Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Szegeden nyert a Veszprém, megvan a pályaelőny

2015. május 9. 19:46
Sulic harminc perc alatt nyolcat lőtt, Mikler végig parádésan védett. A Veszprém hat góllal nyert Szegeden, így hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a férfi kézilabda NB I rájátszását.

Az alapszakasz-győzelem, s az azzal járó döntőbeli pályaelőny volt a tétje a Szeged–Veszprém férfi kézilabda bajnokinak az 1-6. helyért zajló rájátszás utolsó fordulójában. Ehhez pedig legalább hatgólos sikerre volt szüksége a Tisza-partiaknak, lévén, hogy az NB I felsőházában egyetlen vereségüket a Veszprém Arénában szenvedték el, ahol 29:24-re alulmaradtak. Juan Carlos Pastor továbbra sem számíthatott Nio Mindegia szolgálataira, Carlos Ortega pedig Carlos Ruesga játékot volt kénytelen nélkülözni szintén sérülés miatt.

Óriási elánnal vetették bele magukat a küzdelembe a felek, mindkét hátsó alakzat rendkívül keményen tette a dolgát. Az első találatot Sulic jegyezte, melyre Prodanovic válaszolt egy gyors ellentámadás végén. A Szeged tovább is növelhette volna előnyét, de Mikler kétszer is kifogott a ziccer helyzetben lévő Kallmanon. Zubai aztán fordított, de Suliccsal szemben hatástalanok voltak a hazaiak (8. perc: 2:4). Ezt követően újabb fordulatot láthatott az újszegedi sportcsarnok telt házas publikuma, a hazaiak többször is egy az egyben vezethették a játékszert Miklerre, Balogh remek pörgetésével a játékrész harmadánál 5:4 állt az eredményjelzőn. A mieinknél továbbra is Sulic volt az első számú gólfelelős, az extrateljesítménnyel előrukkoló horvát minden helyzetből betalált. A szegediek nagyon nehezen boldogultak a veszprémi hatos fallal, Parrondo azonban kíméletlenül belőtte a heteseiket (14. perc: 7:7).

A félidő derekánál „robbantottak” a vendégek, akik Nagy vezetésével zsinórban négyszer is betaláltak (23. perc: 8:12). Juan Carlos Pastor időkéréssel, kapuscserével, valamint Ancsin pályára küldésével próbált változtatni a játék képen. A magyar válogatott jobbátlövője rögtön be is talált, majd Ilic kiskiállítása után Parrondo lőtte be az újabb hétméterest. A hajrához érve Kallman révén egyetlen gólra csökkentette a különbséget a MOL-Pick, az „utolsó szó” azonban a harminc perc alatt nyolc találatig jutó Sulicé volt (13:15).

A meccs legjobbja Mikler Roland volt, aki világklasszis teljesítményt nyújtott volt csapata ellen (archív fotók)A meccs legjobbja Mikler Roland volt, aki világklasszis teljesítményt nyújtott volt csapata ellen (archív fotók)

Még három perc sem telt el a második felvonásból, amikor Rodriguez révén ismét négy volt közte (13:17). Mikler továbbra is fantasztikusan védett, de Ancsin és Kallman góljaival így is zárkózni tudott a házigazda. A svéd balszélső 16:18-nál egy gólra is csökkenthette volna a differenciát, de ismét kihagyta a ziccert. A játékvezetők zsinórban szórták a kétperces kisbüntetéseket a veszprémieknek, de Mikler emberhátrányban is parádézott. Őrült rohanás jellemezte a játékot, a szegediek mindent elkövettek a felzárkózásért. Törekvéseiket pedig siker koronázta: a 43. minutumban egyenlíteni tudtak (20:20).

Fordítani azonban nem. Marguc góljára még hetesből válaszolt Parrondo, Ilic duplája és Iváncsik Gergő találata után viszont ismét hárommal ment a címvédő. A mérkőzés kimenetele még öttel a lefújás előtt is nyitott volt (24:27), ám a közvetlen végjátékban állva hagyta riválisát az Ortega-csapat. A cserék közül Lékai és Nilsson is duplázott, együttesük végül magabiztos, hatgólos sikert aratott (25:31), A Veszprém így hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a bajnokság rájátszását, s pályaelőnyt élvezhet a jövő hétvégén kezdődő bajnoki fináléban, amely két nyert meccsig tart.

Férfi kézilabda NB I, rájátszás az 1-6. helyért, 10. (utolsó) forduló:
MOL-Pick Szeged–MKB-MVM Veszprém 25:31 (13:15)
Újszegedi sportcsarnok, 3200 néző. Vezette: Herczeg, Südi.
Szeged: Wyszomirski – PRODANOVIC 4, Zubai 2, Kallman 6, Blazevic, Ilyés 1, Bombac. Csere: Sierra (kapus), Balogh 1, Robledo 1, Parrondo 5 (5), Vranjes 1, ANCSIN 4. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Veszprém: MIKLER – Gulyás 1, NAGY L. 5, SULIC 8, Rodriguez 1, Ilic 4 (2), IVÁNCSIK G. 4. Csere: Alilovic (kapus), Terzic, SCHUCH, Ugalde, Zeitz 1, Nilsson 2, Lékai 2, Marguc 3. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2.

Nyilatkozatok a mérkőzést közvetítő Duna World televíziónak

Juan Carlos Pastor: – Gratulálok a Veszprémnek. Számos ziccert hibáztunk a kontratámadások végén, amit a Veszprém ki is tudott használni. A vendégek ma sokkal tapasztaltabb gárda képét mutatta a mienknél, akik így a második játékrész felénél el is döntötték a mérkőzést. Számunkra mindig a védekezés az első, ennek megfelelően alakítottam ma is a taktikát. Úgy gondolom, hogy Ilyés és Ancsin is jól végezte a munkáját.

Ancsin Gábor: – Az első félidőben védekezésben adódott a legtöbb problémánk. Szerettük volna elkerülni a Veszprém gyorsindításait, azonban ez nem sikerült. Rendre odaadtuk a kezükbe a labdákat, így esélyünk sem volt visszarendeződni. A második félidőben pedig egyszerűen nem találtuk az ellenszert Mikler ellen. Jobban kell koncentrálnunk a döntőben, hiszen a szezon legfontosabb meccsei következnek.

Carlos Ortega: – Színvonalas meccset játszottunk, melyen játékosaim nagyszerűen küzdöttek. Úgy vélem, a két csapat közötti különbséget ma Mikler jelentette, aki szenzációsan védett. Jobb mentális állapotban kezdtük a mérkőzést, ez is döntő különbség volt. Gratulálok a fiúknak!

Mikler Roland: – Azt gondolom, hogy a csapat érdeme a mai győzelem. Fantasztikusan védekeztek előttem a fiúk, így nekem is könnyebb dolgom volt. Támadójátékban olykor döcögősebbnek éreztem az alakulatot, de amikor kellett, mindig volt valaki, aki a hátára vette az együttest. Szegeden rendkívül nehéz győzni, ezt akkor is megtapasztaltam, amikor a Pick játékosa voltam. Hatalmas élményt jelentett nekem visszatérni ebbe a csarnokba, ami ezt a teljesítményt hozta ki belőlem. Nagyon vártam ezt a találkozót, külön készültem arra, hogy mi várhat itt minket. Természetesen győzni jöttünk, s én is szerettem volna a legjobbamat nyújtani.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.