Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Izgalmas évzáró a Veszprém Szlalomon

2014. szeptember 23. 19:59 // Forrás: ifj. Mulicz László
Szeptember 21-én rendezték a Veszprém Szlalom ügyességi verseny és baleset-megelőzési nyíltnap idei negyedik fordulóját a Veszprém Aréna parkolójában.

A rendező SR Sport Egyesület és SZ&T-T Rally Team vezénylésével létrejött rendezvénye százharmincegy nevező fogadta el a meghívást, amely ismét rekord számú nevezés.

Az eseményen ugráló vár, motoros szimulátor, a katasztrófa védelem tűzmegelőzési programjai és tesztjei, valamint a Dunántúli Szlalom Kupa nyolcadik fordulója várta az érdeklődőket.

Sok látogatót vonzott a katasztrófavédelem szakemberei által tizenegy óra után most először bemutatott roncsmentési akció, ahol két autó balesetét szimulálták. A tűzoltók vonulását idéző szirénával kezdődött a bemutató, ahol a megérkezést követően villámgyorsan kiugrottak a tűzoltóautóból és megkezdődött a baleseti helyszín felmérése a sérültek felderítése. Közben már különböző speciális eszközök kerültek elő a szerkocsiból, és megkezdődött a sérültek kiszabadítása a gépjárművekből. A szimuláció alapján a sofőrök beszorultak gépjárműveikbe, így azokat a speciális vágó és feszítő eszközökkel kezdték felnyitni. Percek alatt lekapták az autók tetejét és ajtaját, hogy az akár gerincsérült áldozatok teljes biztonságban hozzáférhetőek legyenek és további sérüléseket ne szenvedjenek a mentők ellátásáig.

A szlalom verseny is sok izgalmat ígért a kilátogatóknak. A program a rendezők részéről a hajnali pályaépítéssel kezdődött, majd azt követően, a reggeli napsütésben szépen megtelt a szervizpark a szebbnél szebb gépcsodákkal és kezdetét vette a gépátvétel, ahol átnézték az autókat a szakértők, hogy minden biztonsági követelménynek megfeleljenek a verseny során. A gépátvételt követően mindenki a nevezési irodához sietett leadni a nevezési papírját, hogy minél előbb megkezdhesse a gyalogos pályabejárást és felderíthesse milyen technikás pályával lesz dolga a kormánytekergetés közben.

A szervezők a már megszokott parkolóban ismét új pályát fűztek fel, ami most 1450 méter hosszura sikeredett. A pálya bójákkal és gumilassítókkal volt tarkítva, és egy-egy lassítóban kétszer háromszor is el kellett haladni. Persze a közönség és a driftesek kedvence, a körforgalom sem maradhatott ki a repertoárból, csakúgy, mint az új elemként bevezetett visszafordítók, eltolt lassítók és az úgynevezett „cipőfűző” sem.

Kilenc órakor megtartották a rendezői és versenyzői eligazítást, ahol elmondták a betartandó szabályokat és a pályáról is elhangzott néhány tudnivaló. Az első autók féltízkor indultak neki a pályának percenkénti rajtoltatással, rajtszám szerinti sorrendben.

A pálya nyomvonala izgalmas és látványos autózásokat ígért. A versenyzőknek nagyon tekerni kellett a kormányt hisz ennél kacskaringósabb pálya még nem került kialakításra.

Az első kör elején mindjárt eseménydússá vált a futam, mert a Wartburgot terelgető Kovács Vilmos nem számolt a slick gumi nagy tapadásával és az egyik visszafordítóban, ahogy letapadt a gumi, már fejre is állította a versenygépet. Személyi sérülés nem történt köszönhetően a kis tempónak és a bekapcsolt biztonsági övnek, valamint a sisaknak. A gépet kikalapálták és a második körben már ismét a pályán láthattuk. Ezen kívül kisebb padkafogásokban is volt élményünk, de alapvetően zökkenőmentesen folytatódtak a körök.



A második harmadik körökben úgy pörögtek az események, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva, a körök között éppen csak annyi szünetet tartva, amíg összeszedték a pályabírók jegyzőkönyveit az értékelés számára. Ilyenkor volt egy lélegzetvételnyi pihenőjük a pályabíróknak, pilótáknak csakúgy, mint Sulyok Bálintnak, aki látványos piros gumifüsttel borította az aréna parkolóját.

A harmadik kör végén lehetőség volt a díjkiosztóig egy kis plusz autózásra azoknak, akik duplán neveztek és így már nem az idővel kellett harcolniuk, hanem csak a látványra autózás volt a céljuk. A díjkiosztó ceremóniát az aréna aulájában tartották.

Az abszolút elsőséget Bognár Martin (Citroen) szerezte meg Kis Sándor (Lada) és Lovász Kornél (BMW) előtt. A díjazottak a jól megérdemelt serlegek mellett egyéb ajándékokat is átvehettek a szponzorok jóvoltából.

A rendezők ismét jól teljesítették a rájuk szabott feladatokat és egy remek rendezvényen vannak túl, amit terveik szerint folytatnak majd jövőre is.

Díjazott eredmények

A1 kategória: 1. Sziklai Zsolt, 2. Pathy László, 3. Horváth Ádám,
A2 kategória: 1. Meszes András, 2. Gazdag Judit, 3. Seck Péter,
A3 kategória: 1. Bognár Martin, 2. Fodor Márton, 3. Bakonyi Csaba,
N1 kategória: 1. Bodor Balázs, 2. Horváth Gergő, 3. Bodor Szabolcs,
N2 kategória: 1. Mile Bence, 2. Osváth Bencze, 3. Kálmán Sebestyén,
N3 kategória: 1. Mészáros Attila, 2. Pintér László, 3. Pintér Máté,
H1 kategória: 1. Hock Tamás, 2. Temesvári Miklós, 3. Turóczy Szabolcs,
H2 kategória: 1. Lovász Kornél, 2. Lovász Róbert 3. Risztics Tamás,
Junior kategória: 1. Nagy Richárd, 2. Németh Botond, 3. Németh Dominik,
Női kategória: 1. Németh Klaudia, 2. Szalkai Benigna, 3. Martin Gyöngyi,
Proto kategória: 1. Kis Sándor, 2. Kovács Szilárd, 3. Vujovich György,
Gokart kategória: 1. Hege Barnabás, 2. Csizi Tamás, 3. Hege Zoltán,

További részletek ITT.

vehirsport.hu
további cikkek
Több ember meghalt egy raliversenyen Lábatlan és Bajót között baleset Több ember meghalt egy raliversenyen Lábatlan és Bajót között Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit. 2024. március 24. 16:23 Ausztrál Nagydíj - Sainz nyert Melbourne-ben, Verstappen kiesett Ausztrál Nagydíj - Sainz nyert Melbourne-ben, Verstappen kiesett A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott. 2024. március 24. 6:38 Szaúdi Nagydíj - Dzsiddában is folytatódott Verstappen sikersorozata Szaúdi Nagydíj - Dzsiddában is folytatódott Verstappen sikersorozata A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon Dzsiddában. 2024. március 9. 19:50 Veszprémből indul az ERC-sorozat – újabb lépés a sportfőváros cím felé rali Veszprémből indul az ERC-sorozat – újabb lépés a sportfőváros cím felé A Rally Hungary lesz a 2024-es ERC-sorozat nyitóversenye, amelyet április 12. és 14. között veszprémi központtal, murvás pályákon tartanak meg. Rali Európa-bajnokot majd öt aszfaltos és három murvás verseny összesített eredménye alapján avatnak.   2024. március 6. 13:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.