Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Éremesővel indították a szezont

2015. március 11. 19:51 // Forrás: Mérő Edit
Jól szerepelt a Veszprémi Honvéd Sportegyesület (VHS) népes csapata a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyei hosszú távú tájékozódási futó bajnokságon.

Régiónkban a 2015-ös versenyévad első tájékozódási futó megyei bajnokságát Káldon rendezték meg. A hosszú távú versenyszámon idén először négy megye (Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron) tájfutói mérték össze felkészültségüket.

Bálint Gergő (1.) és Esztergályos Botond (2.) a 10 éves fiúk mezőnyének legjobbjai - Fotók: Bálint MónikaBálint Gergő (1.) és Esztergályos Botond (2.) a 10 éves fiúk mezőnyének legjobbjai - Fotók: Bálint Mónika

A Veszprémi Honvéd Sportegyesület népes csapattal indult a megmérettetésen. A téli alapozó időszak sikerességét az elért szép eredmények igazolják: az elsősorban inkább komolyabb erőnlétet igénylő, futós pályákat teljesítve nyolc kategóriában megyei bajnoki címet, valamint további két ezüst-, illetve öt bronzérmet szereztek sportolóink.

Különösen a gyerekek tettek ki magukért: az utánpótlás korú mezőnyben szinte nem volt olyan kategória, amiben indultak, és ne szereztek volna legalább egy érmes helyet. Ugyanakkor a most először rajthoz álló, legfiatalabb tájfutók is megízlelhették a dobogóra állás örömét.

Bácskai Eszter (1.) és Tokai Kiss Zsófi (3.) a 12 éves lányok mezőnyében dobogós helyen végzett versenyzőinkBácskai Eszter (1.) és Tokai Kiss Zsófi (3.) a 12 éves lányok mezőnyében dobogós helyen végzett versenyzőink

A VHS dobogósai

F10D: 1. Bálint Gergő, 2. Esztergályos Botond
F12C: 1. Angyal Dániel, 3. Bálint Ádám
F12D: 3. Miskey Zsombor
F14B: 1. Etlinger András, 2. Bálint Benedek
N10D: 1. Lantai Lili
N12C: 1. Bácskai Eszter, 3. Tokai Kiss Zsófia
N14B: 1. Mérő Dominika, 3. Papp Viktória Éva
N18B: 3. Kocsispéter Kata
N50. 1. Böröczkyné Makai Anna
N60: 1. Wieder Ilona

vehirsport.hu
további cikkek
Genovából Veszprémbe került a tájékozódási futó világbajnokság stafétája tájfutás Genovából Veszprémbe került a tájékozódási futó világbajnokság stafétája Lezárult Genovában a 2026-os sprint tájékozódási futó világbajnokság. A záróünnepségen Mets Miklós, a WOC 2027 szervezőbizottságának elnöke Tom Hollowelltől, a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) elnökétől vette át az IOF zászlaját. A jelképes átadással a világbajnoki staféta Magyarországhoz került, amely 2027-ben a következő erdei tájékozódási futó világbajnokság házigazdája lesz. 2026. július 13. 15:29 Veszprémi tájfutók az ifjúsági válogatottban – Heizer Alíz Eb-bronzérmes tájfutás Veszprémi tájfutók az ifjúsági válogatottban – Heizer Alíz Eb-bronzérmes Bravúros magyar siker született a Szlovéniában rendezett ifjúsági tájfutó Európa-bajnokságon: a veszprémi Heizer Alíz is tagja volt annak a női váltónak, amely bronzérmet szerzett az N18-as kategóriában. 2026. július 4. 13:49 Verseny, tanulás és kapcsolatépítés Finnországban tájfutás Verseny, tanulás és kapcsolatépítés Finnországban Eseménydúsan telt a június a Veszprémi Honvéd SE fiatal tájfutói számára: a nyári szünet előtti utolsó országos versenyen való eredményes szereplésen és az iskolai tanévzáráson túl – egyeseknél érettségivel fűszerezve – két finnországi utazásra is sor került. 2026. július 1. 9:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.