Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 28. Simon
Veszprém
18°C
2024. október 28. Simon
Veszprém
18°C

Esküt tettek a speciális olimpia téli világjátékokra utazók

2017. február 27. 21:29 // Forrás: MTI
Áder János köztársasági elnök előtt a Sándor-palotában hétfőn esküt tett a márciusi speciális olimpia téli világjátékokra utazó 33 magyar sportoló, illetve 18 kísérő.

"Szombaton délután már készen volt a beszédem, feleségem azonban azt javasolta, hogy nézzünk meg este egy filmet. Eddie, a sas - ez volt a címe, javaslom, mielőtt elindulnak Grazba, nézzék meg önök is. A film megtekintése után úgy döntöttem, a megírt beszéd helyett inkább a filmről mesélek" - mondta az államfő, majd felidézte, hogy a főszereplő, Eddie Edwards sok gonddal-bajjal küzdött életében, sokdioptriás szemüveget viselt, mégis volt egy álma, hogy részt vegyen egy olimpián. A valós történeten alapuló film főhőse felnőtt fejjel tanulta meg a síugrást, és minden nehézség ellenére ott lehetett az 1988-as calgary téli olimpián.

A köztársasági elnök kiemelte, hogy az 1988-as dátum nemcsak a film főszereplőjének életében jelentős évszám, hanem azért is, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság beleegyezésével ettől kezdve van létjogosultsága a speciális olimpiai játékoknak.

MTI Fotó: Koszticsák SzilárdMTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Áder János arról is beszélt, hogy a közelmúltban látott egy interjút a világjátékokra utazó küldöttség egyik tagjával, az alpesi síző Csernai Tiborral, aki azt mondta, hogy a jó szerepléshez bátorság, kitartás, szerencse és az kell, hogy bízzunk magunkban.

"Ennél kifejezőbbet én sem tudok kívánni önöknek. Talán még annyit, hogy adjanak erőt azok az eredmények, amelyeket társaik elértek a korábbi világjátékokon" - mondta az államfő.

Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke, delegációvezető megköszönte a köztársasági elnök szavait, amelyek - szerinte - biztosan a sportolók eszébe jutnak majd a versenyen.

MTI Fotó: Koszticsák SzilárdMTI Fotó: Koszticsák Szilárd

"Fantasztikus élmény mindenki számára a köztársasági elnök palotájában, a Sándor-palotában lenni. Innen indultunk négy évvel ezelőtt is a nagy versenyre, és köszönöm, hogy ez a lehetőség most is megadatott a számunkra" - mondta.

Ezt követően Hunyady Emese olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, egyike azoknak, akik az edzőtáborozás során segítették a sportolók felkészülését, valamint Kőrösi-Fehér Nándor műkorcsolyázó és Bohn Zsombor gyorskorcsolyázó mondta elő az eskü szövegét a küldöttség tagjainak.

Az értelmi fogyatékossággal élők március 14. és 25. között Grazban sorra kerülő világjátékain a magyarok öt sportágban - alpesi síben, gyorskorcsolyában, műkorcsolyában, hófutásban és padlóhokiban - indulnak.

vehirsport.hu
további cikkek
Az M4 Sport közvetíti a 2026-os és 2030-as labdarúgó-világbajnokságot labdarúgás Az M4 Sport közvetíti a 2026-os és 2030-as labdarúgó-világbajnokságot A közmédia közvetíti a következő két labdarúgó-világbajnokságot 2026-ban és 2030-ban - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). ma 12:42 Európai kézilabdaligák: Bognár Alex négy gólt lőtt az Európa-kupában sport Európai kézilabdaligák: Bognár Alex négy gólt lőtt az Európa-kupában Bognár Alex négy góllal járult hozzá a szlovén RK Celje PL 33-26-os hazai győzelméhez a bosnyák RK Gracanica ellen a férfi kézilabda Európa-kupa vasárnapi játéknapján. tegnap 20:06 Európai kézilabdaligák: Lukács Péter négy gólja és négy gólpassza kézilabda Európai kézilabdaligák: Lukács Péter négy gólja és négy gólpassza Lukács Péter négy góllal és négy gólpasszal járult hozzá az Elverum HB 35-20-as sikeréhez a Baekkelaget Elite otthonában a norvég férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. tegnap 10:07 Terepfutók hódították meg a Balaton-felvidéket sport Terepfutók hódították meg a Balaton-felvidéket Kellemes őszi időben rendezték meg október második hétvégéjén az idei utolsó Fighters’ Run-t Csopakon, a Balatoni Élményparkban. Az eseményen 1500-nál is többen indultak. Versenyszámban nem volt hiány, a terepakadályfutás és a terepfutás szerelmesei is megtalálhatták a számukra legideálisabb kihívást. tegnap 9:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.