted a csapatot. Úgy tudom, hogy fiatal éveidben is sportoltál. Hogyan esett annak idején a választásod erre a harcművészetre?
– Örök életemben mozgékony voltam, már elemista koromban, a tornaórákon kiemelkedő teljesítményt nyújtottam, amelyre mások is felfigyeltek. Később kerestem a nekem megfelelő sportot, de hiába kutattam, nem találtam meg. Atletizáltam, futottam, úsztam, de valahogy mindig hiányzott valami. Ezután találkoztam Károlyi Gáborral (Domonkos László Veszprémi Judo Egyesület edzője), akinél elkezdtem dzsúdózni. Soma (Somlai János, a későbbi Veszprémi Taekwon-do SE alapítója) is odajárt. Nagyon jól éreztem magam, kb. 2 évet töltöttem ott. Soma közben felkerült Budapestre, ahol megismerkedett a Taekwon-doval és elkezdett Harmat László mesterhez járni. Ezeket a jellegzetes bázismozgásokat láttuk tőle Gábor edzésein. Egy bizonyos idő után Soma azt mondta, hogy létrehoz egy klubot Veszprémben, és szeretne embereket toborozni; ez Gábor és az én érdeklődésemet is felkeltette, így együtt kezdtük el a taekwon-dot. Amikor cselgáncsra jártam, már kezdtem érezni, hogy a harcművészet az, ami igazán közel áll hozzám. Mikor megalakult a Veszprémi Taekwon-do SE, tudatosult bennem, hogy ez az, amivel foglalkozni szeretnék. Nagyon meg voltam elégedve, mindazt megtaláltam általa, ami addig kérdőjelként szerepelt az életemben. A mai napig csodálattal nézek azokra az emberekre, akik lehetőséget teremtenek mások részére, hogy sportolhassanak.
A kezdetek - toborzás bemutatókkal
– Mit adott neked a Taekwon-do?
– Ez a sport lehetőséget nyújtott arra, hogy az élet legkritikusabb pillanataiban is megálljam a helyem, ezáltal megnyugtató, stabil életmódot biztosított. A Taekwon-do olyan magabiztosságot kölcsönöz, hogy bárhová megyek, nem kell alárendelt szerepeket elvállalnom. Helyt tudok állni minden olyan feladatban, ahol a mindennapi életben szükséges.
– Visszaemlékezve a régmúltra, voltak-e különbségek az akkori és a mostani edzések között?
– Akkoriban elhangzott az, hogy a sportnak az elsajátítása azzal kezdődik, hogy „védd meg magad, ha talpon akarsz maradni!” Ütni, vágni, csapkodni semmi értelme nincs, de ha ki tudod védeni a támadásokat, akkor nyert ügyed van mindenhol. Soma lépésről lépésre vezette be a küzdelmi mozdulatokat, és szinte fel sem tűnt, hogy egyre keményebbek az edzések. Úgy kezdtünk el küzdeni, hogy szinte észre sem vettük.
– Igen, mostanra van egy kiforrott felépítése a sport oktatásának, viszont ti részesei voltatok a folyamat kialakításának.
– Így van, viszont nekünk azért volt könnyebb, mert a cselgáncsban szerzett alapokat – pl. nyújtó gyakorlatok, állóképesség - tudtuk használni. Akik felnőttként most kezdik, általában fel kell fejlődniük egy bizonyos kondicionális szintre.
– Jenő bácsi, te nagyon hajlékony vagy. Van valamilyen titkos nyújtó technikád, vagy ez „csupán” adottság?
– Már kisgyermek koromban is elég hajlékony voltam. Mivel egész életemben űztem valamilyen sportot, ez a hajlékonyság megmaradt – ezt kiválóan tudtam hasznosítani a Taekwon-doban. Nem szeretnék megszabadulni ettől a tulajdonságomtól; járok fürdőbe, ott is végzek nyújtó gyakorlatokat és még most is meg tudom csinálni a spárgát.
– Milyen érzés volt 66 évesen levizsgázni fekete övre?
– Annak nagyon örülök, hogy olyan felkészülést írtam elő magamnak, amely lehetőséget biztosított, hogy elérjem a legmagasabb teljesítményt, amire képes vagyok, és amellyel meg tudtam felelni a vizsga követelményeknek. Nem foglalkoztam azzal, hogy mennyi idős vagyok, azt csináltam, amit megtanultam. Maximális erőbedobással végeztem minden gyakorlatot és úgy éreztem, a vizsgának sikerülnie kell - és sikerült is! Hihetetlenül sok segítséget kaptam az edzőimtől, a tanácsaik nagyon eredményesek voltak. Hatalmas érzés volt, amikor felköthettem a fekete övet!
– Jelenleg mivel töltöd mindennapjaid javarészét?
– Időm nagy részében hármas-iker unokáimra vigyázok. 5 és fél évesek és az elmúlt időszakban már születtek elképzeléseim arról, hogy melyiküknek milyen sport állna jól. A két fiú közül az egyiküknek cselgáncsot, másikuknak a karatét ajánlanám – közülük az utóbbi olyan, mintha magamat látnám kiskoromban! A kislánynak önvédelmi oktatást javasolnék, hogy meg tudja védeni magát.
– A közelmúltban Soma és Pali (Sebestyén Pál) egy meglepetés összejövetelt szervezett neked néhány régi edzőtársad társaságában. Te úgy tudtad, hogy a veszprémi klub 35. születésnapi bulijára érkezel. Sikerült meglepniük téged?
– Hihetetlen módon meglepődtem, amikor beléptem a kapun és megláttam a vendégeket, akik szinte kórusban köszöntöttek! Csodálatos volt!
– Számoljunk egy kicsit: 45 esztendős voltál, amikor elkezdted a Taekwon-do-t. Akik akkoriban gyermekfejjel néztek fel rád, mostanra 40-55 évesek. Mit üzensz azoknak, akik most kezdik?
– Azt üzenném nekik, hogy ne vegyék félvállról az edzéseket, maximális erőbedobással csinálják, mert csak így fognak előbbre jutni. Az itt elsajátított képességeket mindenhol fogják tudni használni. Legyen bennük kitartás, vegyék komolyan az elhatározást, mert meg fogja hozni a gyümölcsét! A lehetőség adva van, éljenek vele! Nagyon nagy köszönettel tartozom mestereimnek Dr. Somlai Jánosnak és Sebestyén Pálnak, valamint többi edzőtársamnak, akik mindig segítő szándékkal fordultak felém és támogattak céljaim elérésében!
