Felgördül a függöny és minden csupa rózsaszín, mint egy
babaházban. De végül is ott vagyunk… Az első jelenet szinte gyermeki
játékossága végig kíséri az előadást. Kelemenék tápszergyárából indul a
történet és a szerelmi kavalkád. Valójában mindenki más, mint aminek mutatja magát. A
gazdagok világában, ahol megszokott, hogy érdekházasságok köttetnek, luxus a
szerelem. Húsz éve rideg házasságban élnek együtt az öregek, s az apa, lányának
is ezt a sorsot szánja, hiszen a dán milliomos tápszergyáros (Szeles József)
megmentheti a csődtől. Katót (Halas Adelaida) viszont nem ilyen fából faragták.
Lázad a szülők ellen, főképp májusban, amikor évente egyszer felpezsdül a vére
és felébred a téli álomból. Lázad az örökös alvással, a kifelé is sugárzó unott
élettel, majd lázad a szökéssel, mikor megtudja, hogy apja őt is
érdekházasságba akarja kényszeríteni.
Csakhogy a szökésből velencei álomutazás lesz, álruhában, az utált vőlegényből imádott kedves, az érdekből szerelem. A történet pikantériája, hogy mint utólag kiderül, a szülök is húsz év házasság után, de mégis csak egymásba szerettek. Fricikére a gépírónőre rátör a kapuzárási pánik, ő férjet fogni utazik Velencébe. Vele ellentétben a dán milliomos, Andresen épp a házasság elől menekül oda, de bekötött fejjel tér haza. Kató megfizet a nőgyülölőnek, a különös út után többé nem szabadulhat. Valójában mindenki ugyan azt akarja: kalandot, szenvedélyt, szerelmet és hűséget. Ahhoz, hogy megtalálják, cselekhez kell folyamodni, Kató, Fricike, no meg persze a két detektív más bőrébe bújnak. Ugye nem is olyan könnyű fütyülni a nőkre, pláne nem Velencében, a szerelmesek városában?
A humor teljesen a helyén van, a poénok ott szólnak, ahol kell, a dalok már nem annyira. Máté P. Gábornak és Tóth Loon-nak (Sass és Vas szerepében) hálás a közönség. Az első felvonásban az ő megjelenésük rázza fel a kissé vontatottan induló előadást. Ez a két huzatos alak élettel, dinamizmussal tölti meg a produkciót. Halas Adelaida igazán ott válik érdekessé, mikor magára ölti a nadrágot. Jól áll neki ez a laza, pukkasztó figura, egyszerűen bájos. A magas hangokkal viszont néhol akadnak gondok, de őszinte játéka pótolja a hiányosságot.
Szeles József nagy visszatérése ez a főszerep, nem is okoz csalódást. Erőteljes a színpadi jelenléte, és kétség kívül a legjobb hangi adottságot ő mutatja fel az előadás során. Neki talán egyetlen dolog róható fel, túlságosan kifelé játszik. Akiket még feltétlenül meg kell említeni, a Kelemen házaspár: Benczédi Sándor és Módri Györgyi. Rutinos, szépen felépített alakítást láthatunk a két színésztől. Összefogják, irányítják a fiatalabb kollégákat.
Az előadás meglepetéssel is szolgál. Szerepet kaptak a jegyszedők, akik a színészekkel együtt éneklik: Mia bella signorina. Igazán kedves gesztus ez a rendezőtől, mely a nézőben is a közvetlenség érzetét kelti.
Jó újra hallani ezeket a régi melódiákat, a nézőnek az este során olykor énekelni támad kedve. A Petőfi Színház előadása kellemes nosztalgia, mely, ha csak egy estére is ugyan, de kiragad a hétköznapokból. Könnyű darab, könnyed szórakozás, ami népszínházi igényeknek tökéletesen megfelel. És ha már mese, hát legyen az – de a mesét feltétlenül a „pinki Barbie-világgal” kell azonosítani? Kicsit kevesebb szín, kevesebb csillogás jobban visszaadná a darab eredeti hangulatát. Mert ugye aranyszabály: a kevesebb néha több.
