Az esemény az idén 48 éves Veszprémi Torna Club (VTC) közhasznú egyesület sportolóinak bemutatóival kezdődik 18 órakor, majd 19 órakor az ünnepélyes megnyitó következik. Az est folyamán tombola és jótékonysági vásár is lesz.
A bál nyeresége az egyesületet támogatja ebben az évben is, valamint szeretnének hosszabb távon is támogatókra találni. A bál szervezésének másik oka: megjelenni a nyilvánosság előtt, megmutatni az erőt, ami a klub működését segítő szülőkben és az egyesület vezetésében van. Tehetséges gyerekek vannak a csapatokban, akiknek szeretnék biztosítani a fejlődés feltételeit.
A bál díszvendége dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke és Porga Gyula, Veszprém polgármestere lesz.
A VTC mindig élvezte a város bizalmát, hiszen a '80-as években a veszprémi lakosok saját kezükkel építették fel a torna gyakorlót. Az edzések a mai napig is itt folynak, és a város lehetőségeihez mérten ma is támogatja munkájukat. Máig több mint tízezer gyermek fordult meg a teremben, és tornászaik az évek során sok kiemelkedő eredményt értek el.
Mozgalmas és sikeres évet zárt a VTC, eredményeikről a vehirsport is beszámolt. Itt olvashat a tavalyi diákolimpiáról, itt pedig arról, hogy újra van országos tornász bajnoka Veszprémnek.
Az idei bál a tavalyi sikert követően jó mulatságnak ígérkezik, a kellemes vendéglátás és a jó társaság garantált. Jegyek vásárolhatók a stadion torna gyakorlójában.
A támogató jeggyel (2000,- Ft) a rendezvényt segíti és részt vehet a bemutatókon és a megnyitón, a belépőjegy (5000 Ft) pedig tartalmazza a báli belépőt vacsorával, tortával és zenével.
