Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 28. Simon
Veszprém
17°C
2024. október 28. Simon
Veszprém
17°C

Sportolói bizottság: egyedülálló világverseny hajrájában kényszerültünk feladásra

2017. február 23. 20:57 // Forrás: MTI
Mélységes csalódottságát fejezte ki a Budapest 2024 olimpiai és paralimpiai pályázat sportolói bizottsága csütörtöki közleményében, amiért a magyar főváros kiszállt az olimpiarendezéséért folyó versenyből.

Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásukban a testület tagjai úgy fogalmaztak: "leírhatatlanul szomorúak", és megítélésük szerint "hatalmas veszteség érte hazánkat azzal, hogy véget ért a magyar olimpiai és paralimpiai álom".

A magyar kormány szerda este határozott úgy, hogy javaslatot tesz a Fővárosi Önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására a nemzeti egység megbomlása miatt.

"Egy egyedülálló világverseny hajrájában kényszerültünk arra, hogy feladjuk a küzdelmet" - hangsúlyozták a dokumentum aláírói, akik úgy látják: "nem sokkal a cél előtt kiszállni a legfájóbb".

"Ráadásul a cél már nagyon közel volt, és a szoros versenyben komoly esélyünk volt a győzelemre. Ezért különösen fájdalmas, hogy Budapest nem vehet részt a végső megmérettetésen, a szeptemberi döntésnél Limában. Hatalmas veszteség ért minket" - olvasható a közleményben.

A sportolói bizottság véleménye szerint "ha Budapest rendezte volna a 2024-es olimpiát és paralimpiát, néhány év múlva egészségesebb, sportosabb, boldogabb embereket láthattunk volna az utcákon és a sportpályákon egyaránt".

"Mindannyian tudjuk, hogy egy kudarc után sem szabad elveszíteni a hitünket. Sportolók vagyunk, ezért egyértelmű: nem adjuk fel! Részt vettünk a pályázati anyagok elkészítésében, tanácsainkkal segítettük a pályázatot előkészítéséért felelős csapatot. Közelről láttuk a rengeteg munkát, behatóan ismerjük a NOB szerint is fantasztikus magyar terveket és elképzeléseket. Ezért is bízunk benne, hogy a magyar főváros a nem túl távoli jövőben újra pályázhat, és hisszük, hogy Budapest alkalmas lesz az olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére" - szögezte le közleményében a Kovács Ágnes úszó olimpiai bajnok vezette sportolói bizottság.

vehirsport.hu
további cikkek
Az M4 Sport közvetíti a 2026-os és 2030-as labdarúgó-világbajnokságot labdarúgás Az M4 Sport közvetíti a 2026-os és 2030-as labdarúgó-világbajnokságot A közmédia közvetíti a következő két labdarúgó-világbajnokságot 2026-ban és 2030-ban - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). ma 12:42 Európai kézilabdaligák: Bognár Alex négy gólt lőtt az Európa-kupában sport Európai kézilabdaligák: Bognár Alex négy gólt lőtt az Európa-kupában Bognár Alex négy góllal járult hozzá a szlovén RK Celje PL 33-26-os hazai győzelméhez a bosnyák RK Gracanica ellen a férfi kézilabda Európa-kupa vasárnapi játéknapján. tegnap 20:06 Európai kézilabdaligák: Lukács Péter négy gólja és négy gólpassza kézilabda Európai kézilabdaligák: Lukács Péter négy gólja és négy gólpassza Lukács Péter négy góllal és négy gólpasszal járult hozzá az Elverum HB 35-20-as sikeréhez a Baekkelaget Elite otthonában a norvég férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. tegnap 10:07 Terepfutók hódították meg a Balaton-felvidéket sport Terepfutók hódították meg a Balaton-felvidéket Kellemes őszi időben rendezték meg október második hétvégéjén az idei utolsó Fighters’ Run-t Csopakon, a Balatoni Élményparkban. Az eseményen 1500-nál is többen indultak. Versenyszámban nem volt hiány, a terepakadályfutás és a terepfutás szerelmesei is megtalálhatták a számukra legideálisabb kihívást. tegnap 9:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.