2022. május 25.
//
Orbán névnap

Összeállt az évadterv / Stabil a Petőfi Színház gazdálkodása

2008. május 8. 17:23
Hivatalosan is bejelentette a 2008-2008-es évad műsorát a Petőfi Színház új vezetése. Nőttek a bevételek, nincs köztartozás, ezzel sikerült stabilizálni a gazdasági helyzetet. Sok mindenre viszont nincs pénz, amire kellene. A színészházat saját kezűleg, belső erőből újítják fel. Latinovits Játékszín ügyében még sötét az alagút vége. Jövőre a színház 100 éves jubileumi évében méltó műsortervvel, igényes darabokkal várják az egyre nagyobb létszámú közönséget.

Az elmúlt öt hónapban megtettük, amit lehetett, elkezdtük a megígért munkát, - fogalmazott a sajtótájékoztatón Bujtor István igazgató. A bevételek a vártnál valami jobban alakultak. 262 milliós állami forrás mellé 150 milliót adott a fenntartó megyei önkormányzat és további 20 milliót Veszprém város önkormányzata. A jegybevételek 7 és fél százalékkal emelkedtek, ami mindenképp optimizmusra ad okot, - mondta Bujtor. Majd hozzátette, hogy még sem annyira jó a helyzet, mint gondolni lehetne, hiszen rengeteg olyan kiadással kell számolni, amit előre nem láthattak. Az épül alul és felül is beázik. A tetőt ugyan már szigetelték, ami viszont nagyobb probléma, hogy a színház egy vízérre épülhetett, így az alulról jövő szivárgást, beázást jóval nehezebb lesz orvosolni. A büfé melletti két helység mára teljesen használhatatlanná vált, rendbetételükre viszont nincs pénz. Szintén kiderült, hogy valami nincs rendben az akusztikával.  Szenes István belsőépítész már járt is a színházban, s arra tett ígéretet, hogy tíz napon belül elkezdi a munkát. Egyesével javítják ki a belső burkoló elemeket.  A színészházat csak önerőből tudják felújítani, szobáról szobára maguk festik ki az épületet. A Játékszín nehéz kérdés. Azt terveztük, hogy az egyetemi színpadnak, és a fiataloknak adunk lehetőséget, hogy itt rétegprodukciókat mutassanak be. A helyzet viszont az, hogy ez esetben még nem látom a fényt az alagút végén, - fogalmazott a direktor. Mint megtudtuk, több olyan öröksége is van az új vezetésnek, ami komoly kiadást jelentett. Az elődöknek végkielégítést kellett adni, rendezni kellett egy ki nem fizetett jogdíjat a Legyetek jók ha tudtok előadás után, valamint egy megrendelt, szerződésben vállalt, de be nem mutatott darabot is ki kellett fizetni. A pluszkiadások ellenére mára stabil a gazdasági helyzet, ami részben annak köszönhető, hogy nem ment nyugdíjba a gazdasági vezető, aki kellő szigorral kezeli a pénzügyeket, és az színház igazgatójával egyensúlyba tudta hozni a kasszát.


Ha mi nem jövünk ide, akkor ez a színház most nem itt tart, - folytatta Eperjes Károly. A teátrum művészeti vezetője elmondta, hogy óvták ettől a vállalástól. Barátai azt mondták neki, hogy Veszprémbe szerződni kész öngyilkosság. Kiderült, hogy nem így van. A legnehezebb helyzetből lehet a legnagyobb dolgokat kihozni, amit a Petőfi Színház vezetése be is bizonyított. Olyan iramban növekszik a nézőszám, hogy ha így folytatódik, akkor hamarosan meg tudjuk duplázni a közönséget, - mondta Eperjes. A tavalyi évben havonta 15-16 estén volt előadás, most tele van a műsornaptár, havonta mindössze két szünnapot tartanak, s a lelkes közönség estéről estére megtölti a nézőteret.

Személyi változások is történtek a társulatnál. Ketten, Németh Judit és Szerémi Zoltán a következő évadban Jordán Tamáshoz szerződnek Szombathelyre, három színésznek pedig nem hosszabbították meg a szerződését.  A színház vezetői azt mondják, kellemesen csalódtak és elégedettek a társulattal, s ha futja majd a büdzséből, ilyen emberekkel kívánnak bővíteni. Azok a művészek, akik olykor nézhetetlenek voltak, új erőre kaptak és bizonyították tehetségüket, - jelentette ki Bujtor István, majd hozzátette, hogy nem ezekkel a tervekkel érkeztek Veszprémbe. Hiába a kapitalista szemlélet most már a művészetben is, ők nem akarnak családokat nehéz helyzetbe sodorni, ezért nem volt tömeges leépítés a színháznál.

Jövőre száz éves a Petőfi Színház. A jubileumi évben két komoly nagy klasszikust műsorra tűztek, Bulgakovtól az Álszentek összeesküvését, mely Vidnyánszky Attila rendezésében Moliére címmel fut majd. Az előadás 2002-ben Budapesten az év darabja lett és Pro Urbe díjjal tüntették ki. A másik komoly darab Kosztolányi Édes Annája, melyet Valló Péter rendez majd. Ez a két előadás igazi próba lesz. Ha jól veszi ez a közönség, mely igazából a könnyedebb műfajokhoz szokott, akkor tovább léphetünk előre, hogy minél nagyobb művészeti értéket teremtsünk, - mondta Eperjes Károly.

Bujtor István igazgató a készülő színháztörvényről a Vehír kérdésére elmondta, nem hisz abban, hogy pillanatok alatt hatályba lépne és megoldást jelentene ez a törvény. Jelenleg még mindig két lehetőség áll fenn. Az egyik szerint az állami forrás mértéke egyenlő lenne a fenntartó önkormányzati forrás és a saját bevétel összegével. A másik lehetőség szerint az állami forintokat a nézőszám határozná meg. Bujtor azt mondja, míg a politikusok rágódnak a törvényen, ő addig erre nem épít. Csak végzi tovább a munkáját.

A 2008/2009-es évadban a Hyppolit, a lakájt, Bulgakov Moliere című darabját, az Édes Annát, a Kakukkfészket, a Tisztújítást, Szabó Magda Régimódi történetét, az Angyalok a háztetőn, illetve a Mátyás király krónikái című gyerekdarabokat viszik színre a Petőfiben.

 

Füssy Angéla