Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A murvás futamok királya

2015. július 8. 12:18 // Forrás: Just Creative
Már csak néhány nap és július 10-12. között érkezik a raliidény legnehezebb, ugyanakkor leglátványosabb futama Veszprémben. A mezőnyben természetesen a tavalyi dobogós páros, Turán Frigyes és Zsiros Gábor is ott lesz.

Az országos rallye bajnokság veszprémi futamán 52 páros áll majd rajthoz, a tavalyi évhez képest a szakaszok is módosultak, ugyanis Vigántpetend helyett Hegyesden autóznak majd a pilóták.

„A Veszprém Rallye évek óta az egyik legizgalmasabb, leglátványosabb verseny, természetesen mindig arra törekszünk, hogy a maximális biztonság mellett a nézők igényeit is kiszolgáljuk, és teret adjunk nekik a szurkolásra. A murvás futamok minden évben kiemelt helyet foglalnak el az évadban, hiszen látványban sok extrát nyújtanak, a versenyzők dolga is nehezebb, mást igényel, mint az aszfalt. Idén is rengeteg nézőre, szoros versenyre és csodás időre számítunk“ – mondta Kovács Levente, versenyigazgató.

„Az egyik kedvenc pályánk a veszprémi, a murvás futamokon pedig a Ford Fiesta is kifejezetten jól teljesít. Az elsődleges célunk Veszprémben, hogy jó időket menjünk a hosszú szakaszokon és kihozzuk a maximumot magunkból és az autóból is. Reméljük, hogy hétvégén az égiek is velünk lesznek“ – mondta bizakodva Turán Frigyes.

„A veszprémi szakaszok mindig is nagyon jók voltak, izgalmas, nézőbarát futamokra számítunk. Tavaly a dobogón végeztünk, szeretnénk ezt a hagyományt most is megőrizni. Bízunk benne, hogy a kánikula hétvégéig egy kicsit enyhül, így sokkal könnyebb lesz koncentrálnunk a kitűzött célra“ – tette hozzá Zsiros Gábor.

A Veszprém Rallye szombaton 16 órakor rajtol, a versenyzők aznap 2 szakaszt, majd vasárnap 6 gyorsaságit teljesítenek, összesen 137.7 km-t autózva.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.