Másodszor rendezik meg Veszprémben és a térségben a „Carpathian Couriers Race” elnevezésű ötállomásos országúti kerékpárversenyt, mely az egyik legrangosabb megmérettetés a 23 év alatti korcsoport számára Európában. A versenyen több mint harminc csapat vesz részt szerte Európából és Ázsiából. A kétszáz fős mezőnyben a jövő nagy versenyzőit köszönthetjük, többek között két magyar csapat tagjait is.
Porga Gyula, Veszprém város polgármestere, a sportesemény fővédnöke a kerékpárverseny hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a több évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi kerékpárverseny helyszíneit idén már másodszor színesíti a Veszprém környéki szakasz. Magyarország tavaly Csehország, Szlovákia és Lengyelország után negyedikként csatlakozott a versenyt lebonyolító országokhoz. Porga Gyula szerint a veszprémi szakasz tavaly nagy sikert aratott a versenyzők és a szervezők körében is. A polgármester szerint a verseny lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk a város és a környék szépségeit a külföldi versenyzőknek és az őket kísérő szurkolóknak.
A viadal hazai szakaszát szervező Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, Sigmond Eszter hozzátette, hogy a veszprémi futamra május 3-án, vasárnap kerül sor. A mezőny tizenegy órakor indul Veszprémből, az Óváros térről, és a 115 km-es táv megtételét követően a versenyzők ugyanide érkeznek vissza. A szervezők kérésének megfelelően lankás-dombos pályát kellett keresni, amely nélkülözi a komolyabb szintkülönbségeket, így nagyon gyors napra számíthatunk, az első versenyzők nagyjából tizennégy óra környékén érnek vissza az Óváros térre.
A tervezett útvonal Nagyvázsonyon, Kapolcson, Tapolcán, Nyirádon, Halimbán, Pulán és Veszprémen keresztül megy végig, így ezen a napon számítani lehet rövid ideig tartó lezárásokra az érintett útszakaszokon. A verseny miatt vasárnap az Óváros téri, valamint az Erzsébet ligeti parkoló reggel hat és délután négy óra között le lesz zárva.
Az említett külföldi versenyhelyszínek között Veszprém testvérvárosai közül Tarnów is megtalálható.

