Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pars Krisztián negyedik

2015. augusztus 23. 14:32 // Forrás: MTI
Pars Krisztián negyedik helyen végzett férfi kalapácsvetésben a pekingi atlétikai világbajnokságon.

A szombathelyiek olimpiai bajnok, kétszeres vb-második dobója tulajdonképpen az idei versenyeihez hasonlóan Pekingben is formán kívül versenyzett, sorozatos sérülései után a világbajnokságra sem tudott jó állapotba kerülni.

Pars már a szombati selejtezőből is nehezen, 76 méter alatti dobással jutott tovább, s a vasárnapi finálé sem sikerült jól számára. A versenyt 76,33 méterrel kezdte, majd a következő körben elmaradt ettől, harmadikra viszont 77,32-re javított, s a harmadik helyre lépett előre.

A magyar atléta a következő két sorozatban sem ért el jobb eredményt, ám riválisai szintén nem remekeltek, így a tőle szokatlan, 78 méter alatti eredmény ellenére is egészen az utolsó kör végéig a bronzérmes pozícióban állt. A sokáig mögötte negyedik lengyel Wojciech Nowicki aztán utolsóra 78,55 méterig repítette a kalapácsot, s ezzel övé lett a harmadik hely, mivel Pars a záró sorozatban sem javított 77,32 méteres eredményén.

Pars Krisztián világversenyen a 2009-es berlini világbajnokság óta - melyen szintén negyedik lett - most először nem lett érmes.

A szombathelyi nehézatléta az M4 Sportnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy hiába van jó erőben, a technikáját nem tudta összerakni az utóbbi időben, nem érezte a szert, így pedig benne ragadt a 77-78 méteres dobásokban.

"Álmomban nem gondotlam volna, hogy 81 méter alatti eredménnyel nyerni lehet, nagyon sajnálom ezt a versenyt" - mondta Pars hozzátéve, pechesnek érzi magát, különösen úgy, hogy év elején olyan formában volt mint korábban még soha. - "Lehet, hogy gerincsérvem van, a dobásoknál fájt a derekam, otthon azonnal elmegyek kivizsgáltatni magam."

Pars Krisztián a jövővel kapcsolatban azt emelte ki, edzőjével együtt azon lesz, hogy sikerüljön olyan formába kerülnie jövőre, az olimpia évében, illetve a 2017-es londoni vb-re, hogy 83 méter körül tudjon teljesíteni.

A versenyt a címvédő, szintén lengyel Pawel Fajdek nyerte meg, a tadzsik Dilsod Nazarov és Nowicki előtt.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.