Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zovko lett a Dunaújváros vezetőedzője

2015. október 12. 15:19 // Forrás: MTI
A horvát Zdravko Zovkót nevezték ki a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdacsapatának vezetőedzőjévé.

Amint az a hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: a megbízatása a szezon végéig szól.

Elődjét, Mátéfi Esztert múlt csütörtökön mentették fel. A klubvezetés szerint "a mindenki által tanúsított legjobb szándék ellenére megtorpant a csapat fejlődése, alábbhagyott a korábbi lelkesedés, az elbizonytalanodás jelei mutatkoztak a pályán és a pályán kívül egyaránt, és ezért cselekedni kellett". Azóta György László utánpótlás vezetőedző irányította az együttest.

A 60 esztendős Zovko jól ismeri a magyar kézilabdázást, a Veszprém férfi csapatát 2002-ben a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette, de szóba került a neve a női válogatott szövetségi kapitányi jelölésénél is, sőt, segítette a győriek kézilabdasuliját. Dolgozott hazája női válogatottjának élén és az 1996-ban olimpiai bajnok férfi válogatott mellett, illetve a Podravka Koprivnicánál és az orosz Zvezda Zvenyigorodnál is.

Edzőként kétszeres BEK-győztes, többszörös horvát, olasz, szlovén és magyar bajnok, illetve kupagyőztes, játékosként pedig - még jugoszláv színekben - 1984-ben ötkarikás aranyérmes volt, ezen kívül világbajnoki ezüstérmes.

Zovko első tétmérkőzése a Dunaújváros kispadján jövő vasárnap lesz, amikor is a tabellán ötödik Kohász az éppen előtte álló, szintén 10 pontos Siófokot fogadja.

vehirsport.hu
további cikkek
A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca Veszprém Handball Club A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca A Veszprém Handball Club a hosszabbításban nyújtott kimagasló teljesítményével 39-34-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol Barcát a férfi kézilabda klubvilágbajnokság kedd délutáni elődöntőjében, így bejutott a sorozat csütörtök esti fináléjába (19.00).  tegnap 17:53 Nemzetek Ligája: Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája: Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe. tegnap 13:35 Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott magyar labdarúgó-válogatott Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában. 2024. szeptember 30. 21:11 A Szeged vezetőedzője szerint nagyon szép volt az idény első periódusa OTP Bank-Pick Szeged A Szeged vezetőedzője szerint nagyon szép volt az idény első periódusa Michael Apelgren, az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint csapata számára nagyon szép volt az idény első periódusa. 2024. szeptember 30. 20:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.