Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A védekezés lehet a kulcs a Zagreb ellen

2015. március 26. 17:43
Régi riválisok összecsapását hozza a SEHA-liga második elődöntője, amelyben a házigazda MKB-MVM Veszprém a PPD Zagrebbel találkozik.

A mérkőzés favoritja egyértelműen Carlos Ortega együttese, amely alapszakasz-győztesként, csupán egy vereséget elkönyvelve vívta ki helyét a legjobb négy között. A negyedikként záró Zagreb a Tatran Presov elleni, szerdai sikerrel harcolta ki helyét az elődöntőben. A együttesek játékerejét mutatja, hogy mindkettő bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Az MKB-MVM Veszprém a PSG-vel, míg a PPD Zagreb a Barcelonával csatázik majd, ám előtte még pénteken, egymás között kell eldönteniük, hogy jelen pillanatban melyik a jobb csapat.

Fotók: SEHA-ligaFotók: SEHA-liga

– Nehéz mérkőzésre számítok. A Zagreb kiváló formában van. Itthon vagyunk, a saját közönségünk előtt természetesen nyerni akarunk és megmutatni, hogy mit tudunk. Mindkét együttes nagyon jó védekezésben, valószínűleg ez lesz a kulcs – vetítette előre Carlos Ortega, az MKB-MVM Veszprém vezetőedzője.

Gulyás Péter és Carlos OrtegaGulyás Péter és Carlos Ortega

– Két nagyon kemény védelmet fogunk látni, és abban reménykedünk, hogy végül mi jövünk ki ebből győztesen a saját közönségünk előtt. A meccsen nekünk kell diktálni a tempót, ha győzni szeretnénk – jegyezte meg Gulyás Péter, az MKB-MVM Veszprém jobbszélsője.

– Az első célom a Zagreb vezetőedzőjeként az volt, hogy lássam, mik a határai a csapatomnak. Mérkőzésről mérkőzésre haladva így jutottunk el végül az elődöntőig a SEHA Ligában és a negyeddöntőig a BL-ben – fogalmazott Veselin Vujovic. – Hiszünk egymásban és hiszünk abban, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni, így állunk a Veszprém elleni meccshez és a Barcelona elleni BL-mérkőzéshez is. Nincs rajtunk nyomás. Fiatal csapatunk van és Celica kivételével nincsenek légiósaink, ami egyedülállónak mondható, ha az élcsapatokat nézzük. Sok mérkőzésen az ellenfelek voltak az esélyesek, de mégis mi kerültünk ki győztesen. Azt nem tudom megmondani, hogy mi lesz holnap, de ha együtt maradunk, sok együttesnek lehet félnivalója a Zagrebtől – tette hozzá a PPD Zagreb trénere, aki szerint együttesének hasznos tapasztalatot jelent majd a Veszprém Arénában játszani az MKB-MVM ellen.

Veselin Vujovic és Luka StepancicVeselin Vujovic és Luka Stepancic

– Sokat játszottunk egymás ellen a Veszprémmel, ismerjük egymást. Szerintem a védekezés lesz a találkozó kulcsa, ez fog majd dönteni. Meglátjuk, mit hoz a holnap. – mondta Luka Stepancic, a zágrábiak jobbátlövője, aki kiemelte: nagy megtiszteltetés számukra az elődöntőben szerepelni.

A program

március 27., péntek (elődöntő):
Vardar Szkopje (macedón) - Meskov Breszt (fehérorosz) 17.45
MKB-MVM Veszprém - PPD Zagreb (horvát) 20.15

március 29., vasárnap:
a 3. helyért: 15.30
döntő 18.00

vehirsport.hu
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 4 4 0 0 147 106 41 8
2. Veszprém HC 2 2 0 0 80 56 24 4
3. ETO University Handball Team 2 2 0 0 66 56 10 4
4. Carbonex-Komló 2 2 0 0 56 54 2 4
5. Csurgói KK 2 1 1 0 55 54 1 3
6. PLER-Budapest 2 1 0 1 59 58 1 2
7. MOL Tatabánya KC 2 1 0 1 66 66 0 2
8. Balatonfüredi KSE 2 1 0 1 57 66 -9 2
9. HE-DO B Braun Gyöngyös 2 0 1 1 56 64 -8 1
10. FTC-Green Collect 1 0 0 1 29 30 -1 0
11. CYEB–Budakalász 2 0 0 2 59 62 -3 0
12. NEKA 2 0 0 2 58 65 -7 0
13. Dabas KC 2 0 0 2 57 80 -23 0
14. Eger 3 0 0 3 74 102 -28 0
Utolsó módosítás: 2024. szeptember 15. 23:22
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
28-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
38-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
OTP-Bank Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 19. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
30-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. május 24. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 29. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dukla Praha
Időpont
2024. augusztus 20. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
SO-TECH Nemzetközi Kézilabda Kupa
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. augusztus 24. 15:45
Helyszín
Németország
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
SO-TECH Nemzetközi Kézilabda Kupa
Hazai
THW Kiel
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. augusztus 25. 15:30
Helyszín
Halle, Németország
Eredmény
34-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 12. 20:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 15. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Paris Saint-Germain HB
Időpont
2024. szeptember 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
CYEB–Budakalász
Időpont
2024. szeptember 21. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Sporting CP
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 25. 20:45
Helyszín
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 29. 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
FC Barcelona
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
ma 16:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 18:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 12. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2025. február 8. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2025. február 22. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.