Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Visszatér Veszprémbe a Hungarian Baja

2016. augusztus 3. 12:32 // Forrás: Söge - vehir.hu
Tereprali világkupa-futamot rendeznek Veszprém környékén augusztus 11. és 14. között.

A világkupa-versenyre 30 autós páros, 5 kamionos trió és 36 quados, illetve motoros nevezett – a mezőny és a kísérőszemélyzet körülbelül 3000 vendégéjszakát jelent Veszprém városának. Idén sem marad sztárok nélkül a mezőny.

A legnagyobb név a „repülő finn”, vagyis Mikko Hirvonen lesz, aki több mint egy évtizedet húzott le a rali-világbajnokságban, négyszer volt összetett második, kétszer pedig harmadik. 163 világbajnoki futamon indult, 15 győzelmet aratott és 69 alkalommal állhatott dobogóra.

A magyar világkupa-futamot egy 148 kilométeres pályán rendezik majd meg, ami felerészben lőtéren, felerészben pedig erdőben helyezkedik el. A pályán jövő szombaton két, vasárnap egy kört teljesít a mezőny, de már pénteken is találkozhatunk a versenyzőkkel, akik délután tiszteletkört teljesítenek a Balaton-felvidék keleti csücskében.

Fotó: Vass Ádám / hungarianbaja.comFotó: Vass Ádám / hungarianbaja.com

A szervizparkot a szentkirályszabadjai reptéren alakítják ki, amelynek főbejárata előtt parkolhatnak a nézők, és gyalog közelíthetik meg a szervizparkot, ahol nem csupán külföldi, hanem magyar nagymenőkkel is találkozhatnak.

A pályáról és a lebonyolításról Garamvölgyi Zoltán főszervező részletesen is beszélt a futam előzetes sajtótájékoztatóján szerdán a városházán.

Ovádi Péter és Garamvölgyi ZoltánOvádi Péter és Garamvölgyi Zoltán

„Impozáns helyszínen, a veszprémi Óváros téren tartjuk meg az ünnepélyes rajtceremóniát jövő pénteken 16 órától, amely után a mezőny megmutatja magát Balatonfüreden, Almádiban és Fűfzőn, hogy azután visszatérjen a hajmáskéri nullpontra, ahol teljesíti a 11 kilométeres szuperspeciális szakaszt. Az igazi küzdelem azonban csak ezután kezdődik, a terepralisok szombaton kétszer, vasárnap egyszer teljesítik a 148 kilométeres pályát. A nézőket Hajmáskéren, a nullpontnál várjuk, ahová ugratókat is építettünk az izgalmak fokozására, a döbröntei patakátkelés pedig az idén is a verseny elmaradhatatlan része – nézői szempontból pedig az egyik fénypontja.”

A szervezést nehezíti, hogy a lőtéren amerikai hadgyakorlat zajlik, ezért nagyon sok helyen kellett módosítani a pályán, és emiatt a rendezők arra is felhívták a figyelmet, hogy kizárólag az említett két kijelölt pontra – a nullponthoz és a döbrentei patakhoz – várják a nézőket, ezt nagyon szigorúan ellenőrizni is fogják.

A sajtótájékoztatón felszólalt Ovádi Péter önkormányzati képviselő is. „Veszprém sajátos földrajzi adottságaival és sportszerető lakosaival kiváló helyszínt biztosít a Hungarian Baja tereprali világkupa-futamnak. Veszprém és a veszprémiek elköteleződését a technikai sportok iránt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden évben több ezren kíváncsiak ezekre a futamokra.”

Baja - halászlé nélkül

Az autósportban nem szokatlan módon a Baja versenyág is egy földrajzi helyről kapta a nevét (hasonlóan például a Le Mans sorozathoz vagy a Dakarhoz). A mexikói Baja California [spanyol szó lévén bahának ejtik] régió magyarul Alsó-Kalifornia vagy Kaliforniai-alföld: itt rendezték meg az első Baja versenyt 1963-ban. A Tijuanaból rajtoló és La Pazba érkező versenyt az autósoknál a Vic Wilson - Ted Mangels páros nyerte egy Volkswagennel, a motorosok mezőnyében pedig a J.N. Roberts - Malcolm Smith csapat győzőtt egy Husqvarnával.

Az eredeti futamot Baja Californiában egyébként azóta is minden évben megrendezik, az idei versenyt november 16-20. között Ensenadában futják.

vehirsport.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.