Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lepsényi Boglárkát díjazta a MOB

2016. február 9. 21:35 // Forrás: MTI/vehirsport.hu
Az olimpia programjában nem szereplő sportágak 2015-ben legjobban teljesítő versenyzői között a négyszeres egyéni világbajnok veszprémi lábteniszezőt is köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság.

Az ötkarikás játékok programjában nem szereplő sportágak 2015-ben legjobban teljesítő versenyzőit díjazta kedden a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem olimpia sportágak szakmai tagozata. Az első alkalommal odaítélt Leyrer Richárd Sportvezetői Díjat Nyíri Iván kapta.

Az évértékelő eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, szerte a világon több százmillióan, Magyarországon pedig versenyszerűen vagy csak hobbiból több mint 60 ezren hódolnak a nem olimpiai sportágaknak. Hozzátette: a kormány 2014 óta 270 millió forintról 402 millióra emelte ezen sportágak közvetlen támogatását, de jut nekik bőven a sportágak felzárkóztatási alapjából is.

Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar versenyzők a nem olimpiai sportágak tavalyi világbajnokságain 34, míg az Európa-bajnokságokon 39 aranyérmet nyertek.

Szabó Bence főtitkár hangsúlyozta, hogy a MOB vezetése nem tesz különbséget az ötkarikás és a nem olimpiai sportágak között.

Mészáros János MOB-alelnök, a nem olimpia sportágak szakmai tagozatának elnöke kijelentette: úgy érzi, a magyar sportvezetés befogadta őket a MOB-ban: "akárkihez fordulunk, megértő fülekre találunk, és segítséget kapunk". Hozzátette: több sportáguk is ott van az olimpia kapujában, ezek 2020-ben vagy 2024-ben felkerülhetnek a játékok műsorára.

Az évértékelő keretében 22 sportágban összesen 35 elismerést adtak át a tavalyi világ- és Európa-bajnokságokon dobogós versenyzőknek. A díjazottak között volt a háromszoros világbajnok, kétszeres világcsúcstartó búvárúszó, Senánszky Petra, a karatés vb-aranyérmes Szepesi Csenge, a vb-t és Eb-t is nyert motorcsónak-versenyző, Bodor Péter, valamint a férfi sakkválogatottal Eb-bronzérmes Rapport Richárd.

A tagozat tavaly elhunyt korábbi elnökének tiszteletére alapított Leyrer Richárd Sportvezetői Díjat Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke, a világszövetség alelnöke kapta. Az indoklásban az szerepel, hogy Nyíri Iván vezetése alatt a hazai szövetség számos világversenyt rendezett Magyarországon, miközben az uszonyosúszás az elmúlt évek egyik legeredményesebb nem olimpiai sportága volt.

Díjazták a veszprémi Lepsényi Boglárkát is, aki negyedik egyéni világbajnoki címét szerezte meg 2015 októberében.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.