Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Utánpótlás bajnokok

2014. december 14. 12:16 // Forrás: Soltész Luca
A gumiasztalosok éves versenysorozatának végeredményeként Dobos Karolin és Pap Anna korosztályos utánpótlás bajnoki címet ünnepelhetett.

A pontszerző versenysorozat utolsó állomását december 7-én, a budapesti Katona József Gimnázium tornatermében rendezték meg.

A Kis-Tóth Sándor Emlékverseny házigazdája a lelkes csapatot alkotó Szolnoki Honvéd Sportegyesület volt, amely színvonalas versenyt tudhat magáénak. A veszprémiek ismét szép számmal mutatták meg tudásukat az ország, illetve a pontozó bírák előtt. A megyéből a Veszprémi Torna Club (VTC) és a Trampolin Sportegyesület (TSE) különféle gyakorlatokkal, de azonos céllal utaztak a fővárosba, hogy büszkévé tegyék a királynék városát.

Dobos Karolin és Pap Anna (mindkettő TSE) és Kellermájer Diána (VTC) elsők lettek, míg Kuszi Alexandra (TSE), Kavalecz Lara (VTC), illetve Molnár Liza (Balatonfüredi Gumiasztal Egyesület) másodikként zárt. Kuszi Eszter (TSE) 6. helyezést érte el.

Ez volt az utolsó és egyben a legizgalmasabb állomása a pontszerző sorozatnak, amely arra szolgál, hogy a gumiasztalt, mint olimpiai sportágat a gyermekek körében igényesen bemutassa, népszerűsítse.

A pontszerzés és a sorozatos győzelmek meghozták a várt eredményt a lányoknak, Pap Anna, és Dobos Karolin kétszeres bajnokok lettek. 

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.