Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ikszelt a Győr Ikastban, 5 pont a középdöntőre

2015. november 22. 17:02 // Forrás: MTI
A már továbbjutott Győri Audi ETO KC négy másodperccel a vége előtt kapott góllal 22-22-es döntetlent játszott a szintén középdöntős dán Midtjylland otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének zárásán.

A magyar csapat 5, a macedón Vardar Szkopje 4, a dán együttes pedig 3 pontot visz magával ebből a kvartettből a maximális 8-ból a január 8-án kezdődő középdöntőbe.

Női BL, C csoport, 6. (utolsó) forduló:
Midtjylland (dán)-Győri Audi ETO KC 22-22 (12-10)

A magyar csapat eddigi egyetlen vereségét éppen az ikasti klubtól szenvedte el október 25-én az Audi Arénában (21-26), és most azt kellett szem előtt tartania, hogy a középdöntőbe ne 4, hanem lehetőség szerint 6 pontot vigyen magával a maximális 8-ból.

Az első negyedórában fej fej mellett haladt a két csapat, majd 7-5-ös előnybe került a házigazda. Amikor pedig 9-6 lett az állás, akkor Ambros Martin időt kért. Eduarda Amorim révén sikerült felzárkózni, és a szünetig csökkenteni a különbséget.

A második félidő elején állva hagyta ellenfelét a Midtjylland, elhúzott 16-11-re, ekkor megint rendezni kellett a sorokat. Azonban továbbra is gyenge volt a támadójáték, sok lövést tudott blokkolni a dán védőfal, így ekkor még esély sem volt a felzárkózásra. Martin cserékkel próbált frissíteni, és ettől legalább a védelem feljavult. A 48. percben, 18-15-nél a hazaiak kértek időt, de nem jöttek ki a hullámvölgyből. Emberelőnyben 18-17-re feljött az ETO, és a következő támadásnál Planéta Szimonetta is betalált (18-18). Jött a fordítás is, erre gyorsan újból időt kértek a hazaiak. A Midtjylland 14 perc után talált be Kiss Évának, és az utolsó perc 21-21-ről indult. A vendégek büntetőhöz jutottak 18 másodperccel a vége előtt, Görbicz Anita pedig nem hibázott. Ám volt válasz 4 másodperccel a lefújás előtt, így döntetlen született.


Szombaton játszották:
Vardar Szkopje (macedón)-Hypo NÖ (osztrák) 37-25 (15-14)

A végeredmény: 1. (és középdöntős) Győr 9 pont, 2. (és középdöntős) Szkopje 8, 3. (és középdöntős) Midtjylland 7, 4. Hypo NÖ 0

B csoport:
később:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Fleury Loiret (francia) 17.00

szombaton játszották:
Thüringer HC (német)-Podravka Koprivnica (horvát) 29-19 (13-6)

Az állás: 1. (és középdöntős) FTC-Rail Cargo Hungaria 9 pont/5 mérkőzés, 2. (és középdöntős) Thüringer HC 5/5 (138-129), 3. (és középdöntős) Fleury Loiret 5/4 (94-92), 4. Podravka Koprivnica 1/6.

A párizsi terrortámadások miatt elhalasztott Fleury-Thüringer mérkőzést január 6-án pótolják.

Az első három helyezett jutott a január 8-án rajtoló középdöntőbe, ahova magukkal viszik az egymás ellen elért eredményeket.

vehirsport.hu
további cikkek
Gulyás István lett a Veszprém Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója sport Gulyás István lett a Veszprém Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója Gulyás István, a magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a Veszprém Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója. ma 14:08 A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca Veszprém Handball Club A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca A Veszprém Handball Club a hosszabbításban nyújtott kimagasló teljesítményével 39-34-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol Barcát a férfi kézilabda klubvilágbajnokság kedd délutáni elődöntőjében, így bejutott a sorozat csütörtök esti fináléjába (19.00).  tegnap 17:53 Nemzetek Ligája: Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája: Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe. tegnap 13:35 Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott magyar labdarúgó-válogatott Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában. 2024. szeptember 30. 21:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.