Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Újabb mozgalmas év következik

2015. január 4. 12:54
Ifj. Mulicz László mesélt az SR Sport Egyesület múltjáról, tekintett vissza a 2014-es esztendőre és beszélt az idei év feladatairól.

Az SR Sport Egyesület tagjai lassan húsz éve indulnak különböző versenyeken. Korábban a kerékpársportokban, mára pedig főleg az autósportban jeleskednek: gokart, rali, ralikrossz, szlalom és drift szakágakban. Versenyzőik mellett kiemelkedően tevékenykednek rendezőik és sportbíróik is. 2007 óta saját szlalom versenyeket is szerveznek partner egyesületekkel karöltve. 2011-ben megalapították a saját egyesületüket és nekiláttak új alapokra építeni az addig elért tapasztalatokat, eredményeket.

A szlalom ötlete

A rend éber őreinek egyre több munkát adó utcai versenyek és az amatőr megmérettetések hiánya adta az alapötletet 2007-ben a veszprémi baráti társaságnak, melyből ifj. Mulicz László vette kézbe a versenyek szervezését.

– Veszprémnek nagy szerepe van az autósportban és sok viadal zajlik hazánknak eme részén, de a lelkes amatőröknek csak az utak és a pályák széle marad. A raliban speciális autók állnak rajthoz, amelyekre nem mindenkinek futja. A gyorsulási versenyeken már mindenki a saját vasával állhat rajthoz, de nagyrészt az autó teljesítményén múlik minden. A szlalom versenyeken viszont a széria gépekkel induló pilóták ügyessége a mérvadó – mesélt az ötlet megszületéséről Mulicz.

– Első és legnehezebb feladatunknak a megfelelő helyszín megtalálása volt, majd az első verseny lebonyolítása mellyel felmértük, hogy nagy a kereslet az ilyen jellegű viadalokra. Megterveztük a designt, nevet adtunk a rendezvénynek, megszerkesztettük a lógónkat és elkészítettük weblapunkat, melyen minden a versennyel kapcsolatos információt megtalálhatta az érdeklődő – tette hozzá.

Versenytörténelem

– Az első versenyt 2007.06.16-án a vasútállomás rakodóján rendeztük, ahol kiderült milyen sok lelkes amatőr szeretné kipróbálni vezetési tudását. A második megmérettetés után már látszott az egyre nagyobb érdeklődés, így több próbálkozás és tárgyalás útján jutottunk el a szentkirályszabadjai repülőtérhez, mely alkalmasnak bizonyult a biztonságos lebonyolításhoz. Ez az év azonban nemcsak erről szólt: sokat tanulva a hibáinkból, a rengeteg ötlet, baráti segítség, és a versenyzői visszajelzésből kialakult egy színvonalas verseny, amelyre már nemcsak a baráti társaság volt kíváncsi, s az egyre népesebb mezőnybe bárki nevezhetett – tekintett vissza a sportvezető.

– Elkészült a végleges alapkiírás, mely alapján mindenki által érthető szigorú szabályok mellett családias hangulatban versenghetett nyolc kategóriában a trófeákért. 2008-ban egy nyolcfordulós bajnokság és két „bulifutam” szerepelt a naptárban, immár tizenkét kategóriában. A helyszín és a versenykiírás kisebb módosításai után egyre jobb és színvonalasabb versenyeken bizonyíthattak az érdeklődök. Év végére bevezettük a hazánkban egyedülálló kétpályás versenyt, ami a gyorsulásokhoz hasonlóan egymás melletti rajtból, percenként, lámpára történik. Üzembe helyeztünk egy új fotocellát, amely már egymástól teljesen függetlenül mérheti a két pálya időeredményit. Így lehetőség nyílt a még nagyobb pályán többet autózniuk a nevezőknek, kiknek száma elérte a 100-120 főt – büszkélkedett.

– 2009-2010-ben ismét egy-egy nyolcfordulós bajnoki futamot rendeztünk. A versenykiírás ismét módosult, új kategóriákat vezettünk be, így sokkal kiegyenlítettebb lett a küzdelem. 2010-ben a gazdasági válság hatása egyre érezhetőbbé vált, s az országos rendezvény sorsát is megnehezítette. 2011-ben úgy döntöttünk, hogy saját egyesületet alapítunk és visszatérünk a gyökerekhez, újra kisebb, pénztárcabarát rendezvényeket szervezünk. A 2011-es évtől a Veszprém Aréna parkolója ad otthont a rendezvényeinknek, amelyeket baleset megelőzési, katasztrófavédelmi, tuning és gyermekprogramokkal színesítünk. A rendezvényeink látogatottsága elérte a több ezer főt, és a nevezői létszám is az egyedülálló százharmincas létszám körül mozog.

Dunántúli Szlalom Kupa

Ifj. Mulicz László és Szakonyi Gábor szervezők jóvoltából 2014-is meghirdették a Dunántúli Szlalom Kupa kilenc futamból álló bajnoki pontversenyét. Az év elején 31 nevezőt regisztráltak a bajnokságba, de ebből csak huszonhét versenyző tudott elindulni a futamokon. Érdekesség, hogy a bajnokság minden futamán hét versenyző tudott megjelenni, plusz egy junior, de sajnos a bakonyi futam szabályai miatt őt nem nevezhették, így ez a két futam neki kimaradt. A bajnokság futamai izgalmas versengéseket hozott és voltak kategóriák, ahol az utolsó pillanatban dőlt csak el, hogy ki is lesz a bajnok. Az elmúlt évben a rendezvények legmeghatározóbb tényezője sajnos az eső volt, aminek sem a rendezők, sem a versenyző nem örültek.

Március 16., Veszprém (rendező: SR Sport Egyesület): Ahogy már megszokhattuk a veszprémi rendezői csapattól, idén is technikás, változatos pályával készültek. Az első futamon szitáló eső és a később viharossá feltámadó szél, majd déltől napsütéses idő várta a 96 nevezőt és a több ezer nézőt a Veszprém Aréna parkolójában.

Április 19., Győr (rendező: Arrabona Rally Club): az ETO-parkolóban először poros csúszós pálya várta a 74 nevezőt, majd a futam második felében itt is megjött az eső és ezután a vízen csúszkáltak a pilóták.

Május 3., Bakonyszentlászló (rendező: Bakony Rally Autósport Egyesület): Mondhatnánk, hogy a májusi eső aranyat ér, de ezt nem így látta az a 61 nevező, aki ellátogatott a tempós, padkás, pocsolyás versenyre a Bakony szívébe, amikor talán a legnagyobb eső áztatta versenyt teljesítette.

Május 25., Veszprém (rendező: SR Sport Egyesület): Az első két kör napsütéses időben zajlott, a második kör végén aztán jött a meglepetés. Ahogy az utolsó autó lejött a pályáról és a jegyzőkönyveket elkezdték begyűjteni, leszakadt az ég, az addigi perzselő napsütést zápor, és szél váltotta fel. Mindez plusz munkát adott a rendezőknek, valamint megnehezítette a versenyzők dolgát, mert a parkoló viacolor és fehéraszfalt burkolata meglepetést okozott a 129 nevezőnek.

Június 14., Bakonyszentlászló (rendező: Bakony Rally Autósport Egyesület): Ismét egy esőáztatta verseny következett, ahol az első két körben csúszott a pálya, majd a harmadikban szárazon folytathatta a 60 nevező a versengést a szűk ipartelepi pálya aszfaltján.

Július 27., Veszprém (rendező: SR Sport Egyesület): A reggeli napsütést az első kör rajtjában hirtelen jött zápor váltotta fel, megnehezítve a 102 nevező kormánytekergetését, de a második harmadik körre ismét verőfényes napsütés szárította fel a pályát.

Augusztus 17., Szentgotthárd (rendező: Hegyi László és SR Sport Egyesület): Egyedi hangulatú futam a belváros közepén sok nézővel és 52 nevezővel. A harmadik körben persze itt is szemetelt az eső.

Szeptember 21., Veszprém (rendező: SR Sport Egyesület): A napsütéses versenyen a valaha felépített legkacskaringósabb pálya várta a 131 nevezőt és a több ezer nézőt.

Október 4., Mór (rendező: Arrabona Rally Club): A legtempósabb, kissé „mini ralis” pálya várta az 56 nevezőt. Persze itt is csepegett az eső egy körön át. Néhányakat megtréfált a pálya fehéraszfaltos csúszóssága, s máris a mély árokban találták magukat. Személyi sérülés itt sem történt, csak egy tűzoltócsap bánta a suzukis találkozást.

November 15., Sümeg: A bajnokság lezárásaként Sümegen egy színvonalas vacsorával egybekötött díjátadó gálán történt a serlegek átadása, ahol kiértékelték az elmúlt évet és a szervezők felvázolták a jövő évi terveiket is. Itt a jó sztorizgatások mellett lehetett ötletelni, hogy mit és hogyan kellene frissíteni, változtatni a jövőben, hogy még jobb és még színvonalasabb rendezvényeket lehessen összehozni, ahol még többen megmérethetik magukat.

Eredmények: Izgalmas végjátékban a minuszolások után az alábbi versenyzők jutottak fel az abszolút dobogóra: 1. Lovász Kornél: 179 ponttal, 2. Kovács Szilárd: 177 ponttal, 3. Lovász Robert 160 ponttal. Mindhárman BMW-k kormányát tekergették.

Munkás évet zárt a veszprémi SR Sport Egyesület

– Az elmúlt évben huszonegy rendezvényen vettünk részt valamilyen formában. A Veszprém Szlalom rendezvényein, s a kisebb volumenű gokartversenyeken mi voltunk a rendezők, de társrendezőként is számos viadal megszervezésében segítettünk. Sportbíróink országszerte részt vettek és segítették a rendezők munkáját több szlalom és rali verseny lebonyolításában. Versenyzőink, tagjaink is szépszámú rendezvényen képviseltették magukat, a tájékozódási versenytől a gokart, a szlalom és a rali szakágakban is szép eredményekkel zárták az idei évet. Utolsó megmérettetésünk a 18. Mikulás Rally volt, ahol többfajta sportbírói feladatot is sikeresen elláttunk a zord időjárással dacolva – hangzott el az egyesület vezetőjének összegzője.

– 2015-ben fő csapásvonalként folytatni kívánjuk a baleset-megelőzési programokkal dúsított Veszprém Szlalom sikeres rendezvényeit, amelyre már meg is vannak az időpontjaink: március, május, július, és szeptember utolsó hétvégéin. Továbbá a Dunántúli Szlalom Kupa bajnoksága is szervezés alatt van több helyszínnel. Ezen kívül szeretnénk minél több rendezvényen részt venni mind versenyzőként, mind rendezőként, valamint a gokartozást is 

vehirsport.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.