Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Száguldás alig pár centire a föld felett

2014. október 15. 19:45 // Forrás: ifj. Mulicz László
Október 12-én lezajlott az SR Sport Egyesület és a Veszprém GoKart által rendezett szezonzáró gokart bajnokság a Házgyári úti pályán, amely a hónap végén télire bezárja kapuit.

A reggeli őszi, ködös időjárás ellenére a futamok rajtjára szépen kisütött a nap és tíz órakor vidáman, már szinte nyári melegben kezdtek neki a körözésnek a versenyzők.

A nyomvonal már ismert lehetett azok számára, akik az elmúlt hetekben már kilátogattak, de most mégis valami új várta őket. Ugyanis a meglévő pályát a rendezők kissé átalakították, így hosszabb lett és új kanyarokkal is bővült a nyomvonal egy része.

Először a gyerekek futották meg időmérő köreiket kétszer hármas csoportokban, majd a felnőttek küzdöttek egymás és az idő ellen. A sorsolással kialakított ötfős csoportok mindegyike erősre sikeredett, hiszen mindegyikben szép számmal akadtak olyanok, akik az abszolút időkért küzdöttek.

Minden versenyző mehetett háromszor hét percet a kijelölt három gokarttal és a három idejének átlaga adta a végeredményt. Így mindenki minden gokartot meg kellett, hogy tanulja kezelni, hiszen egy kis eltérés azért mindig van a technikák között, akárhogy is egyformának tűnnek. A pályán nem volt elég tövig nyomni a gázt. A fizikai erőlét, és az ügyesség mellett az észre is szükség volt, hogy egy hibátlan kört össze tudjanak rakni a pilóták. Nem volt mindegy ugyanis, hogy ki hogyan veszi a féktávokat, illetve milyen ívben a kanyarokat.

Az erős mezőnyben szoros küzdelmek árán kerültek fel a felíró táblára az időeredmények, ahol nyomon lehetett követni verseny közben is, hogy ki hogyan teljesített, mennyit kell még javítania egy-egy jobb helyezés eléréséhez. A pályára és a technikára legjobban Klepeisz Zoltán érzett rá, hiszen ő végzett az abszolút első helyen, megelőzve a második ifj. Mulicz Lászlót (SR Sport egyesületi tag) és Kapcsándi Norbertet.

A csoportok dobogós eredményei

Gyerekek: 1. Vida Péter, 2. Kiss Máté, 3. Kecskés Márton

Felnőttek:
I. csoport: 1. Ifj. Mulicz László, 2. Kovács Kristóf, 3. Ender Martin
II. csoport: 1. Klepeisz Zoltán, 2. Gáspár Erik, 3. Gulyás Ádám
III. csoport: 1. Kapcsándi Norbert, 2. Békefi Sándor, 3. Csongrádi Gergő

A gokart-pálya jövőre újra kinyitja kapuit, de addig sem kell unatkozni az autósport kedvelőinek, hiszen az SR Sport egyesület mindig kitalál valamit. Terveikben szerepel még a győrzámolyi fedett gokart-pályán egy kis őszvégi versengés, de már folynak az előkészületek a jövő évi Veszprém Szlalommal kapcsolatban is. Az év végén pedig tervben van a Mikulás Rallye, ahol szintén képviseltetik magukat.

vehirsport.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.