Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szerződést hosszabbított Pastor

2015. november 3. 14:50 // Forrás: MTI
Juan Carlos Pastor vezetőedző és segítője, Marko Krivokapic 2019-ig meghosszabbította szerződését a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatánál.

Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke kedden jelentette be, hogy a 47 esztendős spanyol trénerrel - aki 2013 nyara óta dolgozik a Tisza-partiaknál - és a zentai születésű másodedzővel is nagyon könnyen sikerült megállapodni a folytatásról. Hozzátette: a csapat tulajdonosa, Csányi Sándor igent mondott arra a hároméves tervre, amelynek része az edzőpáros szerződésének meghosszabbítása.

Pastor jelezte, három dolog volt fontos a döntés meghozatalánál. Egyrészt a felvázolt terv tetszett neki, másrészt érzi az elnökség bizalmát.

A harmadik ok pedig a család, ugyan nincsenek vele, de segítenek a távolból is.

"Mindannyiunknak az a legjobb döntés, hogy itt folytatom a munkát. Mivel mindhárom dologgal elégedett lehetek, természetes volt, hogy hosszabbítok" - fogalmazott Pastor, aki 2005-ben világbajnok, 2006-ban Európa-bajnoki második, 2008-ban pedig olimpiai harmadik volt hazája válogatottjával.

A célokkal kapcsolatban kifejtette, hogy a magyar bajnokságban és a kupában is szeretnének nyerni, ezért jött ide két és fél éve.

"Nehéz lesz, de megpróbáljuk. A BL-ben is cél a fejlődés, amely szintén nem könnyű, mivel tavaly a legjobb nyolcig jutottunk, azt pedig nehéz túlszárnyalni. Úgy kell felkészítenünk a csapatot, hogy olyanokkal is versenyben legyünk, akik anyagilag jobb lehetőségekkel rendelkeznek" - tette hozzá.

Elégedetten nyilatkozott a delmagyar.hu-nak Marko Krivokapic is: "Kiválóan érzem magam Szegeden, ahol olyan lehetőséget kaptam 2013-ban, amelyre régebben nem is számítottam. Úgy érzem, elégedettek lehetnek a munkámmal, és sokat fejlődtem 2013-hoz képest, a jövőben pedig a tapasztalataimmal még jobban tudok majd segíteni a mesternek és a csapatnak."

A MOL-Pick Szeged Pastor és Krivokapic irányításával 2013 óta eddig 115 tétmérkőzést játszott, ebből 72-t a bajnokságban, hetet a magyar kupában, kettőt a Szuperkupában, 12-t az EHF-kupában és 22-t a Bajnok Ligájában. A 115 mérkőzésből 90-et (78 százalék) megnyert a csapat, 24-et elveszített (21 százalék), és csupán egyszer játszott döntetlent, a BL-ben tavaly a dán Aalborg ellen. Az összesen megszerezhető 230 pontból 181-et gyűjtött be, ez 78,7 százalékos teljesítmény.

vehirsport.hu
Domján Attila
további cikkek
Gulyás István lett a Veszprém Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója sport Gulyás István lett a Veszprém Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója Gulyás István, a magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a Veszprém Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója. ma 14:08 A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca Veszprém Handball Club A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca A Veszprém Handball Club a hosszabbításban nyújtott kimagasló teljesítményével 39-34-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol Barcát a férfi kézilabda klubvilágbajnokság kedd délutáni elődöntőjében, így bejutott a sorozat csütörtök esti fináléjába (19.00).  tegnap 17:53 Nemzetek Ligája: Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája: Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe. tegnap 13:35 Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott magyar labdarúgó-válogatott Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában. 2024. szeptember 30. 21:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.