Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Erőt demonstrált az MKB-MVM

2014. szeptember 20. 17:39
Kiváló hangulatú meccsen rendkívül sima diadalt könyvelhetett el az MKB-MVM Veszprém a macedón bajnok Metalurg Szkopje vendéglátójaként.

Sorozatban harmadszor lépett pályára hazai pályán a SEHA-ligában az eddig hibátlan veszprémi kézilabda-együttes, amely szombaton a macedón bajnok Metalurg Szkopje gárdájával mérte össze erejét. Mint arról pénteken beszámoltunk, a vendégek világhírű mestere, Lino Cervar a bakonyiakat Európa egyik legerősebb alakulataként, s a mai párharc egyértelmű esélyesként aposztrofálta. Carlos Ortega is dicsérte az ellenfelet, hozzátéve, hogy hazai pályán csak is a hibátlan mérleg megőrzése lehet az övéi célja.

Remek atmoszféra, csaknem telt ház fogadta a feleket. Sulic és Atman pengeváltásával kezdődött a találkozó, a 30. születésnapját ma ünneplő Mikler védéseinek és Iváncsik duplájának köszönhetően aztán villámgyorsan meglépett az MKB-MVM (7. perc: 4:1). A Veszprém ezúttal is igazolta, hogy legnagyobb erőssége a remek védekezés. A Metalurg csak Cindric higgadtan értékesített heteseinek köszönhetően tudta tartani a lépést vendéglátójával, a horvát irányító harmadik próbálkozását azonban megfogta a csereként beállt Alilovic. A túloldalon Ilic, Sulic és Rodriguez is tarthatatlannak bizonyult, vezetésükkel 8:5 után zsinórban négyszer is Kocic kapujában kötött ki a játékszer.

Cervar cserélt is a kapuban – Mitrevszki állt be –, a mienknél pedig egyszerre érkezett Ugalde, Nilsson, Ruesga, Zeitz és Gulyás. Utóbbi első labdaérintéséből be is talált, majd Zeitz is feliratkozott a gólszerzők közé (20. perc: 14:6). A Szkopje továbbra sem találta a Veszprém erőtől duzzadó játékának ellenszerét, öttel a szünet előtt is nyolc volt közte (16:8). A hajrában Manaszkov vágott be két büntetőt, de Zeitz és Nilsson találatainak köszönhetően így sem változott a különbség (18:10).

Nagy gólja után előbb Ilic kihagyta, Marguc azonban belőtte a büntetőt, a közönség már a 35. percben tízig számolhatott (20:10). Az Ortega-csapat továbbra is parádésan védekezett, lövésig is alig jutott a rivális. Nem ment a macedón cserekapusnak sem, Kocic vissza is foglalta portáját, de ő sem tudta megakadályozni a hazai rohamokat (42. perc: 25:12). A meccs utolsó harmadára Alilovic is beállt, aki két beszedett átlövés után bravúrral védte Ojlevszki ziccerét.

Az utolsó negyedóra kezdetére már minden fontos kérdés eldőlt, a Veszprém önfeledt bemutatót tarthatott a kézilabda szépségeiből. A közönség eközben kifejezetten hangulatosan és változatosan szurkolt, a „B-közép” lelkesedése egyetlen pillanatra sem lankadt. Tízzel a vége előtt Zeitz alakította 30:17-re az állást, a „slusszpoént” pedig Kanel szolgáltatta az utolsó percben lőtt bombájával. Így azt már senki sem bánta, hogy Borozan is betalált a dudaszó pillanatában (33:21).

SEHA-liga:
MKB-MVM Veszprém–Metalurg Szkopje 33:21 (18:10)
Veszprém Aréna, 4800 néző. Vezette: Gubica, Milosevic (horvátok).
Veszprém: MIKLER – MARGUC 7 (4), Nagy L. 1, SULIC 3, Rodriguez 2, ILIC 4, Iváncsik G. 3. Csere: Alilovic (kapus), Schuch, Terzic, Ugalde, Nilsson 2, Ruesga 2 (1), ZEITZ 6, Gulyás 2, Kancel 1. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Szkopje: Kocic – Georgievszki, Lipovina 2, Marsenic 3, BOROZAN 4, Mirkulovszki, Manaszkov 2 (2). Csere: Mitrevszki (kapus), Atman 3, CINDRIC 6 (2), Pesevszki, Ojlevszki 1, Djukic, Neloszki, Taleszki. Vezetőedző: Lino Cervar.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 7/5, ill. 6/4.

Így látták a főszereplők

Carlos Ortega: – Kiválóan működött a taktikánk, amely ezúttal is a védekezésre és gyors lerohanásokra épült. A támadójátékunkkal is elégedett vagyok, rendre megtaláltuk a réseket, bizonyos időszakokban kifejezetten jól játszottunk. Biztos vagyok benne, hogy Szkopjéban más meccs vár ránk, hiszen a Metalurg három-négy kulcsjátékosát is nélkülözte ma. Most egy időre félretehetjük a SEHA-ligát és készülhetünk a BL-re.

Gasper Marguc: – Csapatunk legnagyobb erénye a védekezés. Nagyon örülök, hogy meccsről meccsre egyre jobbak vagyunk. Bár még a szezon elején járunk, érezhető, hogy egyre inkább együtt van a társaság. Nagyon fontos volt számunkra a BL-rajt előtt, hogy ilyen erős ellenfelek ellen is felmérhessük az erőnket.

Lino Cervar: – Gratulálok a Veszprém teljesítményéhez. Az eredmény önmagáért beszül, ellenfelünk megérdemelten nyert ma. A mérkőzésen végig a Veszprém uralta a játékot, védekezésben és támadásban is fölénk kerekedtek. Ellenfelünk kiválóan támadott, rendre fel tudta törni a hátsó alakzatunkat, mi azonban gyengén védekeztünk. Fiatal játékosaim második félidőben nyújtott teljesítményével elégedett vagyok, de ez ma nem volt elég.

Filip Taleski: – Egy kiváló csapattal találkoztunk. Nekünk, fiataloknak még nagyon sok tanulni valónk van, de erre pont az ilyen ellenfelek ellen kerülhet sor.

Galéria
MKB-MVM Veszprém - HC Metalurg 33:21
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.