Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

19. Mikulás Rallye: Turán és Zsiros újra együtt indul

2015. december 4. 7:57
Szakított a hagyományokkal a Turán Motorsport népszerű versenyzőpárosa, ugyanis Turán Frigyes és Zsiros Gábor az idei évben együtt állnak rajthoz az évadzáró ünnepi futamon, a 19. Mikulás Rallye-n.

Az egyedi hangulatú versenyen minden bizonnyal a látványé és a gyorsaságé lesz a főszerep Veszprémben.

– Minden évben több mint százan neveznek az évadzáró ünnepi Mikulás Rallye-ra, a versenyzőknek ez egy olyan futam, ahol az egész éves hajtás után kicsit leengedhetnek és látványos autózással hálálhatják meg a közönségnek a kitartó szurkolást – mondta a Mikulás Rallye-ról Lakatos Róbert, a verseny szervezője. – A vasárnapi verseny három helyszínen és hat szakaszon zajlik majd. Ami a helyszíneket illeti, történt egy kis változás a tavalyi évhez képest, ugyanis a gyártelepi szakasz helyett visszahoztuk a helyszínek közé a kedvelt jutaspusztai gyorsaságit. A szervizpark és az eredményhirdetés Veszprém belvárosában lesz, a futamot viszont a külterületeken kialakított pályán rendezzük meg, melynek nagy része, 90%-a murva, 10%-a aszfalt. Pénteken a versenyzőknek lehetőségük lesz egy tesztfutamra is egy három kilométeres szakaszon. Nagyon várjuk már az idei Mikulás Rallye-t, reméljük, hogy legalább annyi néző kilátogat a versenyre, mint a tavalyi években és együtt ünnepli az évzáró futamon indulókat. Az időjósok csapadékmentes, gyönyörű téli időt ígérnek, így minden adott egy remek versenyhez – tette hozzá.

– Már szinte szokásunkká vált, hogy a Mikulás Rallye-n átveszem Fricitől a kormányt és én ülök a volán mögé, azonban ebben az évben más ajándékot hoz a Télapó. Szakítunk ugyanis a hagyományokkal és a már jól megszokott felállásban indulunk a különleges bohókás futamon a Ford Fiesta R5-tel. Még mindig a spanyol siker hatása alatt vagyunk, szeretnénk ezzel a versennyel ünnepelni a Katalán Rally-n való remek eredményünket, valamint egy látványos, gyors autózással köszönni meg szurkolóinknak az egész éves szurkolást – kezdte Zsiros Gábor.

– A Mikulás Rallye mindig méltó megkoronázása az évadnak, nagyon örülök, hogy ezen a nem mindennapi, nagyszabású versenyen ismét beszállhatok a vezetőülésbe és Gabival az oldalamon versenyezhetünk a Fiestával. Nagyon szeretjük a veszprémi futamot, mindig sokan kilátogatnak a helyszínre szurkolni, ez egy különleges hangulatú, csúszkálásban, izgalmakban gazdag ünnepség. Mert ez jóval több mint egy hétköznapi verseny. Szeretnénk jó tempóban, hibamentesen és látványosan autózni, ha emellett sikerül dobogóra is állnunk, az már csak hab a tortán – tette hozzá Turán Frigyes.

A vasárnapi ünnepi futamon a versenyzőknek összesen 71,7 kilométert kell teljesíteniük 6 gyorsasági szakaszon.

vehirsport.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.