Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Nehezen indult, sima lett

2014. november 29. 20:00
Az MKB-MVM Veszprém gólzáporos meccsen fektette két vállra a Csehovszkije Medvegyi együttesét a Bajnokok Ligájában,

„Országos egyesnek” ígérkezett az orosz bajnok Csehovszkije Medvegyi veszprémi vendégjátéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, hiszen a csoportban sereghajtó látogatott a hibátlan teljesítményű éllovashoz. A combsérülés után lábadozó csapatkapitány, Nagy László csak a lelátóról figyelte a társakat, Lékai Máté ugyanakkor helyet kapott a keretben.

Zeitz és Iváncsik góljával indult a találkozó. A válogatott balszélső tovább is növelhette volna az előnyt, ehelyett azonban Zsitnyikov egyenlített gyors duplájával. Zeitz bombája után Makszimov mester máris időt kért, a kinti találkozón kilenc gólt jegyző Gyereven egalizált, majd Sulic és Ilic juttatta ismét kétgólos vezetéshez az övéit (7. perc: 5:3). Szívósan tapadt ellenfelére a csehovi alakulat, amelyben Zsitnyikov és Gyereven is kiváló átlövő formát mutatott. Ilic, Sulic és Zeitz járt élen a gólszerzésben a hazai alakulatnál, amely folyamatosan tartani tudta egy-kétgólos előnyét. Sőt, a játékrész derekánál Terzic bombáját követően már három volt közte. Igaz, ekkor kisebb hullámvölgybe került a magyar bajnok, a Csehovszkije pedig Zsitnyikov vezetésével utolérte ellenfelét (15. perc: 9:9).

 

Carlos Ortega időkérése után Zeitz vette vissza a vezetést, majd Andrejev kétperces büntetése után Marguc is feliratkozott a gólszerzők közé. Úgy tűnt, hogy az Ortega-csapat rendezte sorait, hiszen a 23. percben már 13:10 állt az eredményjelzőn. A vendéglátó hátsó alakzatában azonban zavar keletkezett, melyet könyörtelenül ki is használtak a „medvék”, akik zsinórban ötször mattolták Alilovicot (26. perc: 13:15). Közönségének lankadatlan biztatását kihasználva megrázta magát az MKB-MVM, s a hajrához érve fordítani tudott. Otrezov eggyel a szünet előtt egalizált, a 17:16-os félidei állást pedig Ilic állította be.

A térfélcserét követően Lékai kapta meg a karmesteri pálcát, aki azonnal válaszolt Csernoivanov találatára. A Csehovszkije óriási erőbedobásra kényszerítette ellenfelét, amely sokáig nem tudta két gól fölé tornázni a különbséget (39. perc: 22:21). A házigazda aztán rendezte védekezését, melynek eredményeként egy 4:0-s sorozattal sikerült leszakítni az oroszokat. Vlagyimir Makszimov alakulata a folytatásban is mindent elkövetett a szoros eredményért, de a feljavuló Alilovicnak köszönhetően a találkozó háromnegyedéhez érve is maradt a négygólos különbség (28:24).

Sőt, még egy lapáttal rá tudott tenni a Veszprém, Zsitnyikov ugyan már tíznél járt, a szintén ellenállhatatlanul kézilabdázó Marguc főszereplésével hatra nőtt a hazai fór (31:25). Lékai beállása kifejezetten jót tett együttesének: nemcsak fontos gólokat szerzett, hanem jól is mozgatta a társakat. Tízzel a vége előtt 33:27-re alakította az állást a válogatott irányító. A hajrában is záporoztak a találatok, a Veszprém sorozatbeli hetedik sikere egy pillanatra sem forgott veszélyben (38:31).

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, C csoport. 7. forduló:
MKB-MVM Veszprém–Csehovszkije Medvegyi 38:31 (17:16)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Baranowski, Lemanowicz (lengyelek).
Veszprém: Alilovic – MARGUC 9, ZEITZ 8, Sulic 3, Rodriguez, ILIC 6 (2), Iváncsik G. 2. Csere: Schuch, Terzic 1, Nilsson 2, Ruesga 1, Gulyás 1, Ugalde, LÉKAI 5, Kancel. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Csehov: Gramsz – Kovaljev 2, ZSITNYIKOV 11, Csernoivanov 3, Osztracsenko, Gyereven 4, KOTOV 4. Csere: Grusko (kapus), Otrezov 2, ANDREJEV 4, Tsarapkin, Kornyev 1, Makarov. Vezetőedző: Vlagyimir Makszimov.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/0.

További eredmények a csoportból

RK Vardar Szkopje–RK Celje PL 34:32 (19:17)
Montpellier AHB–Rhein-Neckar Löwen 29:33 (14:18)


Így látták a főszereplők

Carlos Ortega: – Gratulálok mindkét csapatnak. Az történt, amire számítottunk: egy remekül összerakott, nagyon gólerős csapat érkezett hozzánk. Mivel a hátsó alakzatukban kevés játékosra számíthatnak, fel tudtuk törni a védekezésüket. Támadásban jól teljesítettünk, több indításgólt is szereztünk, ugyanakkor a pozíciós, labda nélküli játékban éreztem hiányosságokat. Köszönöm szurkolóink támogatását, akik ezúttal is rengeteget segített nekünk.  A játékosaimnak is köszönöm az eddigi teljesítményüket. Még mindig veretlenek vagyunk, jó úton haladunk, jövő héten Mannheimben is szeretnénk megőrizni a makulátlan mérlegünket.

Gasper Marguc: – Rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk és hibátlanok maradtunk. Az első félidőben nehezen találtuk meg önmagunkat, de aztán elkaptuk a fonalat, s előnybe tudtunk kerülni. Nem volt tökéletes a védekezésünk, de támadásban tudtuk kompenzálni ezt. Egy lépéssel közelebb kerültünk a csoportgyőzelemhez, szeretnénk minél tovább megőrizni a hibátlan mérlegünket.

Vlagyimir Makszimov: – Nagyon fiatal csapatunk van, nem rendelkezünk olyan bő kerettel, amellyel meccsben tudtunk volna maradni egy ilyen kiélezett összecsapáson. Komoly lecke volt ez számunkra, mivel Ortega mester remekül felkészített csapata kiválóan játszott. Nagyon hasznos volt ez a mérkőzés számunkra, bízom benne, hogy a ma szerzett tapasztalatokat kamatoztathatjuk a jövőben. Remélem, hogy a kulcsembereinket nem veszítjük el a nyáron, s még erősebbek lehetünk a következő idényben.

Dimitrij Zsitnyikov: – Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez és a remek játékhoz. Egy nagyon erős gárdával találkoztunk, amely ellen kifejezetten nehéz játszani. Fontos megjegyeznem, hogy a legjobb jobbátlövőnket, Selmenkot elvesztettünk az előző bajnokinkon. Fantasztikus szurkolótábor előtt kézilabdáztunk ma, amely nyolcadik játékosként járult hozzá csapata sikeréhez. Remek dolog lehet veszprémi játékosnak lenni ilyen közönség előtt. Bízom benne, hogy jövőre még jobbak leszünk.

Galéria
MKB-MVM Veszprém – Csehovszkije Medvegyi 38:31
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.