Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együttműködési megállapodást kötött az MKSZ és az OSEI

2016. november 28. 19:52 // Forrás: MTI,
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), azaz a Sportkórház.

A megállapodást a szövetség részéről Kocsis Máté elnök, a kórház képviseletében Soós Ágnes főigazgató főorvos látta el kézjegyével - az MKSZ közleménye alapján.

Fotó: mksz.huFotó: mksz.hu

A két intézmény több területen is együttműködik egymással annak érdekében, hogy a magyar felnőtt és utánpótlás-válogatott kézilabdázók térítésmentesen vehessenek igénybe kötelező, valamint ajánlott, a minél hatékonyabb sportteljesítmény elérése érdekében hasznos egészségmegőrző szolgáltatásokat.

"A Magyar Kézilabda Szövetség számára az egészségvédelem kiemelt fontosságú, hiszen ma már elképzelhetetlen nemzetközi szinten kiemelkedő eredmény megfelelő orvosi, illetve tudományos háttér nélkül" - mondta Kocsis Máté. - "Az MKSZ szeretné a legmagasabb szintű ellátást biztosítani a válogatott sportolóknak, és a hagyományos egészségügyi vizsgálatokon és ellátásokon túl olyan hosszú távú projektekben is gondolkodunk, mint például a dietetika."

"Rendkívüli és nagyon üdvözítő lehetőségnek tartjuk ennek a hosszú távú együttműködésnek a létrejöttét, hiszen mindig örömünkre szolgál, ha az OSEI által működtetett komplex sportegészségügyi rendszer adta lehetőségeket olyan kiváló élsportolók, edzőik, felkészítőik és segítőik rendelkezésére bocsáthatjuk, mint a Magyar Kézilabda Szövetség sportolói és sportszakemberei" - tette hozzá Soós Ágnes.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.