Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Megremegett a veszprémi lányok lába

2016. november 2. 18:43
Bár az első szettet megnyerte, végül 3-1-re kikapott a Veszprémi Egyetem SC a vendég szombathelyiektől a másodosztályú női röplabda-bajnokág hétvégi fordulójában.

Két hasonló képességű csapat találkozott szombaton, ennek megfelelően az első játszma hosszú labdameneteket és óriási csatát hozott, melyből Lados sáncaival a hazaiak jöttek ki győztesen (28:26).

Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Ez alaposan felpaprikázta a szombathelyi lányokat, akik fegyelmezett játékkal magabiztosan nyerték a második szettet. Nem segített a bakonyiakon az időkérés és a csere sem.

A folytatásban átvették az irányítást a vendégek, akik a feljavult sáncuknak, sikeres ütéseiknek és ejtéseiknek köszönhetően végig három-öt ponttal vezettek. A végjátékból ezúttal is a vendégek kerültek ki győztesen.

Az utolsó játékrész az előző mintájára veszprémi vezetéssel és irányítással kezdődött, de a vasi lányok lelkes mezőnyvédekezéssel sorozatban hárították az ütéseket és kivárták, hogy a hazaiak hibázzanak és hozták mérkőzést.

Női röplabda NB II Nyugati csoport, 3. forduló:
VESC–SzoESE 1-3 (26, -11, -27, -22)
VESC: Zsinka, Májusi, Szmetán, Szelle, Rivnyák, Miklós, Csere: Lados, Varga, Horváth, Németh, Pusztay D.,Pusztay K. Edző: Magi Gábor.

Edzői értékelés

Magi Gábor: – A javuló csapat teljesítmény ellenére sajnos a feszült pillanatokban még megremegett a veszprémi lányok lába.


A juniorok mérkőzésén:
VESC–SzoESE 0-3 (-23, -17, -8)

Galéria
VESC – Szombathely 1-3
vehirsport.hu
Tál Dominik
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
BDSE-Emericus SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 12. 17:45
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Békéscsabai RSC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 14. 14:30
Helyszín
Békéscsabai Városi Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2023. október 19. 18:30
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
SZRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Ált. Isk.
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Fatum Nyíregyháza
Időpont
2023. október 31. 18:45
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kispest SE
Időpont
2023. november 18. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emercius
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabdacsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 9. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár Új Csarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2023. december 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. január 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux - Szegedi RSE
Időpont
2024. január 27. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2024. február 3. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 10. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabdacsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Békéscsabai Röplabda SE
Időpont
2024. február 17. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BDSE-EMERICUS
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 24. 19:30
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Kispest SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 3. 18:30
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2024. március 9. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 17. 17:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Gödöllői RC
Időpont
2024. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. március 24. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.