Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Nem bírtak egymással az NB III sereghajtói

2016. november 26. 18:38
Szombat délután Komáromba utazott vendégjátékra a veszprémi labdarúgócsapat. Orbán Tamás legénysége előtt hiába adódtak óriási ziccerek, a foggal-körömmel védekező északiak ikszre mentették a „megyei színvonalú” mérkőzést.

Rögtön a találkozó elején óriási lehetőséget dolgozott ki a vendég alakulat: egy jobb oldali beadást követően Burcsik Martin lőhetett zavartalanul, aki tíz méterről tüzelt a léc fölé. A folytatásban is a Veszprémnél volt a játékszer, komolyabb helyzetet azonban nem sikerült kialakítani. A sereghajtó Komárom gyakorlatilag saját térfelén töltötte az első negyvenöt percet.

Archív fotóArchív fotó

Fordulás után fáradni látszott a hazai gárda, a Veszprém pedig egyre közelebb került a gólszerzéshez. Az utolsó passzokba és lövésekbe – ahogy az egész idényben – mégis rendre hiba csúszott. Horváth Valentin járt a legközelebb a győzelem kiharcolásához: jó ütemben lépett ki, a kapus mellett előtt labdája azonban az kapufán landolt.

A 82. percben kontratámadás végén, zúgó kapufával jelezték a komáromiak, csak a VLS hibájára várnak.

A vége gól nélküli döntetlen lett, amivel egyik csapat sem került távolabb a kiesőzónától.

Férfi labdarúgó NB III, Nyugati csoport, 17. forduló
Komárom VSE–VLS Veszprém 0:0
Komáromi Molaji Sporttelep, vezette: Derdák (Kulman, Hima).
Komárom: Molnár ­– Hajmási (Pekler, 66.), Koronczai, Musitz, Szekér, Végh B., Simigla, Soós (Csonka, 52.), Módi (Alasztics 73.), Sipőcz, Végh T. Vezetőedző: Bozsik Péter.
Veszprém: Hársfalvi – Krebsz, Dobsa, Felber, Kókány, Szabó L. (Gulyás, 71.), Gunther, Bognár, Szabó P. (Büki 71.), Horváth V., Burcsik (Hegedüs, 87.). Vezetőedző: Orbán Tamás.

Edzői értékelés

Orbán Tamás: – Egy jó iramú megyei rangadónak illett be a mai mérkőzés. A közvetlen riválisainkkal rendre jó meccseket játszottunk, de a befejezések egyszerűen nem mennek. Ha a télen nem tudunk erősíteni, akkor el lehet felejteni az NB III-as reményeket. Ez a keret ehhez az osztályhoz kevés.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.