Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gördülékenyebbé tennék a játékukat

2014. október 22. 12:40 // Forrás: veszpremkosar.hu, fotó: foto24.hu
A múlt heti vereség után a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém október 24-én (péntek, 19 óra) a Falco KC Szombathely II. ellen köszörülné ki a csorbát a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjában.

A megerősített keretű mieink az évadnyitó – az Oroszlányi SE Lions otthonában aratott diadal (82-94) – után múlt héten a helyi szurkolóknak is bemutatkoztak a Vetési gimnáziumban. A vendég B-Beton Bonyhádi KSE ugyan 65-85 arányú sikerrel térhetett haza, miközben a hazaiak még az utolsó negyedben is vezettek. Aztán a jó erőkből álló Tolna megyeiek ellen a hajrában szétestek, míg az egyetemisták 12 pontot dobtak, addig a rivális 39-et. Összességében megérdemelten nyert az ellenfél, más kérdés, hogy több mint három negyed után Vertetics Ádáméknak állt a zászló. Az ötödik helyre visszacsúszott veszprémieken végig érződött valamiféle fásultság, noha többször is mentek 8-10 ponttal, idény eleji, pontatlan volt a játékuk, de a rotáció sem az elképzelések szerint működött: a Vertetics, Kámán, Farkas trió mellé ezúttal nem nőttek fel a többiek. A végén pedig amihez nyúltak, az rosszul sült el, vagyis a hibáinkból is éltek.

A következő ellenfél a harmadik pozícióban lévő Falco KC Szombathely II. lesz, ők az A-csoportos „nagytestvér” 23 éven aluli tehetségeit tömörítik és a zajló bajnoki szezonban egy fellépésen vannak túl. Azon a találkozón 86-73-ra győzték le a Bajai Bácska FKE-t.

– A tavaszi bajnokkal vívott párharc sajnos tanúbizonyságát adta annak, hogy a kiélezett szituációkra még nem vagyunk felkészülve. Mikor nagyon kellett, képtelenek voltunk kontrollálni a játékot – mondta Petőfi Áron edző. Ha diadalt arattunk volna, akkor sem lennék igazán elégedett. Tudomásul kell venni, hogy a legtöbb gárda megállításához 40 percnyi koncentráció szükséges. Sajnos az utolsó öt percben leromboltuk mindazt, amit az azt megelőző 35-ben felépítettünk. Hiányoztak a kiemelkedő egyéni teljesítmények is. A hozzáállással sem voltam maradéktalanul elégedett, ezért ismét aláhúzom: elvárom, hogy aki pályára lép, az a tudása legjavát adja. Amíg a cserék Oroszlányban sokat tettek hozzá a játékhoz, addig a blokk egyik legerősebb sportköre ellen vajmi keveset.

– Az évad második hazai mérkőzésén már tényleg nyerni szeretnénk – folytatta a tréner. A védekezésen most is nagy hangsúly lesz, hátul stabilnak kell maradnunk. Persze a napokban a támadásainkat is csiszoljuk, különösen a zónával szembenit. Azon vagyunk, hogy gördülékenyebben kosárlabdázunk. Építkezünk, s hiszem, hogy az idő nekünk dolgozik. Remélem, hogy Takács András péntekig felépül a betegségéből, Czakó Tamás szerepeltetése viszont meglehetősen bizonytalan a deréksérülése miatt. A vasiak csapata roppant hajtós, ők is gyakran próbálkoznak egész pályás letámadással, vagyis érdekes összecsapásra van kilátás. Jó csapat látogat hozzánk, de mindent megteszünk azért, hogy logó orral távozzanak a királynék városából. 

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
76-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2025. február 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
84-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2025. február 16. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
81-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2025. február 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-61
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-64
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2025. március 14. 19:30
Helyszín
Pécs, PTE TTK Sportcsarnok
Eredmény
87-91
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2025. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Budafok
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2025. március 28. 19:00
Helyszín
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok, Budafok
Eredmény
74-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2025. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-42
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2025. április 16. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
100-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. április 18. 19:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
74-93
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2025. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-83
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2025. április 30. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
88-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. május 4. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2025. május 6. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
88-63
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Időpont
2025. május 14. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. május 17. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum
Eredmény
82-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Időpont
2025. május 20. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. május 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum
Eredmény
86-57
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Időpont
2025. május 25. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, osztályozó, 2024/2025
Hazai
TF-BP
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. május 28. 17:45
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
97-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, osztályozó, 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. május 31. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-70
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.