Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
16°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
16°C

Nehéz győzelem Celjében

2014. október 18. 22:23
Az MKB-MVM Veszprém nagy csatában tudott nyerni a szlovén Celje otthonában a Bajnokok Ligája szombati csoportmeccsén.

A negyedik fordulóhoz érkezett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköre, amelyben az egy győzelem mellett két vereséget számláló Celjéhez látogatott a százszázalékos Veszprém. A szlovén gárda az előző idényben bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett hazájában, ám a nyáron – anyagi nehézségei miatt – több kulcsemberét is elvesztette. Mint ismert, Gasper Marguc és Lékai Máté éppen a mieinkhez érkezett. A Montpellier elleni találkozón lovaglóizom-húzódást szenvedő Nagy hiányában – s Zeitz játéka is kérdéses volt – persze így sem tűnt egyszerűnek a bakonyiak feladata. Az ugyanakkor biztosan nagy segítséget jelentett számukra, hogy több mint ezer szurkolójuk utazott el az összecsapásra. 

Kiváló védekezéssel rukkolt elő a magyar bajnok, s Mikler is parádésan kezdett a gólvonal előtt. Mindezeknek köszönhetően az első tizenkét percben csak két hetes gólra futotta a hazaiak erejéből.  A túloldalon azonban Ilic egymaga háromszor volt eredményes, és Marguc, valamint a jobbátlövőben kezdő Gulyás is betalált (13. perc: 2:5). Branko Tamse időkérése után Blagotinsek lőtte a hazaiak első akciógólját, majd egy kétperces kiskiállítást is begyűjtött. Rodriguez jó lövése után Nilsson is eredményes volt az első kapura lövését követően (16. perc: 3:7)

Sliskovic és Zarabec révén zárkózni tudott a szlovén alakulat, ám a veszprémi hatos falnak és Miklernek köszönhetően igazán közel nem tudtak kerülni. Sőt, a kettős emberelőnyben is kézilabdázó MKB-MVM Veszprém zsinórban négyszer is a eredményes volt (26. perc: 5:11). Razgor, majd a volt szegedi Zvizej góljával mínusz négyre zárkózott a vendéglátó a pihenő előtt, de a dudaszó előtt még Gulyás is megzörgette a hálót (9:14).

Mikler nagyszerűen védett (archív fotók)Mikler nagyszerűen védett (archív fotók)

Nem kezdődött jól a mieink számára a második felvonás, két szlovén találat után tovább kapaszkodott a házigazda, a 38. percben már csak kettő volt a veszprémi előny (14:16). Nagyon kellettek a Mikler-bravúrok, amelyeknek köszönhetően nem csökkent tovább a különbség. Gulyás átmenetileg kivált a játékból egy rossz „talajfogás” után, kis időre így Zeitz is lehetőséget kapott (s be is talált egy gyorsindítás végén). Gulyás aztán visszatért, találatával a meccs háromnegyedénél is őrizte négygólos előnyét az MKB-MVM (15:19).

A hazaiak egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet, Skok elkapta a fonalat a kapuban, Zarabec kíméletlenül bevágta a heteseket, tízzel a vége előtt pedig Zvizej a félpályáról lőtt az üres veszprémi kapuba (19:21). Ortega időkérése után egyenlíthetett is volna a rivális, de a helyzeteik kimaradtak. Öttel a lefújás előtt Gulyás hat lövésből hatodszor volt eredményes, igaz Kodrin azonnal válaszolt (21:22). Nilsson remekelt támadásban, Zarabec ötödik büntetőjét pedig már védeni tudta Mikler. Az utolsó percet taktikusan végigtámadta az Ortega-csapat, a „slusszpoént” pedig a Rodriguez, Margu, Ilic trió szolgáltatta: hármójuk tetszetős összjátéka végén IIlic állította be 21:24-es végeredményt kínai figurából. Az MKB-MVM Veszprém tehát négy forduló után is hibátlan maradt a sorozatban.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, C csoport, 4. forduló:
RK Celje Pivovarna Lasko–MKB-MVM Veszprém 21:24 (9:14)
Celje, 5000 néző. Vezette: Gousko, Repkin (fehéroroszok).
Celje: SKOK – Janc 1, Miklavcic, Poteko 1, Sliskovic 3 (1), Zvizej 2, ZARABEC 5 (4). Csere: Blagotinsek 2, Kasal, Ivic 3, Kodrin 1, RAZGOR 3, Pesic. Vezetőedző: Branko Tamse.
Veszprém: MIKLER – Marguc 2, GULYÁS 6, Sulic 1, Rodriguez 1, ILIC 7 (1), Ugalde. Csere: Alilovic (kapus), Schuch, Terzic, NILSSON 5, Ruesga 1, Iváncsik G., Zeitz 1. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 7/5, ill. 2/1.

Így látták a főszereplők

Tamse Branko: – Izgalmas meccs volt. Köszönöm a játékosoknak és a szurkolóknak a hozzáállást. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, sajnos a kettő-kettő elleni párharcokban sokat hibáztunk. Jól védekeztünk, de a támadásunkban nem volt elég átütőerő.

Matevz Skok: – Sok technikai hibát vétettünk. Meg tudom érteni a csapattársaimat, akik nem voltak elégedettek a bírókkal. Előre kell néznünk, ki kell  használnunk a következő meccsen a esélyeinket a továbbjutás kiharcolásához

Carlos Ortega: – Először is gratulálok a Celjének. Jól, gyorsan és keményen játszottak. Tudtuk, hogy ez vár ránk, számítottunk arra, hogy nehéz meccsünk lesz. Védekezésben sikerült jól visszazárnunk, a hatosfalunk pedig végig nagyon erős volt. Ez volt a kulcsa a győzelmünknek.

Gasper Marguc: – Szoros meccs volt végig. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban akadtak problémáink, de Mikler Roland nagyon jól védett.

A nyilatkozatok forrása: mkb-mvmveszprem.hu.

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
30-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
36-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
27-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
22-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
20-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
Paris Saint- Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 9. 20:45
Helyszín
Párizs, Stade Pierre de Coubertin
Eredmény
35-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 13. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. április 18. 14:45
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Győri, Audi Aréna
Eredmény
34-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 23. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2026. április 30. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 2. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 6. 18:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
26-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém
Időpont
holnap 18:15
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. május 29. 19:00
Helyszín
One veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. június 2. 19:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.