Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C

Húsz percig volt szoros

2015. március 17. 19:51
A veszprémi kézilabdacsapat 34:19-re kiütötte a Csurgót a férfi kézilabda élvonal rájátszásának keddi meccsén.

Az MKB-MVM Veszprém a spanyol La Rioja elleni BL-nyolcaddöntős párharc két felvonása között a Csurgóval találkozott az NB I rájátszásában. Mint ismert, a bakonyiak szombaton magabiztos, nyolcgólos győzelmet ünnepelhettek Logronóban. A látottak és az eredmény alapján simának ígérkező visszavágót szombaton (16:30) vívják a Veszprém Arénában. A csurgóiak az alapszakasz második helyén zártak, úgy, hogy az utolsó fordulóban a Pick Szegedet is két vállra fektették.

Lékai találataival 3:1-re, majd 4:2-re is vezetni tudott a Chema Rodriguezt nélkülöző MKB-MVM a találkozó elején. Lele heteseivel és Cavor átlövéseivel aztán a játékrész harmadánál utolérte ellenfelét a Csurgó, melynek kapujában Pallag kiválóan védett.  A szurkolótábor „varázsütésre” rá is kezdett a kedvencek buzdítására. A veszprémiek tompán kézilabdáztak, több labdát el is eladtak, mindezt pedig gólokkal büntették a Somogy megyeiek. Cavor duplájával már kettő volt a vendég előny (16. perc: 5:7). Carlos Ortega időkérése után villámgyorsan egyenlítettek az övéi, majd Gebhradt is betalált (7:8).

A csereként beállt Alilovic Lele kísérlete után Gazdag hétméteresét is fogta. Eközben szemlátomást magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a vendéglátó, amely Zeitz és Ilic főszereplésével tíz perc alatt 8:0-s szériát produkált (28. perc: 15:8). Ostroushko törte meg a Csurgó gólcsendjét, de a végjátékban ismét csak a mieinknek termett babér. Ruesga remek átlövése mellett Sulic kétszer is megvillant (18:9).

Gulyással, Ugaldéval és Jamalival a fedélzeten kezdte a második félidőt a magyar bajnok, utóbbi azonnal a hálóba is bombázott. A veszprémi „gyors” tovább robogott, öt perc múltán már tizenkettő volt közte (23:11). Az Ortgea-csapatnak ekkor már tetszetős megmozdulásokra is futotta erejéből, Ruesga hát mögötti passzából Nagy volt eredményes. A publikum többször is a spanyol irányítót éltette, s a több védést bemutató Miklernek is jutott az elismerésből.

A hazaiak folyamatosan hizlalták előnyüket, az 52. percben Sótonyi László ismét időt kért (29:15). Hiába, tanítványai teljesen felőrlődtek a végjátékra. Marguc és Ugalde összjátékát követően kínai gólnak is tapsolhatott a nagyjából két és fél ezres publikum. A Veszprém már tizenhattal is vezetett, végül pedig tizennégy nyert (34:19).

Férfi kézilabda NB I, rájátszás az 1-6 helyért, 4. forduló:
MKB-MVM Veszprém–Csurgói KK 34:19 (18:9)
Veszprém Aréna, 2400 néző. Vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki.
Veszprém: Mikler – Lékai 3, Sulic 4, Nagy L. 2, Nilsson, Terzic, Iváncsik G. 2. Csere: Alilovic (kapus), Ilic 4 (1), Marguc 3, ZEITZ 6, RUESGA 3, Schuch 1, Gulyás 1, UGALDE 4, Jamali 1. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Csurgó: Pallag – Gebhardt 1, Cavor 4, Pordán 3, Ostroushko 1, LELE 7 (3), Gazdag. Csere: Balogh (kapus), Herbert, Borsos, Szöllősi, Ratajec 1, Nagy M., Pukhouski, Vadkerti G. 1, Nagy D. 1. Vezetőedző: Sótonyi László.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 6/3.

Edzői nyilatkozatok

Carlos Ortega: – Az első perctől komolyan vettük a találkozót. Bár a mérkőzés elején nem volt hibátlan a játékunk, a folytatásban jól kézilabdáztunk. Elégedett vagyok a látottakkal, hiszen egy jó erőkből álló együttest sikerült legyőznünk.

Sótonyi László: – A két csapat között igen nagy a különbség, s ezt a Veszprém a második félidőben realizálta is. A sok kapott indításgólnak nem örülök, ma azonban csak ennyire futotta tőlünk. Sok sikert kívánok a Veszprémnek a BL-ben.

Galéria
MKB-MVM Veszprém – Csurgói KK 34:19
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
30-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
36-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
27-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
22-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
20-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
Paris Saint- Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 9. 20:45
Helyszín
Párizs, Stade Pierre de Coubertin
Eredmény
35-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 13. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. április 18. 14:45
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Győri, Audi Aréna
Eredmény
34-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 23. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2026. április 30. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 2. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 6. 18:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
26-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém
Időpont
holnap 18:15
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. május 29. 19:00
Helyszín
One veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. június 2. 19:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.